Műhely

A Kulturális Örökség Napja francia kezdeményezésre, az Európa Tanács támogatásával a Nyitott kapuk napjával indult 1985-ben. 1991-ig kellett várni, hogy az Európai Unió vezetésével a program Európai Örökségi Napok címen váljon igazán nemzetközivé. A mozgalom jelszava: Európa, közös örökségünk. A résztvevő országok száma, az ingyenesen megtekinthető helyszínek és a látogatók száma azóta is emelkedik. Ma már Európa határait is átlépve, 50 ország ünnepel. Magyarország az ezredforduló óta vesz részt a mozgalomban.

A Kulturális Örökség Napjai rendezvényei egyaránt örömteli lehetőséget és nehéz feladatot nyújtanak mind a szervezőknek, mind a látogatóknak. A szervezők a figyelem felkeltésével bemutathatják, amire büszkék, amit örömmel mutatnak meg a világnak. A hétvége leírhatatlanul gazdag programjai között találunk utcákat bemutató sétákat, levéltárak, könyvtárak, nyitják meg legelrejtettebb zugaikat, tájházak, múzeumok, templomok, várják a látogatókat, koncerteken, különféle bemutatókon lehet részt venni. Bőven találunk olyan műemlékeket, emlékhelyeket, amelyek egyébként nem látogathatók a nagyközönség számára. A látogatók feladata a gondos válogatás, a tervezés és az érdeklődő részvétel, és a kulturális értékek sokaságában történő gazdagodás.

Elsőre talán meglepő, amikor az idei év jelmondatát olvassuk: A szórakozás házai, a szórakoztatás helyei. A szórakozást, önmagunk szétszórását, úgy is felfoghatjuk a mindennapi ételemben, mint a napi munkából és gondokból történő menekülést, amely könnyen kiszolgáltatottá tesz, hiszen úgy is kielégíthető, hogy semmit nem kell érte tenni.

Itt azonban, épp ellenkezőleg, az a cél, hogy gyönyörű kulturális örökségünk ismertté váljék, és - a Kulturális Örökség napjai múltán is - ezek az élmények késztessék az embereket a tartalmas élet, az igényes szórakozás keresésére, hiszen ez lehetne a „legjobb védekezés a szórakoztatóipar manipulatív logikájával, önmagunk visszafordíthatatlan szétszórásával szemben”.

A jelmondat rosszértelmű olvasása különösen nem illik erre a helyre, ahol most állunk. Fiumei úti Sírkert – több mint temető, olvashatjuk az itt kapott programon. Ez azt is jelenti, hogy a sírok és kripták kertjében az emlékezet mentén kulturális örökségünk pazar gyűjteményét járhattuk és még holnap is járhatjuk körbe. A jó vezetővel megtett út után bizonyára elmondhatjuk, hogy a séta minden perce tartalmazott valamit az igényes szórakozásból is. De a szervezők azért nem akartak egészen hűtlenek lenni a jelmondat eredeti értelmezéséhez, így a múzeumi programok között megtaláljuk a Kossuth és Rákóczi mulatságairól szóló bemutatót is.

Temetőbe emlékezni jövünk, emlékezni azokra, akiket ismertünk, de már nincsenek közöttünk, akikről hallottunk, mert ugyan jóval előttünk éltek, de maradandót hagytak ránk tettekben, gondolatokban, hősiességben vagy csak egyszerűen, emberségben. Ezek az emlékek fontosak a történetek felépítéséhez, országunk történetének, a nemzet történetének közös felépítéséhez, és saját élettörténetünk kialakításához. 

Ami a mai napból még vár ránk, és ami miatt itt gyülekezünk egyik legnagyobb költőnk, József Attila sírja körül, az a szórakozásnak rendkívül mély értelmű formája lesz. József Attila versei megkívánják a többszöri ismétlést, hiszen minden alkalommal tudnak újat, eddig fel nem ismert gondolatot nyújtani. A Sebő-együttes előadásában itt előttünk csendül fel a versek muzsikája, dallama, hogy a szöveg és dallam együttesét fogadjuk be szórakozásként, hogy vigyük magunkkal az útra és hogy ezt az élményt azután szórjuk szét, vagyis beszéljünk erről másoknak is.

Dr. Réthelyi Miklós professzor,
a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tagja