Nemzeti Sírhely

Gyermekkor, szerzetesi hivatás, tanulmányok

Vaszary Kolos 1832. február 12-én született Keszthelyen, szülei egyszerű körülmények között éltek: az apja szűcsmester volt, az anyja teréziai származású. Kisfiúként már megmutatkozott benne az érdeklődés az oktatás és a vallás iránt. 1847-ben lépett be a bencés rendbe, ahol nevelése megalapozta elköteleződését és a papság iránti hivatását. Tanulmányait folytatta a rendi hagyományoknak megfelelően: teológiát tanult, szerzetesi életformát vett át, és mindez előkészítette szolgálatra a rendben és azon túl.

1855-ben pappá szentelték, majd tanári pályára lépett: Komáromban, Pápán és Esztergomban tanított. Tantárgyai közé tartozott a történelem, földrajz, magyar nyelv és irodalom. Tanári munkája során nem csupán oktatott, hanem közösségi szerepet is vállalt, diákjai közt és a kollégák között is megbecsültségre tett szert.

Gimnáziumi igazgató és rendi vezetői feladatok

1869 és 1885 között Vaszary Győrben tevékenykedett: vezetőtanár, gimnáziumi igazgató és rendházi főnök lett. Ebben az időszakban több iskolai intézmény fejlesztésében vett részt, gimnáziumi épületek megépültek az ő közreműködésével. Tanári munkáját, nevelői szerepét továbbra is a hivatás tisztasága és az egyházi fegyelem jellemezte.

1885-ben kinevezték pannonhalmi főapáttá, ami nagy lépés volt számára: az egész rend műszaki, oktatási és spirituális irányításában feladatot kapott. Főapáti működése alatt igyekezett a bencés rend belső életét, oktatási hálózatát és intézményeit megerősíteni.

Hercegprímásként, érsekként és bíborosként ellátott feladatok

1891-ben Vaszary Kolost Esztergomi érsekké nevezték ki, amivel Magyarország hercegprímása lett. Ez a legmagasabb egyházi rang volt az országban. Rövid időn belül, 1893-ban bíborossá is kreálták. Ebben az időszakban a vallás és az állam viszonya erőteljesen téma lett a politikában, társadalmi viták központjában állt az egyház jogállása, iskolák ügye, valamint az egyházi befolyás kérdései.

Hercegprímásként Vaszary Kolos sok jótékonysági ügyet kezdeményezett és támogatott Esztergomban: adományokat tett iskolák, árvaházak, óvónőképzők és közösségi intézmények számára. Ő volt az, aki a közkórház építésének megindításában is kulcsszerepet vállalt. Emellett lemondott olyan állami bevételekről, mint például a híddíjakból származó vám, hogy előmozdítsa közösségi célokat, hidakat és közlekedési beruházásokat.

Ő szólalt fel nagy erővel mint szónok, és mint történész is alkotott tankönyveket, valamint kutatásokat vezetett. Érdekelte a magyar múlt, különösen a középkori események; írt is ezekről előadásokat és történeti munkákat, melyekkel hozzájárult a hazai történetírás fejlesztéséhez.

Visszavonulás, utolsó évek és örökség

1912-ben Vaszary Kolos lemondott esztergomi érseki méltóságáról. Ezt követően Balatonfüreden élt visszavonultan, ottani villájában, ahol főként történeti tanulmányokkal foglalkozott, és távol maradt az aktív egyházi-politikai élet nagy részétől.

szeptember 3-án hunyt el Balatonfüreden. Végrendelkezése szerint Keszthelyen temették el, szülővárosában, amelyet életében sokat említett és támogatott. Az általa alapított és támogatott intézmények — iskolaépületek, közösségi szolgáltatások, kórház, árvaház, óvónőképzők — tovább működtek, és Vaszary Kolost ma is sokan tisztelik mint a magyar különösen katolikus egyház egyik jelentős vezetőjét, aki össze tudta egyeztetni a tanári, tudományos, karitatív és lelkipásztori feladatokat.