Műhely

Ugyan nem érte meg Budapest egyesítését, de Rottenbiller Lipóttal kell kezdenünk a számvetést, hiszen az ő tevékenysége jelentős mértékben járult hozzá fővárosunk megszületéséhez. Halászmester fiaként született Pesten 1806-ban. Jogot tanult, ügyvédi diplomát szerzett, 1826-tól állt Pest város szolgálatában. Már 1843-tól a város alpolgármestereként tevékenykedett, 1848 júniusában pedig főpolgármesterré választották.

A szabadságharc fordulatokban gazdag eseményei során csupán fél évig tölthette be tisztét, mert 1849 januárjában, miután Pestet az osztrák sereg elfoglalta, elvették főpolgármesteri székét. Még két alkalommal töltötte be a főpolgármesteri megbízatást, először 1861-ben néhány hónapig, majd 1865 és 1867 között, ekkor egészségi állapota miatt visszavonult.

Jelentősége Pest pénzügyeinek kezelésében, irányításban mutatkozott meg leginkább (1838-ban a nagy árvizet követő újjáépítés anyagi hátterét egy több mint 2,5 millió forintos hitel tette lehetővé, ennek folyamatát és kezelését is Rottenbiller irányította). Iparbank és Takarékpénztár néven 1864-ben pénzintézetet alapított, de az ő nevéhez fűződik a főváros területének feltöltése és a városi vízművek kiépítésének megindítása is.

A nagy megbecsülésnek örvendő várospolitikus 1870. november 17-én hunyt el (külön érdekesség, hogy ez a nap egybeesik Budapest ünnepnapjával). A Kálvin tér 8. szám alatti házában ravatalozták fel, innen először a ferencesek templomához vitték, majd a Kerepesi úti temetőben (ma Fiumei úti sírkert) helyezték el földi maradványait, az akkor legelőkelőbbnek tartott családi falsírboltok egyikében. A falon egy puritán tábla, azon pedig Rottenbiller Lipót profilképes domborműve jelzi, ki nyugszik itt. A várostörténet iránt érdeklődő közönség azonban mégsem érzi, hogy elfeledkeztünk volna róla, hiszen alakját köztéri szobor, emléktábla, park- és utcanév idézi meg.

Budapest kétszeresen is első számú vezetője, Ráth Károly (1821–1897) főpolgármester esetében szintén az egyszerűség, puritanizmus jellemzi a rá való emlékezést, de ellentétben Rottenbiller Lipóttal a budapestieket szinte semmi nem emlékezteti, miért is fontos számunkra. A budai polgárcsaládba született Ráth Károly, későbbi vezetőtársaihoz hasonlóan, jogi diplomával rendelkezett, melyet a pesti egyetemen szerzett. Része volt a pesti nemzetőrség megalapításában 1848 márciusát követően, de a szabadságharcban már nem vett részt.

Az 1850-es években ügyvédként tevékenykedett, az 1860-as években tagja volt Pest képviselő-testületének. Rövid ideig országgyűlési képviselő is volt 1867-ben, de mivel a jogi pálya jobban érdekelte, 1871-ben kúriai bíróként, majd a királyi tábla alelnökeként dolgozott. Amikor 1873. október 25-én sor került az egyesített főváros alakuló közgyűlésére, a kormány három jelöltje közül a képviselők Ráth Károlyt választották. Ő volt az, aki egyszerre élvezte az uralkodóház, a magyar kormány és a befolyással rendelkező budapesti várospolitikusok bizalmát.     

Négyszer választották főpolgármesterré, s a főleg reprezentációs jellegű feladatait közmegelégedésre, egészen haláláig ellátta. 1897. július 30-án, hosszas betegség után halt meg, temetését augusztus 2-án rendezték. A belvárosi templomban kezdődött a búcsúztatás, a koporsót sokezres tömeg kísérte a Kerepesi úti temetőbe (ma Fiumei úti sírkert).

A sírkertben éppen ebben az évben készült el a főváros által fenntartott díszsírhelysor a Deák-mauzóleum közelében. Ráth Károly földi maradványait azonban nem itt, hanem a családi falsírboltban helyezték el. Ugyan a kortársak erősen fogadkoztak, hogy a város első főpolgármesterének emlékét méltóképpen őrzik majd, de külön síremléke nem készült az eltelt 125 év alatt, ahogyan köztéri szobor vagy utcanév sem emlékeztet rá.

Kamermayer Károly (1829–1897) az egyesült Budapest történetének első polgármestere lett 1873-ban, a város gyakorlati ügyeit ő irányította. Bár pesti polgárcsaládban született, iskoláit először Gyöngyösön, majd Egerben végezte, csak ezután került vissza szülővárosába, ahol jogot hallgatott. A forradalom kitörését követően honvédként harcolt, ott volt a dicsőséges tavaszi hadjárat több csatájában, majd Komárom védelménél is.

