Rövid leírás
A budapesti Nemzeti Színház (1940), majd a Madách Színház tagja (1941), a II. világháború után ismét a Nemzeti Színház (1945–1954), a Madách Színház tagja (1954–1975). Kecskemétre, a kísérletező, új szellemű színház társulatához szerződött (1975–1978). A budapesti Népszínház, a Nemzeti Színház művésze (1983–1991). A Független Színpad (1991–1994), a Budapesti Kamaraszínház tagja (1994–1998). Ötvenéves művészi pályafutása során volt hősszerelmes, intrikus, klasszikus hős, kétbalkezes vígjátéki mamlasz, bölcs bohóc, modern értelmiségi: intellektuálisan érzékeny, sokoldalú, sokarcú színész. Fiatal korától kezdve Shakespeare-hősök sorát formálta meg: legismertebb alakítása a finom és indulatos, mindent értő Hamlet (1962); több mint háromszázszor láthatta a közönség a budapesti Madách Színház Európa-hírű előadását. Játszott továbbá klasszikus hősszerelmes figurákat, tragikus hősöket, szarkasztikus szellemű entellektüeleket, zenés darabok főszerepét (Bicska Maxi, 1965; Higgins, 1972), s ha a történelem arra kényszerítette, volt nagybajuszú, szigorú Sztálin a Nemzeti Színház Színpadán (1952). Számos magyar klasszikus dráma nagy alakját formálta meg sajátosan érzékeny, intellektuálisan építkező színészi eszközeivel (Lucifer, 1983), s több 20. századi magyar drámaíró – Sarkadi Imre, Füst Milán, Molnár Ferenc, Eörsi István, Hubay Miklós, Szomory Dezső – művének jelentős szerepében lépett színpadra.
A Valahol Európában c. (1947) Európa-szerte sikert aratott film főszereplőjeként lett ismert filmszínész, s egész pályafutása során sok film fontos figuráját formálta meg. Tragikus sorsú drámai hősöket (Budapesti tavasz, 1955) éppúgy, mint kacagtató vígjátékok humoros figuráit (Mágnás Miska, 1948; Állami áruház, 1952), kosztümös kalandfilmek hőseit (Különös házasság, 1951; Kard és kocka, 1959), töprengő mai értelmiségieket (Éjfélkor, 1957; Apa, 1966; Falak, 1967), modern filmfurcsaságok rejtélyes alakjait (N. N. a halál angyala, 1970). Mint színházi rendező és elméletíró is foglalkoztatták a színház kérdései. Sarkadi Imre (Az Oszlopos Simeon, 1977), Molnár Ferenc (Olimpia, 1982), Goethe (Tasso, 1987), Shaw, G. B. (Tanner John házassága, 1985) műveit állította színpadra és több könyvet írt, amelyekben elsősorban a színházi ember művészi gondjait fogalmazta meg. Rajzaiból, grafikáiból a budapesti Művész Klub 1987-ben nagy sikerű kiállítást rendezett.
(A kép forrása: Fortepan, szerző: Szalay Zoltán)