Budapest
Az 1945 utáni magyar történelem „temetői emlékhelye”, ahol az 1945 és 1956 utáni törvénytelenperekben hamis vádak alapján elítélt és kivégzett politikusok, katonák, közéleti személyiségek, munkások, diákok és parasztok földi maradványai nyugszanak. A gyászpark a nemzeti összetartozás és a kommunista elnyomás elleni tiltakozások szimbolikus tere. 1990 előtt a fennálló hatalommal szembeni, 1956 emlékét idéző néma tüntetések helyszíne. Napjainkban az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékező ünnepségek egyik legfontosabb színtere.
Nemzeti Gyászpark
A Rákoskeresztúri Új köztemető Magyarország második világháború utáni történelmének egyik legfontosabb szimbolikus tere, a nemzeti emlékezet és gyász színhelye, az 1956-os forradalom és szabadságharc mementója. A valójában nem Rákoskeresztúron, hanem Kőbányán található sírkertet 1886-ban nyitották meg, ez az ország legnagyobb területű, mintegy 207 hektáros temetője, amelyben 301 parcella található. Számsorban utolsó parcellája a leghíresebb, amely a mellette fekvő 298-as és 300-as parcellával együtt alkotja a bonyolult jelentéstartalmakat hordozó nemzeti emlékhelyet, összefoglaló nevén a Nemzeti Gyászparkot.
A 298-as parcellát 1944-ben kezdték használni, ide temették a sírhelyet megfizetni nem tudó szegényeket. A második világháborút követően kezdődött meg a börtönben elhunytak és a kivégzettek ide temetése, azonban 1952-ig a közsegélyes temetkezés is folytatódott. A 298-as parcella összetétele rendkívül vegyes képet mutat. A közsegélyes eltemetetteken kívül nyugszanak itt népbírósági perekben halálra ítélt háborús főbűnösök (jeltelen sírjaik azonosíthatatlanok, elképzelhető, hogy Szálasi Ferencet is ide temették), valamint koncepciós pereket követően kivégzett nem kommunisták és kommunisták is. Az utóbbiakat sújtó perek áldozatainak egy részét még az ötvenes években rehabilitálták és exhumálták, földi maradványaik a Farkasréti temetőbe kerültek, helyükre pedig néhány évvel később kivégzett ötvenhatos szabadságharcosokat temettek.
A kádári vezetés mindent megtett azért, hogy a forradalom után kivégzettek sírhelyeit ne lehessen azonosítani. Három évtizedes hallgatást követően a temető 301-es parcellája a nyolcvanas évtized végére már fogalommá vált. Az itt nyugvók első névsorát a nyolcvanas években Rainer M. János állította össze. A listát 1987-ben a legismertebb szamizdat folyóiratban, a Beszélőben publikálta Fényes Elek álnéven. A történész vállalkozásának nehézségét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy amikor az MSZMP vezetése 1988 tavaszán titokban döntött Nagy Imre és társai sírjainak azonosításáról, a feladatot végrehajtó Belügyminisztérium munkatársai komoly nehézségekbe ütköztek. Mivel a titkosított temetési dokumentációt valószínűleg a hatvanas években eltüntették, hosszas nyomozómunkára és az egyik családtag térképére volt szükség ahhoz, hogy megtalálják a sírhelyeket.
A 301-es parcellát sokan próbálták meg úgy bemutatni, mintha abban kizárólag ötvenhatosok lennének eltemetve. Így szerették volna ugyanis megkülönböztetni a kollektív emlékezetben kultikussá és emblematikussá vált parcellát a mellette lévő, problémásnak tekintett 298-astól. A két parcella története azonban szorosan egybeforrott, hiszen miután 1952-ben a 298-as megtelt, a 301-esbe temették a Budapesten kivégzett embereket és a fővárosi börtönökben, valamint a kistarcsai internálótáborban meghaltakat egyaránt. A zömmel politikai elítéltek között köztörvényes bűnözők is akadnak, bár fontos megjegyezni, hogy sok politikai elítéltet köztörvényes bűncselekmény elkövetésének vádjával fogtak perbe. A legnagyobb számban azonban kétségtelenül az 1956-ot követő megtorlás áldozatai nyugszanak a 301-es parcellában.
