2023. február 27.
A Pannonhalmi Főapátság és a Nemzeti Örökség Intézete a Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapján a Pannonhalmi Szociális Otthonba száműzött és ott elhunyt szerzetesek sírhelyét jelölő emléktáblát és parcellakövet avatott a győrszentmártoni temetőben az ott eltemetett több mint ötszáz szerzetes emlékére.
Főtiszteletű Főapát Úr!
Tisztelt Igazgató Úr!
Tisztelt Emlékező Közönség!
„Nevezett eddigi lakóhelyéről való kiutasítása és új lakóhelyének elfoglalása közérdekből vált szükségessé.” Ezzel indokolta a kommunista államhatalom 1950-ben az ott élők kilakoltatását a szerzetesi rendházakból. Az Actio Catholica által 1948-ban kiadott magyar katolikus egyházi névtár szerint 23 férfi és 44 női szerzetesrend működött Magyarországon. A férfi rendekben összesen 2429 rendtag élt, 157 rendházban. Közülük 1521 volt a felszentelt pap és 908 a tanuló rendtag. A szerzetesek 106 plébániát vezettek és az államosításig 74 iskolában tanítottak. A női rendekben ekkor összesen 9036 nővér élt, 580 rendházban. Az államosításig 328 iskolában tanítottak, 127 óvodát vezettek, 80 kórházban és 127 szociális intézményben tevékenykedtek.
Ezt szüntették meg 1950-ben egy tollvonással.
A Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapján 2000 óta arra emlékezünk, hogy Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947. február 25-én, a kommunistákkal szembeni kiállása miatt a szovjet hatóságok letartóztatták és a Szovjetunióba vitték - a képviselő önkényes fogva tartása a demokratikus jogok lábbal tiprásának jelképévé vált.
Sokat, de soha nem eleget beszélünk a megfélemlítettekről, megkínzottakról, bebörtönzöttekről és kivégzettekről. Ám Eperjes Károly Magyar Passió című filmdrámájának 2021-ben történt bemutatása óta sem tudta a magyar társadalom emlékezetének falait áttörni az a sötét történelmi fejezet, amely arról szól, milyen különös kegyetlenséggel bánt el a kommunista államhatalom a Római Katolikus Egyházzal és a magyar szerzetesrendekkel.
Tisztelt Emlékezők!
Jelképekre, emléknapokra, emlékhelyekre szükségünk van. Szükség van olyan jelzőfényekre, amelyek irányt mutatnak, amelyek kijelölik, merre kell – vagy épp ellenkezőleg, merre nem kell mennünk. Ilyen jelzőoszlop a mai naptól itt a temetőnél elhelyezett parcellakő és márványtábla, mindazokra emlékezve és emlékeztetve, akiket ide száműztek az 1950-ben bevezetett rendelkezések. A több mint tízezer szerzetest érintő intézkedésre emlékeztető, előttünk álló mementók segítenek mély barázdákkal az emlékezetünkbe vésni, milyen is volt a kommunizmus igazi arca. Kegyetlen, istentelen és hitetlen. De álszent és álságos is, hiszen azt azért nem merték megtenni, hogy az összes szerzetesrend működését teljes mértékben betiltsák. Ennek köszönhetően maradt meg négy szerzetesrend: a bencések, a piaristák, a ferencesek és a szegény iskolanővérek, akik igen korlátozott lehetőségekkel, két-két iskolával és rendházzal folytathatták működésüket. A Magyar Katolikus Egyház pedig a nyolc középiskola mellett négy hittudományi főiskola fenntartására kapott jogot.
Istennek hála, a mi generációinkból is sokan lehettek olyan szerencsések, hogy ezekben az 1950 és 1990 közötti időszakban is katolikus középiskolai nevelést kaphattak, köztük jómagam is, a budapesti Piarista Gimnáziumban. Ezért is tartottam kiemelten fontosnak munkatársaimmal, hogy a Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapján idén a kommunista államhatalom által sújtott szerzetesrendekre külön is ráirányítsuk a figyelmet, az itt nyugvó több, mint háromszáz szerzetesre és a közülük kiemelt 21 jelentős személyiségre emlékezve.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves tanárom, Jelenits István piarista atya mondta egy interjújában:
„amikor újra elsötétült a világ, és a forradalom leverése után megszilárdult a marxista rendszer, sokunkban fölvetődött a kérdés: mi keresnivalója van egy ilyen ellenséges világban az egyházi iskolának, hogyan lehetséges megőriznünk az identitásunkat? Képesek vagyunk-e úgy nevelni a ránk bízott diákokat, hogy valahogy mégiscsak boldoguljanak az életben, és ne veszítsék el a keresztény hitüket.” Ha mindazokra a piarista, bencés és ferences öregdiák-társaimra tekintek, akik ma itt vannak velünk, könnyűszerrel megválaszolhatom ezt a kérdést: képesek voltak így nevelni minket - és imádkozom azért, hogy mindig is képesek legyenek. Álljon ez a parcellakő és ez a tábla örök mementóként előttünk, hogy mindig emlékezzünk: soha többé nem engedhetjük, hogy idegenek mondják meg, hogyan éljünk, mi, magyarok. Ezer éve vagyunk keresztény nemzet, és soha ne feledjük el, hogy a szerzetesrendeknek hitünk, életlátásunk és emberképünk kialakításában és megtartásában óriási szerepe volt és van is.
Köszönöm, hogy meghallgattak!