Hírek

Áder János az Új Köztemető 301-es parcellájánál tartott megemlékezésen arról beszélt, hogy 1989 június 16-án "itt a temető távoli zugában végre kegyeleti temetés zajlott: részvét, tiszteletadás, megemlékezés". Méltó a szabadságharcosokhoz és a magyar nemzethez méltó az igazsághoz; végtisztesség egy új kezdetért - hangoztatta, majd úgy vélekedett, hogy 1989. június 16 minden fájdalmas pillanatával együtt a remény napja volt.
"Ezt a reményt élhetjük át azóta is, amikor nem engedjük át senki másnak a döntést saját sorsunk felett" - hangsúlyozta. Áder János megfogalmazása szerint "amikor gondoskodunk az emlékezés méltóságáról, amikor rendben tartjuk a sírokat, kopjafákat, a szabadságért teszünk". Fontosnak nevezte, hogy a magyarság maradjon a szabadság nemzete.
A volt államfő arról beszélt, hogy a parcellaszám egy olyan adat, ami a temető fenntartóinak fontos, nem a gyászolóknak, mivel hozzátartozói sírhelyét az ember nem egy számról ismeri. Az 1956-os kivégzettek hozzátartozóinak évtizedekig nem adatott meg ez a természetes emberi tájékozódás - mondta, majd úgy fogalmazott: "szeretteiket temetésnek nem nevezhető módon ismeretlen helyen borították a földbe (...), jeltelenül, titokban, barbár módon, holtukban is megalázva őket".
Áder János arról szólt, hogy 33 éve már, hogy a 301-es és vele együtt 300-as és a 298-as sokkal több, mint egy szám: jelkép, nemzeti kegyeleti hely. Szavai szerint annak is 33 éve már, hogy "tévesen használunk egy szót a mai napra: újratemetés". A volt köztársasági elnök azt mondta: ami 1989. június 16-a előtt a kommunista diktatúra által megölt magyarokkal történt, az nem volt temetés, "csak kátránypapír, drót, pozdorjalemez, sűrű bozót" (...) és "a förtelmes aljasság, hogy még a gyász sem szabad".
A volt köztársasági elnök úgy folytatta: 1989 nyarán néhány gyászoló családtag követelése erősebb volt az önmagának is hazudozó hatalomnál, amelynek nyomoznia kellett saját bűnei, a jelöletlen sírhelyek után, "a feltárás igénye erősebb volt a sírokon taposóknál".
Áder János közölte: 1989-ben a magyarok megtapasztalták, hogy az összetartozás erősebb a széthúzásnál, a halott hősök erősebbek az élő bűnösöknél, a szabadság erősebb a diktatúránál. Deák Ferencet idézve arra figyelmeztetett, hogy a szabadság sosem statikus állapot, hanem elhatározások, döntések és cselekedetek sora.

Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója a megemlékezésen rámutatott: tudták jól a kommunisták, hogy az ereklyék, szobrok, sírok és emlékhelyek mind arról tesznek tanúbizonyságot, hogy az embertelen, népnyúzó hatalommal szembeszállók valóban léteztek, életük valóság, nemcsak egy elvont eszme volt. Ezért akartak tudatosan elrejteni és eltörölni minden emlékeztető jelet itt, az Újköztemető legtávolabbi zugában, a mai Nemzeti Gyászparkban is. Mert azt hitték, ha ezeket elrejtik, ha a jeleket eltörlik a szemek elől, akkor egy idő után el fognak tűnni a szívekből is. Hozzátette: megpróbálták, de nem sikerült, 40 év nem volt elég hozzá. A kommunizmus bukását követően pedig elemi erővel tört fel a vágy az emberekben, hogy találjunk vissza valódi önmagunkhoz. Ennek az elemi vágynak, a nemzetért, családjaikért, társaikért életüket áldozókra való emlékezés mindent elsöprő késztetésének szimbolikus kifejeződése a hely, ahol állunk, és munkatársaimmal mindannyian érezzük, tudjuk és hisszük, hogy kivételesen fontos feladat megőrizni és méltó állapotba hozni a Nemzeti gyászparkot. 

A Nemzeti Örökség Intézete Nagy Imre egykori miniszterelnök újratemetésének évfordulója, valamint a kommunista diktatúra áldozatainak kopjafái felújítása alkalmából tartott megemlékezést az Új Köztemetőben.