Élő emlékezet

Báró Podmaniczky Frigyes „életírása” szerint, amikor szülei: édesapja báró Podmaniczky Károly és a drezdai születésű édesanya, gróf Elisa Nostitz Jänkeldorf – egy szász királyi miniszter leánya – 1826 körül első ízben, télvíz idején, Pesten jártak meglepődtek azon, amit láttak. Egész pontosan azon, amit nem láttak: karácsonyfa ugyanis nem volt sehol. Papírból gyorsan összeeszkábáltak hát egy háromszög alakú kicsiny fenyőt, amelyet ügyesen kiszíneztek és „feldíszítettek.” Ez a házi papírfa lehetett az első pesti karácsonyfa, csodájára is járt a szomszédság. A barátok aztán hamar elterjesztették ezt az új szokást, s nemsokára sok főúri családnál divatba jött immár az élőfaállítás. Évekkel később a Podmaniczky családban már szokássá váltak a karácsonyfák:

„Elérkezvén karácsony napja, hat órakor háromszoros csengetés hirdette a mi karácsonyfánk megérkeztét. Ekkor megnyílt atyánk nappali terme s mi gyermekek – öten voltunk – egy szoba közepén elhelyezett nagy asztalon, mindegyikünk külön, megtalálta karácsonyfáját, s az a’ körül csoportosított különféle ajándékokat. Még most is előttem lebeg e szeretetteljes kép: apánk komoly, áhítatos arca, anyánk jóságos tekintete, s a repes öröm a gyermekarcokon, amelyeknek pírján megtört a viaszgyertyák halovány fénye. Az est azzal telt el, hogy mindegyikünk apróra megvizsgálta a nyert ajándékokat s mindegyikünk külön forró, hálás kézcsókkal megköszöné azokat a boldog szülőknek.“

Az első családi karácsony, amire a főváros vőlegénye visszaemlékezik 1828-ban volt. Akkor már minden gyermek egy kis külön karácsonyfa alatt meglelte saját ajándékait, sőt baráti családok közül is számosan meglátogatták őket, hogy mily’ különös módon ünneplik a karácsonyt náluk? Legalábbis így írta ezt le Podmaniczky Frigyes, a Budapesti Hírlapban 1884. december 25-én. 

A gróf Vay Sándor néven író gróf Vay Sarolta ezzel szemben azt állítja, hogy a Christbaum divatját József nádor harmadik felesége, Mária Dorottya (Maria Dorothea) württembergi főhercegnő honosította meg Magyarországon. József nádor – II. Lipót német-római császár és magyar király fia, I. Ferenc német-római császár és magyar király öccse – már két feleségét elvesztette: Alekszandra Pavlovna orosz nagyhercegnőt és Hermina hercegnőt. A nádor 1819. augusztus 24-én vette feleségül az evangélikus vallású Mária Dorottya főhercegnőt. Az „áldott emlékezetű” nádori család Buda várában élt, s minden évben óriási fenyőfát díszített fel, az elsőt már rögtön a házasságkötés évében, 1819-ben.

Az első karácsonyfa körül már ott voltak a nádorné egészen kicsiny „mostohaikrei” István főherceg (a későbbi István nádor) és ifjabb Hermina főhercegnő, valamint játszó pajtásai Beniczky Adolf és Beniczky Marci, gróf Keglevich Géza és gróf Teleki László, a tragikus sorsú későbbi politikus, a gróf Vay család apró képviselői mellett. A kicsinyek izgatottan vártak, mígnem a titkolózó szülők bevezették a türelmetlen kompániát a „plafondig” felékesített, fényes Christbaum elé. A ragyogó arcú csöppségek és a nagyobbacska ifjoncok kicsit nyugtalanul bontogatták a csomagokat, nem tudván mi lakozhat a jól elrejtett különös skatulyákban? Persze a talányos szelencék feltárulása után mindenki boldogan meglelte szíve vágyát, ráakadt az oly’ nagyon kívánt játékra, ínyenc csemegére egyéb varázslatosságra.

Az első családi karácsony, amire a Vay család hagyománya emlékezik tehát 1819-ben volt. Akkor a nádori család meghívta barátait a ragyogóan fényes óriási fenyőfa köré – ünnepelni. Kétségtelen, hogy a karácsonyfa-állítás szokása német protestáns hagyományból terjedt el Magyarországon, s nem lehetetlen, hogy Mária Dorottya nádorné saját württembergi tapasztalatai alapján állított először karácsonyfát a budai várban. Legalábbis így írta ezt le Vay Sándor, Bródy Sándor lapjában, a Jövendő cím folyóiratban 1905 decemberében.

Gróf Brunszvik Terézia máig kiadatlan naplójából ezzel szemben kiderül, hogy a kisdedóvót megalapító hölgy már 1815-ben ismerte az általa Weihnachtsbaumnak nevezett karácsonyfát. A karácsonyi előkészületekkel kapcsolatos teendői között Terézia noteszében megemlíti a karácsonyfát is, bár közelebbről nem lehet tudni, hogy miért szerepelt ez a bejegyzés a sürgető elintézendők között?

Egy évvel korábban, Brunszvik Terézia húgával, Brunszvik Jozefinnel és húga négy gyermekével, valamint Asbóth András családjával Martonvásárott töltötte a Weihnachtsfestet. Asbóth András testvére, Asbóth János, a keszthelyi Georgikon igazgatója korábban Göttingában tanult, ahol akkor már jól ismerték a szentestei fenyőfaállítás szokását; talán tőle hallott először Terézia a karácsonyfáról. De az is lehet, hogy a művelt, Goethe-rajongó Brunszvik hölgy a Werther szerelme és halála című regényből értesült először a legújabb módiról, a német földön már akkor egyre népszerűbbé váló karácsonyfáról. A Wertherből ugyanis az is kiderült, hogy mennyire örülnek a kicsinyek, amikor a gyertyákkal, cukorkákkal és almákkal tündöklő fa „paradicsomi boldogságba ragadja a lelket.” Azaz Goethe már karácsonyra feldíszített fáról és ajándékokról is írt.

Az első családi karácsony, amire Brunszvik Terézia naplójából következtethetünk tehát 1814-ben volt. Akkor még a Brunszvik és az Asbóth család valószínűleg karácsonyfa nélkül ünnepelt, ám nem lehetetlen, hogy Terézia itt határozta el, hogy nemsokára Weihnachtsbaumot is állít Martonvásárott. Az azonban bizonyos, hogy az első kisdedóvóban, a budai krisztinavárosi Mikó utcai Angyalkertben, a megnyitás évében, 1828. december 24-én Brunszvik Terézia már kicsiny növendékeivel együtt ünnepelte a karácsonyt – karácsonyfával. 

Három legenda az első karácsonyfáról. Három lehetséges történet, s még az is valószínű, hogy a legendák összeérnek. Brunszvik Terézia bejáratos volt a nádori családba, jól ismerte a Vay és a Podmaniczky család tagjait is. Sőt, Podmaniczky Károly, Podmaniczky Frigyes apja többször is megkérte Terézia kezét, aki azonban mindig kosarat adott neki. Persze ez már egy másik legenda.