Rövid leírás
A győri jogakadémia tanára (1874–1876), a család zalatnai aranybányájának irányítója (1877-től). A Szabadelvű Párt (Magyarigen, 1877–1887; Abrudbánya, 1887–1896; Eger, 1896–1901; Körmöcbánya, 1901–1906) és a Nemzeti Munkapárt országgyűlési képviselője (Nagyenyed, 1910–1918). A Pénzügyminisztérium miniszteri tanácsosa (1887–1892), államtitkára (1893. jan.–1895. jan.). A Bánffy-, a Széll-, az első Khuen-Héderváry és a Tisza-kormány pénzügyminisztere (1895. jan. 15.–1905. jún. 18.).
A korszak egyik legtekintélyesebb pénzügyi szakembereként jelentős szerepet játszott a gazdasági kiegyezés meghosszabbítása körüli tárgyalásokban. Minisztersége idején számos pénzügyi reformot valósított meg. Bevezette az értékpapír forgalmi adóját, az osztálysorsjátékot, megszüntette a naptárak, hirdetmények, hírlapi hirdetések bélyegkötelezettségét.
Khuen-Héderváry Károly második kormányának pénzügyminisztere (1910. jan. 17.–1912. ápr. 22.); közben kereskedelemügyi miniszter is (1911. máj. 5.–1911. okt. 18.). Magyarország miniszterelnöke, egyúttal belügyminiszter és a király személye körüli miniszter is (1912. ápr. 22.–1913. jún. 3.). Hivatali ideje alatt fogadták el a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről (1912. évi LXIII. tc.) és a hadiszolgáltatásokról szóló törvényeket (1912. évi LXVIII. tc.), valamint az új választójogi törvényt (1913. évi XIV. tc.), amely alapján azonban soha nem tartottak általános választásokat. Az ellenzéki obstrukció erőszakos letöréséért, a kivételes törvények és a szűkmarkú választójogi törvény miatt állandó támadások érték. 1912 máj.-ában Désy Zoltán „Európa legnagyobb panamistájának” nevezte a miniszterelnököt, aki rágalmazási pert indított a képviselő ellen. A Désy–Lukács-per a korszak egyik legjelentősebb közéleti eseményévé vált, mert bebizonyosodott, hogy Lukács László még pénzügyminiszterként 4,8 millió koronát vett fel a Magyar Banktól a sójövedelmi monopólium meghosszabbításáért, s ezt az összeget a Nemzeti Munkapárt kasszájába utalta át (1910). Miután a budapesti törvényszék bizonyítottnak találta a vádakat, Désyt másodfokon felmentették (1913. jún. 3.), s a miniszterelnök még aznap beadta lemondását, de továbbra is a Nemzeti Munkapárt vezére maradt.