December
24
Sunday
Az élet természetfölötti megújulását, az örökkévalóságot és a megszületett világosságot is karácsonykor ünnepeljük, ám ezek eredete sokszor a homályba vész. Ünnepi kisenciklopédiánkban a legfontosabb hagyományok nyomába eredünk.
Karácsony szavunk szláv eredetű, végső forrása valószínűleg a korcsun "lépő" szó, amely a korciti "lép" ige származéka. A magyar nyelvben két karácsony elnevezés is él. Nagykarácsony napja, a tényleges karácsony ünnepe, azaz december 25-e, kiskarácsonynak újév napját, január 1-jét hívják. A két karácsony közötti idő a félhét vagy csonka hét, ill. a kereszteletlen napok (tudniillik akkor még Jézust nem keresztelték meg). Érdekesség, hogy a Karácson, az ünnep nevéből kialakult régi magyar személynév, ma is anyakönyvezhető.
Karácsony ünnepét évszázadokon át a vízkereszt ünnepén tartották (január 6.), a keleti egyház ma is akkor ünnepli. A niceai zsinat 325-ben tette december 25-ére: ősi hagyomány szerint Jézus Krisztus december 24-éről 25-ére virradóra éjjel született (és éjjel is támadt fel). Ezért az őskeresztények karácsony éjszakáját térden állva, imádkozással töltötték. A karácsonyt megelőző négy hét, az advent az egyházi év első része, az ünnepet előkészítő időszak. Keresztény hagyományok szerint advent első vasárnapján kezdődik az új egyházi év és a felkészülés a karácsonyra. A négy vasárnapot magában foglaló advent a Szent András apostol ünnepéhez (november 30.) legközelebb eső vasárnap kezdődik, és december 24-éig tart.
Karácsony vigíliája, Ádám és Éva napja. Az ősszülők ünnepének jelképes tartalma van. Az Ószövetség megváltatlan világából, Ádám és Éva örökéből az emberiség átlépett az új Ádám fogadásának ünnepévé: ez egyúttal az ember megújulásának, az új embernek az ünnepe is. A karácsonyi liturgia sajátossága a három szentmise. Az éjféli mise a törvény előtti időt jelképezte (tudniillik akkor még sötétség volt a földön), a hajnali mise (pásztorok miséje) a törvény alatti időt jelképezte annak halvány világosságával. De azért is hívták pásztorok miséjének, mert Jézust, megszületése után – a hagyomány szerint – pásztorok vigyázták (akik azonban nem azonosak a napkeleti bölcsekkel). A nappali mise a kegyelem teljességét jelentette, a napot, amikor Jézus már felkelt (tudniillik világosság van). Az oltárt ezért az első misén fekete, a másodikon fehér, a harmadikon vörös takaró fedte. Hasonló a díszítés a karácsonyi asztalon is. December 24-e, az ünnep vigíliája szigorú böjti nap volt (sok helyen ezért ezt a napot karácsony szenvedjének, szenvedeestének nevezték).
Karácsony estéjén feldíszített fenyőfa az élet természetfölötti megújulását, az örökkévalóságot, háromszög formája a Szentháromságot, ágai a keresztet idézik, díszei egyetemes emberi és kultikus szimbólumok. A karácsonyi gyertya fényei a megszületett Világosság, csillogása és díszei az örök dicsőség jelei. A karácsonyfa csúcsára szokás betlehemi csillagot tenni, amely azt jelenti, hogy minden ember otthona ugyanaz a betlehemi barlang, amelyben Jézus Krisztus megszületett. A karácsonyfa elődje a mágikus jelentőségű termőág volt. Az ág az ókeresztény korban bibliai elemekkel egészült ki, később a termőágat házak mennyezetére függesztették, majd elkezdték díszíteni is. A termőág karácsonyfává alakulása a karácsonyi misztériumtörténetek előadásával, az ekkor szokásos Tudás Fája feldíszítésével függött össze. A játékok hihető előadásához szükség volt egy fára, ám télen csak örökzöldek voltak, így különös módon a kiűzetést a Paradicsomból fenyőfa előtt játszották el. Ennél csak az volt szokatlanabb, hogy az első emberpár egy, a felékesített fenyőfára aggatott almába harapott bele. Az ószövetségi történet egyébként nem szólt almáról, csupán tiltott gyümölcsről. A minden bajt előidéző alma jóval későbbi hagyomány. Különös, de a latin nyelvben a malum szónak két jelentése is van. Jelenti egyrészt a "bajt, szerencsétlenséget, büntetést" de jelenti az "almát" is! A megromlott világ orvosa a kis Jézus, amit az alma elrontott, az alma teszi jóvá!