Nemzeti emlékhelyek

Az egri vár az 1552-es török ostrommal szemben tanúsított sikeres ellenállással írta be magát a nemzeti emlékezetbe. A legtöbbeknek a kora újkori török háborúkról – Mohács után – elsőre valószínűleg Eger és Szigetvár neve jut eszébe. Ez jelentős részben az irodalmi hagyománynak, a kora újkori nyilvánosság sajátosságainak, illetve a különböző képzőművészeti reprodukcióknak köszönhető. Míg Mohács a tragikus bukás, Szigetvár a hősies önfeláldozás, addig Eger – a kevés pozitív példa egyikeként – az idegen hódítókkal szembeni sikeres ellenállás jelképeként vált emlékhellyé.

A régészeti kutatások a vár területén egy valószínűleg 10. századi körtemplom maradványait tárták fel. Eger ebben az időben feltételezhetően fejedelmi vagy nemzetségfői szálláshely lehetett. A korábbi település indokolhatta, hogy a Szent István alapította püspökség központja is itt kapjon helyet. A püspökség székesegyháza, a Szent Jánosról elnevezett bazilika valószínűleg a 11. század végén épült, ezt és a környező települést a tatárok 1241-ben elpusztították. A tatárjárás után Lambert püspök a IV. Bélától kapott engedély birtokában, az újjáépítés részeként kőfallal vette körbe a püspöki központot. A korai vár centrumában a 14–15. században többször is kibővített gótikus székesegyház állt, a várba a 15. század végén gótikus püspöki palotát is építettek.

Az erősség a 15. század során részt vett a huszitákkal vívott harcokban, ám a 16. század elejéig inkább reprezentatív célú épületekkel bővült. Eger vára a Ferdinánd és Szapolyai János között dúló belháború időszakában többször is gazdát cserélt, pusztulásnak indult. A katonai szempontú építkezések elindítása Perényi Péter országos főkapitánysága alatt kezdődött el, várkapitánya, Varkoch Tamás külső és belső várra osztotta, modernizálta az erősséget. A megkezdett erődítési munkálatokat itáliai és német mesterek segítségével folytatta Dobó István, aki 1549 és 1552 között volt egri kapitány. A török sereg 1552 szeptemberében kezdte meg az erősség ostromát, ám 39 napi eredménytelen küzdelem után elvonult. A győzelem közel fél évszázadra visszavetette a térségben az oszmán hódítókat, és csak a 16. század végén sikerült a törököknek bevenniük a végvári szerepbe kényszerült egri várat. 

A védők sikere az ostrom után Kassáról a helyszínre siető Tinódi Lantos Sebestyén históriás énekszerző művén keresztül vált ismertté. Tinódi Eger vár viadaljáról való éneke, illetve ennek tömörebb változata, az Egri históriának summája nem csupán az ostromról szóló ismeretek terjesztéséhez járult hozzá, de – ahogy Bitskey István írja – „rangemeléséhez, s az egri vár kultuszának megteremtéséhez is”. A lantos-történetíró a sikerért egyszerre adott hálát a virtusokkal ékeskedő végvári vitézeknek és Istennek, akiknek köszönhetően Eger a „kereszténység védőbástyájaként” felfogott végvárak katonasága számára követendő példává emelkedett.

Az egri diadalt Tinódival majdnem egy időben Csabai Mátyás tanító, evangélikus prédikátor is megverselte Encomium servatae Agriae anno MDLII című munkájában. A latin nyelvű szövegeken, azaz Csabai munkáján, Zsámboky János prózai fordításán és Christianus Schesaeus eposzán keresztül az egri diadal híre nem csupán külföldre juthatott el, de a művelt humanista elit számára is olvasmánnyá válhatott.

Az Eger-kultuszt Balassi Bálint költeményei a humanista toposzok és kulcsfogalmak magyar nyelvű adaptációja során örökítették tovább, amelyek mélyen beépültek a végeken katonáskodók kultúrájába és identitásába. A védők, Dobó István és az egri nők hősiessége a következő századok során önálló irodalmi-képzőművészeti toposszá vált. A historizmus festészetének kiemelkedő alkotása, Székely Bertalan 1867-es Egri nők című munkája, majd Gárdonyi Géza Egri csillagok címmel 1899-ben megjelent történelmi regénye – Szigetvár mellett – Egert is bekapcsolta a nemzeti történelem romantikus kánonjába.

A későbbi várkapitányok sikeres ostrom után az itáliai várépítészet rendszere szerint további védműveletekkel, bástyákkal erősítették meg a várat, azonban az 1596-os ostromnak a védők a felmentő seregek elmaradása miatt nem tudtak ellenállni. A felszabadító háborúk kora után a korábbi vár jó részét elbontották.