A 301-es parcella első tizenkét sora már az 1956-os forradalom előtt betelt, a többi helyre kerültek a megtorlás áldozatai, köztük a szabadságharc olyan ikonikus alakjai, mint a Corvin közi és a Tűzoltó utcai fegyveres felkelők legendás parancsnokai, Iván Kovács László és Angyal István. Ide temették Nagy Imre miniszterelnököt, valamint titkárát, Gimes Miklóst és a forradalom katonai vezetőjét, Maléter Pált is. Nagy Imre holttestét először a Kisfogház udvarán, a kivégzés körülmények között nyugvó szabadságharcosokat (köztük két közismert ötvenhatost, a Szabad Nép székházában működő fegyveres csoport vezetőjét, Dudás Józsefet és a Széna téri felkelők parancsnokát, Szabó Józsefet, vagyis „Szabó bácsit”) 2014. január 20-án a 300-as parcellába helyezte át.
A három parcella a rendszerváltás idején vált az emlékezetpolitikai küzdelmek színterévé. A 300-as parcellát a politikai változások közepette, 1989-ben vették használatba. A június 16-án a Hősök terén felravatalozott újratemetettek közül négyen kaptak itt díszsírhelyet: a már említett, korábban a 301-es parcellában nyugvó Gimes helyén temették el 1958-ban, majd 1961-ben titokban, álnéven földelték el a 301-es parcella 23. sorába. A parcella kollektív emlékezetben betöltött szerepét tovább bonyolítja, hogy 1959–60-ban egykori csendőröket is kivégeztek 1945 előtti tetteik miatt. Az ötvenes években elhunytak sírhelyei közül több mint kétszáz más parcellákban található, míg az ötvenhatos szerepük miatt kivégzettek közül tizenöt embert a 233-as és a 235-ös parcellában temettek el.
A Szabadságharcosok Közalapítvány kezdeményezésére a Nemzeti Örökség Intézete a 233-as parcellában méltatlan és Maléter, valamint a börtönben tisztázatlan körülmények között elhunyt Losonczy Géza és az elkülönített perben halálra ítélt Szilágyi József. A későbbiekben nem csak más parcellákból, hanem más temetőkből is helyeztek át ide 1956-hoz kötődő embereket, így került a 300-as parcellába az emigrációban elhunyt karizmatikus szociáldemokrata vezető, a forradalom alatt miniszterséget vállaló Kéthly Anna is. Itt látható a Jovánovics György alkotta elemi erejű emlékmű, amelynek alapkövét Nagy Imre újratemetésének napján tették le, de amelyet – komoly viták után – csak három év múlva avattak fel.
A Jovánovics által „Halálműnek” nevezett metafizikai emelkedettségű alkotás koncepciója – a pályázati kiírásnak megfelelően – a Tűzoltó utcai felkelők legendás parancsnokának, Angyal Istvánnak a búcsúmondatán alapszik:„Egy nagy rusztikus kő legyen a csőcselék emléke.” A teljes egészében a művész által tervezett 5300 m²-es területen megépült emlékmű két fő részből áll, amelyeket a 45 méteres Bánat Út köt össze. A Nyitott Sír közepén egy 1956 milliméter magas fekete hasáb áll, amit Jovánovics egy húsz évvel ezelőtti interjúban a következőképpen értelmez: „A halál, a halott ember, a halott, legyőzött ország, vagy a halott forradalom mint elvont fogalom van megjelenítve egy geometrikus testben, tisztán a fekete színnel és az évszámot misztifikáló, felmagasztosító megoldással.”
A Nyitott Sírtól a Bánat Út vezeti az emlékezőt a monumentális rusztikus kövekből megépített Nekropoliszhoz, amelyről a művész így nyilatkozik: „Tehát ha a Nekropoliszig elmegyünk, többé-kevésbé végigjárjuk azt az utat, amelyet a halottakkal végigjárattak holtukban. Ez az a fájdalmas út, amely a temetőből – a Nyitott Sírtól – újra a temetőbe visz: a tiszta temetésig. Mert rendeztek ezeknek az embereknek, negyven évvel a haláluk után, egy új, igazi temetést. Ez történik meg a Nekropoliszon. Kezdődik ezekkel a durva kövekkel, melyek egyszerre jelentik a börtönt, a templomot, a ravatalozóhelyet, a halotti várost. Fölötte lebeg, a semmiben, valami irreális, könnyű túlvilágban, sok-sok tonnából egy fehér szarkofág. Ez a Hősök terén épült ravatal megörökítése.”