Pest város tanácsnokaként 1867-től adóügyekkel foglalkozott, de az ő előkészítő munkája eredményeképp nyílt meg Pest első közvágóhídja is a Soroksári úton 1872-ben. Huszonhárom éves polgármestersége egybeesik Budapest világvárossá növekedésével, a kerületi elöljáróságok, a különböző fővárosi ügyosztályok felállítása és működésük hatékonnyá tétele a nevéhez köthető, mint ahogy az egyik legnagyobb projekt, a vásárcsarnoki rendszer és a Központi Vásárcsarnok megvalósítása is 1896–97-ben.        

 Kamermayer Károly 1897-ben, abbáziai gyógykezelése közben hunyt el. 1897. június 10-én rendezték temetési szertartását. Síremlékét 1901-ben avatták a már említett díszsírhelyen. A Donáth Gyula szobrászművész által készített kompozícióban a történelem antik múzsája, Klió látható, bal kezét hatalmas könyvön pihenteti, a könyv nyitott oldalán az alábbi felirat olvasató: „Az egyesült székesfőváros első polgármestere volt, hatalmas fejlődésének, magyarosodásának vezére, negyven évi hű szolgálat után díszpolgára.” A sírkövön kétoldalt Budapest címere kapott helyet, a tetején pedig a polgármester mellszobra.

Az avatóünnepségen, melyen Halmos János polgármester mondott beszédet, ott volt Márkus József főpolgármester, Rózsavölgyi Gyula és Matuska Alajos alpolgármester, csaknem valamennyi tanácsos és kerületi elöljáró. A városvezetőről 1913-ban neveztek el utcát, ezt azután 1946-ban a későbbi generáció kiemelkedő alakjáról Bárczy István utcává keresztelték át, de a Városházához közeli kis tér azóta a Kamermayer nevet viseli, melyet az 1972-ben felavatott egész alakos szobra díszít.

Gerlóczy Károly (1835–1900) volt Budapest első vezetői között az, aki talán a legtöbbet tette az új fővárosért. A jogász végzettségű Gerlóczy 1861-től szolgálta Pest városát, először mint tollnok, majd mint aljegyző dolgozott, 1866-ban pedig főjegyző és városi tanácsos lett. A Középítési Bizottmánynak 1867-től volt elnöke, 1870-től pedig tagja lett a Fővárosi Közmunkák Tanácsának. Az 1872-ben elfogadott városegyesítési törvény előkészítésében, majd a főváros egyesítésében kulcsszerepet játszott.

Az egyesült főváros első alpolgármestereként folytatta munkáját 1873-tól, eredményességére és munkabírására bizonyíték, hogy még további három ciklusban töltötte be ezt a pozíciót. Rengeteg energiát fordított a főváros közegészségügyének korszerűsítésére: a csatorna- és vízvezeték-hálózat további kiépítése az ő elnöklete alatt folytatódott, az új pesti közkórházak (Szent István Kórház, Szent László Kórház) az ő felügyelete mellett készültek el.

Budapest kulturális életének felpezsdítésében is nagy szerepet játszott. Ott volt a Népszínház és az Operaház  megalapításánál és építésénél, a Nemzeti Zenede alelnöke volt. Ő kezdeményezte 1894-ben Kossuth Lajos hamvainak hazaszállítását, és a nemzeti gyászünnep megszervezését, de neki köszönhető Arany János, Petőfi Sándor, Baross Gábor, Deák Ferenc vagy éppen József nádor szobrának felavatása is.

Tizenhét évig irányította az általa megszervezett fővárosi képzőművészeti szakbizottmányt; a vallás- és közoktatási miniszter pedig kinevezte az Országos Képzőművészeti Tanács tagjává. Közhasznú tevékenységéért a király 1885-ben a vaskoronarenddel tüntette ki, az 1878. évi párizsi nemzetközi kiállítás szervezésében való munkájáért a francia becsületrend lovagkeresztjét nyerte el.

Gerlóczy 1900. augusztus 25-én hunyt el, utolsó útjára a Bakáts téri templomból indult a temetési menet. Az 1904 novemberében felavatott síremléke tükrözi életét: egy korintoszi oszlop tetején Szécsi Antal már 1890-ben megalkotott félalakos szobra látható, mely az erőtől duzzadó, magabiztos alpolgármestert ábrázolja. A Belvárosban 1900 óta viseli nevét utca.

Nyitókép: Kamermayer Károly síremléke (Fotó: Nemzeti Örökség Intézete)