Rövid leírás
A szentgotthárdi gimnázium helyettes tanára (1906–1907), a székelyudvarhelyi főreáliskola helyettes (1907–1908), majd r. tanára (1908–1917), a budapesti Werbőczy István Gimnázium r. tanára (1917–1940). Itt vizsgáztatta a magántanulóként érettségiző József Attilát.
Pályáját novellistaként kezdte, már 14 éves korában megjelent első elbeszélése a Képes Családi Lapokban (1897). Első sikereit azonban történelmi drámáival aratta: háromszor nyerte el az MTA 100 arannyal járó pályadíját. Korai írásai a mikszáthi anekdotikus hagyományokat követik, ezt emeli ki első recenzense Schöpflin Aladár is (a Kisváros című kötetéről a Nyugatban, 1920). Későbbi műveiben az anekdotikusságot felváltotta a puritán szerkesztésmód, a mélyebb lélekábrázolás és az egyszerű, célratörő stílus. Novellái a klasszikus elbeszélő formákat mintázzák, alapmodelljük leginkább a maupassant-i típusra emlékeztet: hiteles atmoszférateremtés, a műfajnak megfelelő inkább széles vonású, mint aprólékos lélekrajz, csattanóra kiélezett szerkezet, tömör, sűrített narratív technika és könnyed, gördülékeny, tiszta előadásmód jellemző rájuk. Legjobb novelláiban mindig az emberi viszonyok, kapcsolatok megjelenítése áll a középpontban, gyakran a szerelem, nő és férfi kapcsolatának modellálásában. Legtöbbször az élet egy apró szeletét, villanásnyi pillanatát választja ki az ábrázolás tárgyául, s ebben az egyetlen kis mozzanatban sűríti össze a teljes élet jellegzetes jegyeit. Novellákon kívül elsősorban színműveket, majd 1945 után ifjúsági regényeket, népszerű történelmi életrajzokat írt az ókori történelem jeles személyiségeiről (pl.: Spartacus, Julius Caeser, Hannibál).