A 301-es parcellában látható 301 darab egyedi faragású fejfa 1989-ben került helyére. A fejfákat az 1956 emlékezetének felélesztésében élenjáró INCONNU művészcsoport tagjai készítették és helyezték el. A radikális ellenzéki művészek már 1988 tavaszán készítettek egy Pro Patria-fejfát, amelyet június 16-án akartak felállítani a 301-es parcellában, de a rendőrség elkobozta tőlük. A később visszakapott fejfát az INCONNU 1988. november 4-én, a szabadságharc bukásának évfordulóján állította fel. Az pártállam szétesését mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a következő év tavaszán mindenféle engedély nélkül helyezték el a ma is ugyanabban a rendben álló fejfákat, amelyeket teherautón vittek a temetőbe, miközben javában folyt az állami ünnepséghez szükséges tereprendezés.
A 298-as parcella helyzete rendeződött legkésőbb. A Politikai Elítéltek Közössége 1992-ben, nem sokkal a 300-as parcella Jovánovics-féle emlékművének felavatása előtt helyezett a sírokra fejfákat, így vizuális megjelenésében a 298-as és a 301-es parcella hasonlóvá vált. Bár korábban többen felhívták a figyelmet a problémára, a 298-as parcellában felállított névsoros emléktábla körül csak 2007 ben robbant ki nagy vita, miután egyértelművé vált, hogy a tábla háborús bűnösöket is „vértanúként” említ. Szakértők ezt követően megvizsgálták a 298-as és a 301-es parcella emléktábláit, és megállapították, hogy mindkettőn szerepelnek háborús bűnösök és köztörvényes elítéltek. Az érintett személyek nevei már nincsenek rajta a 2009-ben felállított új táblákon, sírjaikról pedig eltávolították a nemzeti jelképeket is. 2014. június 16-ra, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének 25. évfordulójára megújult a Nemzeti Gyászpark, egységes és méltó környezetet teremtve az emlékezésnek.
A Rákoskeresztúri Új köztemető három parcellája ellentmondásosságával együtt, a kialakításában meghatározó politikai szándékok különbözősége ellenére is betölti a nemzeti gyász terének szerepét.
Kisfogház Emlékhely
A Budapesti Fegyház és Börtön több, mint százéves múltra tekint vissza.
A „Székesfőváros” által adományozott telken Wágner Gyula építész tervei alapján kezdték meg az építési munkálatokat 1894-ben. A közel héthektárnyi területen fekfő, 800 fő befogadására alkalmas Budapesti Fegyház és Börtön épületegyüttesét 1896. október 27-én adták át rendeltetésének Királyi Országos Gyűjtőfogház néven. A „Gyűjtőfogház” nevével ellentétben már működésének kezdetekor - a korabeli hatályos törvénynek, a „Csemegi-kódexnek” megfelelően – háromfokozatú (fegyház, bötrtön, fogház) bűntetés-végrehajtási intézet volt.
A fegyház és börtön részleg 600 magánzárkát, a fogház rész (az ún. Kisfogház) 68 magánzárkát és 156 közös zárkát foglalt magába. Az előzőekben említett Kisfogház - az eredetileg fogházas elítéltek elhelyezésére szánt kétemeletes, különálló épület – az intézet fennállása alatt többnyire politikai foglyok befogadására szolgált.
A II. világháború előtt és közvetlenül utána a Gyűjtőfogházba szállították az első fokon elítélteket. A háború alatt, 1944-ben ide szállították a zsidó származású foglyokat is. Általában a Kisfogházban tartottak hosszabb ítélettel rendelkezőket, a Gyűjtőfogházban nem.
1949-től fordulat következett be a büntetőjogban. A szocializmus eszméi bekúsztak a jogi szférába, és a büntetőjog az osztályharc eszköze lett. Meghatározóvá vált a rabok munkaerejének kihasználása és a termelés centrikusság. Az 1950-es évektől ún. nyitott végrehajtási helyeket hoznak létre: gyárak, üzemek, bányák területén, ahol a bebörtönzötteket dolgoztatták. A börtönök személyzeti állományán változtattak, az újonnan jelentkezők politikai megbízhatóságuk alapján töltötték be állásukat. A foglyok kedvezményeit 1949-től elvették, nem írhattak levelet, nem fogadhattak látogatót, nem tarthattak tisztálkodási szereket. Orvosi kezelés 1950 és 1953 között nem létezett. Később minden börtönben volt egy ÁVHs egészségügyi beosztott. A fogvatartók politikai hűségük jeleként egyre többször alkalmaztak erőszakot a foglyokon.
