Nemzeti Sírhelyek


Finkey Ferenc

Rövid leírás

Finkey Ferenc

Finkey Pál gimnáziumi tanár hatodik gyermekeként, Finkey Ferenc 1870. január 30-án született Sárospatakon. Nagyon korán jutott árvaságra. 1872-ben édesapját kolerajárvány, édesanyját pedig „szívszakadás” miatt veszítette el.

Alsóbb iskolai tanulmányait és a Református Jogakadémiát szülővárosában végezte az utolsó félévet – a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen. 1892 januárjában itt szerzett jogi doktorátust.

Nagy feltűnést keltett első, 1895-ben megjelent „Az egység és többség tana a büntetőjogban” című monográfiája, amelyben a Kúria gyakorlatát bírálva adott iránymutatást a bűnhalmazat körüli viták egységes alapon történő megoldására a bírói gyakorlatban. Ezt a monográfiát nyújtotta be a kolozsvári egyetem jogi karán kezdett habilitációs eljárásához. A próbaelőadás elengedésével a kar egyhangú dicsérettel habilitálta, 1896-ban a büntetőjog és az eljárási jog magántanára lett. Ugyanebben az évben, augusztus 25-én feleségül vette Radácsy György jeles sárospataki teológiai tanár hat lánya közül a legidősebbet, a 19 esztendős Radácsy Erzsébetet. Gyermekük nem született.

Állami ösztöndíjjal – a büntető intézetek tanulmányozása érdekében – 1899–1900-ban nyugat-európai, 1909-ben svájci, 1910-ben egyesült államokbeli tanulmányutat tett.

Sátoraljaújhelyen és Poprádon töltött ügyvédjelölti gyakorlat és egyéves kassai katonai szolgálat után, jogászi pályafutását 1893 októberétől a sárospataki Jogakadémián a büntetőjog és a jogbölcselet helyettes tanáraként kezdte, és 1894-ben rendkívüli, 1896-ban nyilvános rendes tanárként folytatta A kiváló előadó nagy hangsúlyt helyezett a gyakorlati oktatásra: hallgatóit a sátoraljaújhelyi és budapesti esküdtszéki tárgyalásokra, javítóintézetekbe és fegyházakba is elvitte. 1912-től a kolozsvári egyetem első büntető-eljárásjogi professzora, 1915 szeptemberétől 1921-ig pedig az újonnan alapított pozsonyi Erzsébet Egyetemen a büntetőjog és a bűnvádi eljárás rendes tanára lett. Utóbbi felsőoktatási intézményben 1917–1918-ban a Jogtudományi Kar dékánja, 1918 áprilisától néhány hónapig az egyetem rektora, majd az egyetem Pécsre és a fővárosba mentésének aktív segítője. Az I. világháború utáni trianoni határváltozások és Pozsonyból történő kiutasítása következtében 1921 szeptemberétől a Szegedre menekült volt kolozsvári egyetemre került, ahol két tanéven át rendes nyilvános tanárként oktatott, és 1923 májusáig a szegedi egyetem büntetőjogi tanszékét vezette. Elhagyva a tanári pályát, május 15-től az igazságügy szolgálatába szegődött. Előbb koronaügyész-helyettes, 1930 októberétől kúriai tanácselnökként a büntetőtanács vezetője, végül 1935 júniusától 1940-ben történt nyugdíjazásáig koronaügyészként (ma legfőbb ügyész) tevékenykedett. Utóbbival egyidejűleg hivatalból a felsőház tagja és 1936-tól 1940-ig kérvényezési bizottságának elnöke lett. 1940. február végén vonult nyugalomba, ebben az évben a szegedi egyetem díszdoktorává avatták. Az igazságügy-miniszter megbízásából – új kinevezéssel – elvállata a Fiatalkorúak Budapesti Felügyelő Hatóságának elnöki tisztségét, amit 1942 és 1944 között töltött be. Fővárosi lakása a bombázások során megsemmisült, ezért 1945-ben visszaköltözött Sárospatakra.

79 éves korában, 1949. január 23-án, szülővárosában halt meg, és ugyanott családi sírboltban temették el. Emlékének ápolására 1991 februárjában megalakult a Finkey Ferenc Bűnügyi Reform Társaság, és 2000-ben az Országos Ügyészi Egyesület Finkey Ferenc-díjat alapított.