Nemzeti emlékhelyek

Székesfehérvár a középkori Magyarország politikai és kultikus központja, a királyok koronázásának és temetkezésének legfőbb színhelye. Fehérvárt (középkori latin nevén: Alba Regia) valószínűleg 972 körül Géza fejedelem alapította, majd fi az első magyar király, I. (Szent) István tette várossá és uralkodói székhellyé. Mint uralkodói központban, Fehérváron őrizték a koronázási jelvényeket, itt volt a királyi kincstár és a levéltár is. Maga Szent István koronázásának helye azonban máig bizonytalan, a kutatók egy része Esztergomot, más része Fehérvárt valószínűsíti. Minden bizonnyal 1018-ban kezdték meg az ország legnagyobb bazilikájának, a Szűz Mária tiszteletére szentelt templomnak az építését, amelynek helyén ma már csak romkert látható. Az 1601-ben felrobbant, majd szép lassan széthordott bazilika megjelenésével kapcsolatban a régészeti leleteken túl a Legenda maior és a Hartvik-legenda ad némi támpontot. A nagylegenda szerzője szerint Szent István „a királyi szék Fehérnek mondott várában ugyanazon örökszűz dicsőségére és titulusa alatt csodálatos művű híres és nagy bazilikát kezdett építeni, a kórus falán különféle faragványokkal és márványlapokból kirakott padlóval”.

Talán a királyi és az egyházi központok különválasztásának szándéka miatt nem alapított Szent István Fehérváron püspökséget, a királyi bazilikát vezető prépost közvetlenül az ország egyházi vezetője, az esztergomi érsek alá volt rendelve. A kora román kori építészet kiemelkedő épületét, a fehérvári templomot 1031-ben használták először temetkezésre, akkor István fiát, Imre herceget helyezték itt örök nyugalomra, majd 1038-ban a királyt is a bazilikában temették el. A hagyományban Szent István nevéhez kapcsolt szarkofágról ugyan nem lehet tudni, kit temettek el benne, de minden bizonnyal nagyon jelentős személyt. Szent István utódait fél évezreden át (Székesfehérvár 1543-as török kézre kerüléséig) kizárólag Fehérváron koronázták, hiszen a magyar szokásjog egyedül a Szűz Mária-templomban történt koronázást tekintette érvényesnek. Könyves Kálmán uralkodásától kezdve Fehérvár lett a királyi családfő temetkezőhelye is. Összesen tizenöt magyar király, illetve számos királyné, herceg, hercegnő, világi és egyházi előkelő végső nyughelye található itt.

Szent István templomának sajnos csak romjai maradtak az utókorra. Az eredeti, 11. századi bazilika a kutatások jelenlegi állása szerint hatalmas alapterületű, ám alacsony épület volt. Az építkezésnél felhasználták a jó minőségű, római eredetű kőanyagot is, a templom belsejét a kor szokásainak megfelelően szerényen díszítették mozaikokkal és faragványokkal. A bazilikát a 12. század elején átépítették, ennek során jelentősen megváltoztatták a templom belsejét és magasságát. Ekkor épülhetett a pazar díszítésű főkapu és a kerengő is. A 13. században a magyar uralkodók nem használták temetkezésre a templomot, amelyet a 14. században Károly Róbert alakíttatott át, miután megszilárdította királyi hatalmát. Az Anjou király valószínűleg az államalapító Árpád-házhoz fűződő kapcsolatát kívánta hangsúlyozni azzal, hogy a tűzvészek által pusztított épületet újra királyi temetkezőhellyé tette. A gótikus stílusban újjáépített bazilika az 1327-es tűzvészben komoly károkat szenvedett, rendbehozatalát követően Károly Róbert utódai – Luxemburgi Zsigmondot kivéve – egészen a város török kézre kerüléséig a fehérvári templomban temetkeztek. A másik Anjou uralkodó, I. (Nagy) Lajos oldalkápolnát emeltetett családja számára. A templom utolsó nagy átépíttetője Hunyadi Mátyás volt, aki szintén itt készíttetett temetkezési helyet családjának, amelyet a történetíró Antonio Bonfini leírásából ismerhetünk. A bazilika hossza Mátyás bővítését követően mintegy száz méter volt.

Fehérvárt 1543-ban foglalták el a török hadak. A következő évtizedekben a templom sírjait kifosztották, síremlékeit lerombolták. A várost a tizenötéves háború idején, 1601-ben sikerült visszafoglalniuk a keresztény seregeknek, de az ostrom hatalmas áldozattal járt. A bazilika tornyában tárolt lőpor ugyanis felrobbant, az ország legnagyobb temploma pedig romba dőlt. A falak felújítását megakadályozta, hogy a török seregek 1602-ben újra bevették a várost. A bazilika köveit a város falainak megerősítéséhez és különböző építkezésekhez használták fel, így az egykor gigantikus méretű épület a 17. század végére gyakorlatilag a földdel lett egyenlő.

A teljesen megsemmisült templom feltárására egy váratlan eseményt követően indultak az első régészeti kutatások. 1848-ban váratlanul előkerült III. Béla és felesége, Antiochiai Anna sírja. A régész Henszlmann Imre a 19. század második felében (1862-ben, 1874-ben és 1882-ben) három ásatást vezetett, kutatásai azonban az egykori bazilika és a hozzá csatlakozó épületek területének csak kisebb részét érintették. Henszlmann a templombelsőben 25 jelentősebb sírt, valamint több, egyszerű sírgödörben fekvő vázat tárt fel, azonosításuk azonban komoly tudományos bizonyítékok nélkül történt. Henszlmann után több mint fél évszázaddal később nyílt csak lehetőség újabb feltárásra. Ennek keretében, Szent István halálának 900. évfordulója alkalmából, 1936 és 1938 között készült el a prépostsági templom maradványait bemutató Romkert, azonban az ásatások nem hoztak jelentős eredményeket. Kralovánszky Alán 1965-ben kezdte meg a templom csaknem teljes feltárását, munkáját 1993-ban bekövetkezett haláláig több szakaszban végezte. Kralovánszkynak a korábbiaknál alaposabb ásatási módszerei komoly felfedezésekhez vezettek. Az egykori templom teljes hosszában ismertté vált, meghatározták Szent István és Szent Imre herceg nyughelyét is. A teljes feltárás 2006-ban fejeződött be Biczó Piroska vezetésével, ennek során kerültek elő egy korai, a 12. században átépített kerengő falai.

Kiváló régészek kitartó és alapos munkája eredményeként ma már elkészíthetőek a templom rekonstrukciós rajzai. Bár részleteikben ezek feltételezéseken is alapulnak, mégis lehetővé teszik, hogy magunk elé képzeljük az egykori Szűz Mária-templomot, amely a középkori Európa egyik legnagyobb bazilikája volt. Az embertani leletek körül azonban továbbra is rengeteg a kérdőjel. Jelenleg is folynak kutatások a csontok azonosítása céljából, és talán egyszer sikerül majd azt is megállapítani, hogy pontosan kiknek a maradványait őrzik a székesfehérvári Romkert raktárában.

Nemzeti emlékhely a tudomány szolgálatában