A bebörtönzöttek száma 1950 és 1954 között volt a legmagasabb, ekkor a Kisfogház fegyenceinek száma is emelkedik, ezért a magánzárkarendszert sem tudták fenntartani. A Kisfogház befogadóképességét 400 főre tervezték, ennyi embert tudtak elhelyezni a 68 magánzárkában és a 156 közös zárkában. A Kisfogház cellái közül a legnagyobb 6x5 méteres volt, ahova - zsúfoltság esetén - több mint 10 embert is bezártak.
A „T” alakú épület hosszanti szárnyában elhelyezett cellák egy része volt a halálosok számára kijelölve, míg a velük szemközti zárkákat alakították át siralomházzá.
1953-ban, Sztálin halálát követően, megkezdődött az ártatlanul elítéltek rehabilitálása és a külső rabmunkahelyek felszámolása. 1955 év végére a bebörtönzöttek többsége zárt intézetbe került. 1956 októberéig a fogva tartottak száma a felére csökkent. Ekkor a Budapesti Országos Börtönben is visszaállították a foglyok kedvezményeit a levélírás, látogatófogadás tekintetében.
Az 1956-os forradalom leverését követően a népbíróságok 1956 novemberétől 1963-ig mintegy 26000 embert ítéltek hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre vagy halálra. A halálos ítéleteket legtöbbször a Kisfogház udvari részében hajtották végre.
A Kisfogházban raboskodott és kivégzett forradalmárok emlékét az épület földszinti részén és udvarán kialakított Emlékhely őrzi.
A Kisfogház Emlékhely 2001-ben az Igazságügyi Minisztérium és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága segítségével, a Politikai Foglyok Szövetségének alapító elnöke Fónay Jenő – egykori halálraítélt – kezdeményezése és munkája nyomán jött létre a Budapesti Fegyház és Börtön területén.
A Kisfogház a kommunista diktatúra idején vált hírhedtté. Itt már a Rákosi-rendszerben is végeztek ki politikai foglyokat, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően pedig a Kádári megtorlás központi színhelyévé vált. Ebben az időszakban több mint 200-an töltötték itt utolsó napjaikat. Itt végezték ki Nagy Imrét a forradalom miniszterelnökét, Maléter Pál honvédelmi minisztert, Szabó Jánost a Széna tér, Angyal Istvánt a Tűzoltó utca és Iván Kovács Lászlót a Corvin köz legendás parancsnokát.
A terror egykori színterén létrehozott Emlékhely berendezése és kialakítása - a cellák, a siralomház, a vesztőhely - bemutatja, milyen körülmények között töltötték utolsó napjaikat a halálraítéltek.
Az Emlékhely udvarán lévő Emlékfalra került fel azoknak a martíroknak a névsora, melyet az IM és a POFOSZ által felkért történészekből és jogászokból álló bizottság az egyeztetések során állított össze. Az építők figyelmet fordítottak arra is, hogy az Emlékfalon maguk az emlekezők, a családtagok, hozzátartozók is elhelyezhessék emléktábláikat.
Az Emlékhely 2001. november 4-én tartott ünnepélyes felavatásán dr. Mádl Ferenc köztársasági elnök, dr. Dávid Ibolya igazságügy-miniszter és Fónay Jenő a POFOSZ elnöke mondott nyitóbeszédet. Ezután a történelmi egyházak képviselői megáldották és felszentelték az Emlékhelyet.
A sopronkőhidai rabtemető
A Sopronkőhidai Fegyház és Börtön 1886-tól működött egy volt cukorgyári épületben. A magyar történelem számos neves személyisége raboskodott az épületben, kivégzésekre 1944-ig került itt sor a magyar hatóságok által. Azonban a kezdetektől kerültek ide a börtönben betegségben elhaltak. A börtön nyilvántartási adatai szerint a halottakat a börtöntől néhány km-re lévő rabtemetőben, az ún. jánostelepi temetőben temették el 1900-tól kezdve. Ide temették a Győri megyei Bíróság Börtönében természetes módon elhunytakat és az ott kivégzett személyeket is.
1945. március 29-én a börtönt kiürítették, majd a szovjet csapatok hadifogolytábort létesítettek a területén, amely egyben a Bádeni hadbíróság börtöneként is funkcionált. Ekkor számos halálos ítéletet hajtottak végre a falak között. (Pl. Páter Kiss Szaléz) A börtön falai között meghalt, illetve ott kivégzett személyek hivatalos száma máig nem ismert.
