Rövid leírás
Önálló irodalmi előadóesteket tartott (1921–1926), a Terézkörúti Színpadon (1926–1928), a Képeskönyv Kabaréban szavalt (1931). A Fodor-féle Zeneiskola, majd az Országos Színészegyesület Színészképző Iskolája tanára (1933–1939). A Színház és Filmművészeti Főiskolán a beszédművészet r. tanára (1946–1950). A Pódium Kabaré tagja (1945-től) és igazgatója (1947–1949), az Úttörő Színház művésze (1950–1951). Az Állami Faluszínház, ill. az Állami Déryné Színház fődramaturgja (1951–1957), igazgatója (1957–1965); közben az Irodalmi Színpadon híres önálló irodalmi esteket tartott (1957–1959).
Már gyerekkorában ráébredt különleges képességére, a hallott szöveg pontos hangsúlyozással történő visszaadására: egészen hosszú történeteket tudott a legkisebb hiba nélkül újra, ugyanúgy elmondani. Mégis mérnöknek készült, diplomavizsgái előtt azonban magánmeghallgatásra jelentkezett Ódry Árpádnál (1876–1937), aki magántantíványául fogadta. Több mint tíz évig egy budapesti gyárban, mérnökként helyezkedett el, de már 1921-től rendszeresen fellépett, önálló szavalóesteket rendezett, meglepően nagy sikerrel. Valójában nem színésznek, előadóművésznek tartotta magát. Munkásságában a vers- és a prózamondás különlegességét, sajátos kifejező eszközeit, a beszéd, a szó művészi szintre emelését emelte ki. Természetes, tiszta beszédével, deklamálástól mentes versmondásával, az értelmi és érzelmi hangsúlyok egyensúlyának kialakításával meghatározó szerepet játszott a modern magyar előadói stílus megteremtésében.
(A kép forrása: Wikipédia)
Irodalom
Egy huszadik századi inzsellér
„Mérnök leszel, hiszen nagyon szépen rajzolsz!” e szavakkal döntött a családi kupaktanács a Markó utcai reáliskolát frissen elvégzett, sikeresen érettségizett, feltűnően vékony, rendkívül tehetséges fiatalember sorsa fölött. Valójában Ascher Oszkár elsősorban karikatúrákat rajzolt, meglepően pontos megfigyelésekkel, villámgyorsan rajzolt le mindent és mindenkit, igyekezett érzelemgazdag képeket készíteni környezetéről; ezek a villámképek is segítették a hallott szövegek pontos felidézésében. Történetünk hőse ugyanis nem rajztehetségével kápráztatta el szűkebb és tágabb ismeretségi körét, hanem hihetetlen memóriájával. Már gyerekkorában ráébredt különleges képességére, a hallott szöveg pontos hangsúlyozással történő visszaadására: egészen hosszú történeteket tudott a legkisebb hiba nélkül újra, ugyanúgy elmondani.
Mégsem lett mérnök. Utolsó műegyetemi évében kitört a később „őszirózsásnak” nevezett forradalom, s ez a tény Ascher Oszkárban is forradalmi döntést hozott. Az addigi tevékenységével kevés feltűnést keltő mérnökjelölt kétszáz Ady-verssel és a Cyrano-nagymonológgal váratlanul beállított Ódry Árpádhoz. A meglehetősen mogorva, visszavonultan élő színészóriás nem tudta elhajtani a rendkívül ambiciózus fiatalembert. Ódry Árpád felháborodottsága azonban nemsokára elillant, majd egyre inkább magával ragadta az ismeretlen süvölvény produkciója. Személyesen ajánlotta a színiakadémiai felvételi bizottság figyelmébe a mérnöki pályát elhagyni készülő versmondót. Mégsem vették fel. Ódry Árpád felháborodottsága nemsokára újra visszatért, sőt nem ismert határokat. Úgy döntött, hogy magántanítványává fogadja Ascher Oszkárt.
„Ez az az Ascher Oszkár, akitől én tanulok szavalni!” e szavakkal döntött Ódry Árpád tanítványa sorsa fölött, amikor közel egy évig tartó közös munkájuk befejezése alkalmából bemutatta a mérnök-művész-jelöltet egy társaságban. A meglehetősen mogorva, visszavonultan élő színészóriás nem tudta lebeszélni a színészi pályáról a mérnöki szigorlatára is készülő szavalóművészt. Miután számos ajánlást írt Ascher Oszkár érdekében, Ódry Árpád kissé kimérten elmagyarázta, hogy egyetlen magántanítványa a színpadon nem érhet el olyan sikereket, mint a versmondó pódiumon. Szavalóművészete azonban egyedülálló, ahhoz ő már nem tud mit hozzáadni, sőt inkább tanulni járna hozzá!
Mégsem lett színész, mégis mérnök volt. A mérnök nyelvújításkori szó, s valójában (föld)mérőt jelentett; a foglalkozás régies magyar elnevezése inzsellér, a latin eredetű német–francia Ingenieur eltorzult változata. Az Ingenieur végső változata az ingenium, amelynek jelentése: vele született hajlam, szellemi erő, költői ihlet! Az inzsellérek ugyanis feltalálók voltak, akik igyekeztek – első látásra költőinek tűnő – ötleteiket megvalósítani. Ascher Oszkár első ránézésre megtanulta a legkülönbözőbb hosszúságú szövegeket, majd újra és újra áttekintette, „megmérte” a textust. Valójában mérnöki pontossággal tárta fel a versek és a prózai szövegek valódi értelmét, fedezte fel a mű legrejtettebb érzelmi szólamait, a költő legbelsőbb, legszemélyesebb indítékait, a költői ihlet szenvedélyeit.
„Győztem! Nem engem, a költőt ünneplik” e szavakkal döntött saját sorsa felett Ascher Oszkár, amikor Karinthy Frigyes első szerzői estjén, 1926-ban fergeteges tapssal ünnepelte a pódium Karinthy Frigyest – Ascher Oszkár művészete után! Ascher Oszkár egyre sűrűbben lépett fel önálló szavalóesteken – meglepően nagy sikerrel. Művészi estjei hatására írók és költők keresték társaságát: különösen jó, baráti kapcsolatba került Babits Mihállyal, Karinthy Frigyessel és később Szabó Lőrinccel. Ascher Oszkár felbukkanásáig a szavalás – tisztelet a kevés számú kivételnek – iskolai ünnepélyek jószándékúan dilettáns fellépésévé silányult, a versek hatalmas hangú bömböléseknek tűnhettek álpátosszal, üres harsánysággal. A szavaló korábban nem közvetített a költő és közönsége között, hanem közéjük ékelődött, elűzte a költészet és az ihlet bensőséges pillanatait. A törékeny és izgága Ascher azonban a versmondás puritán és nemes művészetének katarzist kiváltó határáig jutott.
Mégsem lett színész, előadóművész volt. A versmondás nem színjátszás, a pódium nem színpad. Az előadóművészet a színművészet önálló ága, amely akkor maradandó, ha végleg elszakad a színpadtól, a színészi játéktól. Ascher Oszkár valójában feltaláló volt, egy 20. századi inzsellér, aki felfedezett és megteremtett egy új művészeti ágat, és élete végéig küzdött annak elismertetéséért.