Az intézetet 1948. március 10-én telepítették vissza. 1951 októberében az objektumot ismét kiürítették, és az újraindítás 1955-ben történt meg.
A rendszerváltás idején elvadult, gazos, bozótos terület volt a budapesti Újköztemető 301-es parcellájához hasonlóan.
A temető kb. 700 négyszögöl nagyságú,a börtöntől mindössze néhány km-re, Győrtől 87 km távolságra lévő terület. Kivégzési jegyzőkönyvek tanúsága szerint az 1956-os megtorlások győri áldozatait (Szigethy Attila, Tihanyi Árpád, Gulyás Lajos, Kiss Antal, Zsigmond Imre, Földes Gábor, Weintrager László, Cziffrik Lajos, Török István) is itt temették el, jeltelen sírokban.
A keresett 9 személy sírját sikerült azonosítani és a csontmaradványok igazságügyi személyazonosítása a Budapesti igazságügyi szakértői Intézetben 1991-ben megtörtént.
A rabtemető területén emlékkeresztet emeltek, de a hozzátartozók az azonosított mártírokat máshol temették el.
A rabtemető (01055 hrsz terület) területe később Sopron MJV Önkormányzata által kitisztításra került, majd 2026. februárjában, a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tájékoztató tábla, és a Nemzeti Emlékhelyhez való tartozást jelző parcellakő került telepítésre.
A váci rabtemető
Vác város történetéhez szorosan hozzátartozik a Váci Börtön épülete és a börtönviszonyok között elhaltak jeltelen sírokban való eltemetése.
A váci börtön 1950 márciusában került az Államvédelmi Hatóság kezelésébe, ettől kezdve a hivatalos neve Állambiztonsági Börtön, Vác lett.
A börtönben betegségben elhunytakat a Váci Rabtemetőben temették el. A Váci Börtönben kivégzés nem történt. Csak kivételes esetben került sor máshol kivégzett, betegségben meghalt, vagy internáltként elhalt személy Váci Rabtemetőben, esetleg Vácott más helyen (Váci Református temető árka, vagy Vác – Csatadűlő) való eltemetésére.
Levéltári adatokból vált ismertté az, hogy a rabtemető a korábbi Híradó út mentén elhelyezkedő közel 400 négyszögöl nagyságú területe, egy korábban már 1812-től használt polgári temető volt, az úgynevezett Deákvári úti temető (hrsz: 1769).
Az 1950-es években börtönviszonyok közötti haláleset esetén a börtön gondoskodott az eltemetésről, egységes, országos rendszer szerint. A totális diktatúra időszakában az Államvédelmi Hatóság Börtönügyi Osztályának a feladata volt az eltemetés, és ennek utasításszerű rendszere egységes gyakorlat szerint zajlott. 1964 nyarán a Váci Rabtemetőben 60 sírt bontottak meg a korábban kivégzett, vagy börtönben elhunyt szociáldemokrata politikusok exhumálása céljából.
A temető területe a rendszerváltoztatást követően nagyon elhanyagolt, gazos, fákkal, bokrokkal sűrűn benőtt volt, eredeti rendeltetése még a váciak többsége előtt sem volt ismert.
1964 nyarán a Váci Rabtemetőben 60 sírt bontottak meg a korábban kivégzett, vagy börtönben elhunyt szociáldemokrata politikusok exhumálása céljából.
2000. május 29-én indult meg a rabtemető kegyeleti-régészeti feltárása. A kihantolásokon jelen volt Dr. Susa Éva igazságügyi antropológus szakértő, a kutatócsoport vezetője (Budapesti Orvosszakértői Intézet = BIOSZI), Dr. Éry Kinga igazságügyi antropológus szakértő, Dr. Kovács László (MTA Régészeti Intézete) és Szőke Mátyás (Mátyás Király Múzeum, Visegrád) felkért régész szakértők, valamint Molnos Mária technikai munkatárs (Budapesti Orvosszakértői Intézet).
A rabtemető 250 négyszögöl nagyságú területén, a középrészétől (az 1956-ban elhunyt Dr. Túry György ny. börtönigazgató kereszttel jelölt sírja) a vasút felé (a Vác-Szob között húzódó árok és fasor) lévő részen a földfelszín munkagéppel (talajgyaluval) letisztításra került. A kb. 60-80 cm földréteg eltávolítása után többnyire egymást átvágó, 285 sírfolt rajzolódott ki, teljesen szabálytalan elrendeződésben. Közülük 109 sír feltárására került sor. A sírfoltok színben eltérőek voltak, sárga, sárgás-feketés és fekete szín rajzolódott ki. A színek relatív kronológiai besorolást tettek lehetővé, a sárga a korábbi polgári temető sírjait, a fekete a közvetlenül talaj közelben lévő, 1950-es évek eltemetéseit jelezte. 20. századinak 41 sír volt vélelmezhető. A szakmai csoport valamennyi sír helyét térképen, a feltárt csontmaradványt jegyzőkönyvben, valamint a feltárást fotón és videó felvételen is rögzítette.
A kegyeleti-régészeti feltárást követően kiemelt valamennyi csontmaradvány (több mint száz) igazságügyi antropológiai vizsgálatra a BIOSZI-ba került. A vizsgálatok és dokumentálás után a nem azonosított maradványok dokumentáltan a rabtemető vasút felőli oldalára, egyenként visszahelyezésre kerültek 2001-ben.
A Váci Rabtemetőből kiemelt és 20. századinak minősített 41 csontmaradvány részletes vizsgálata alapján is mindössze három személyt sikerült azonosítani.
Az első azonosított Dr. Hóman Bálint volt (1888-1951), akit az exhumálás és azonosítás után a család a tassi Református sírkertben temetett el.
Néhai Gáspár Gusztáv római katolikus lelkészt (1908-1951), a kihantolás és azonosítás után az Esztergom-Budapesti Érsekség temetett el Esztergomban.
Néhai Friedrich István (1882-1951) volt miniszterelnököt, visszatemették a Váci rabtemetőbe. Nyughelyén 2017-ben helyezett el egy emlékkeresztet a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI).
A Váci Rabtemetőben 2001. november 1-je óta emlékpark és az ott elhelyezett emlékkövön névlista található a Váci Rabtemetőben 1945-1959 között eltemetettek névsorával, valamint a kegyeleti-régészeti feltárás sírfolt-térképével.
2024. februárjában, a kommunizmus áldozatainak emléknapján sor került a temető „okos” parcellakővel és a Nemzeti Emlékhelyhez való tartozást hirdető parcellakővel történő megjelölésére.
A márianosztrai rabtemető
Márianosztra a nagy tiszteletben tartott, búcsújáró Mária kegyhely mellett arról is ismert, hogy az egykori pálos rendi kolostorépületben büntetés végrehajtási intézet működik, valamint 1967-ig rabtemető is működött mellette. 1991-ben a pálos rend visszakapta az objektum külső, bejárati felvezető részét, illetve a templomot.
A BV intézet gyökerei 1858-ig nyúlnak vissza. Ekkor nyílt itt meg a női fegyintézet, és ekkor jelölték ki a rabtemető határait is figyelembe véve az e területen korábban elterülő pálos kolostor temetőjét (1352-1553). Az intézetet és a temetőt is a nővérek (Szent Vince Rend) irányították és gondozták. Az őrzők és az őrzöttek is ebben a temetőben nyugszanak.
Ide vannak eltemetve a köztörvényes bűnelkövetők, és azok a gyermekek, akik a fegyintézetben születtek. Az elhunyt rabnőket a nővérek jeltelen sírokba temették el. 1858-1950 közötti elhunytakról az intézetnél nyilvántartás nem található. A község halotti anyakönyvébe csak az elhalt nővéreket jegyezték be.
A Márianosztrai Fegyház és Börtön 1950-től férfi börtönként működött tovább, üzemeltetése az ÁVH-hoz került. (A rabnőket ekkor szállították át először Sátoraljaújhelyre, majd Kalocsára). A rabtemetőbe köztörvényes és politikai okokból elítélteket temettek el, akik betegségben haltak meg. A halálesetről a hozzátartozókat értesítették, de a temetés helyéről és időpontjáról nem közöltek információt. Az utolsó halottat 1967-ben temették ide.
A férfiak sírját egy faoszloppal, valamint az azonosító számát tartalmazó fémtáblával jelölték. A felügyeletet ellátó nővérek sírjain műkőkeret és a rendi nevét tartalmazó fakereszt található.
A rabtemetőt 1998-ban részben rendbe hozták és látogathatóvá is tették.