Rövid leírás
A két világháború között állástalan újságíró, a Népszava, Az Újság, a Szép Szó, a Literatúra és a Magyar Hírlap külső munkatársa (1932–1941). A II. világháborúban munkaszolgálatos (1941–1945). A Cserépfalvi Kiadó irodalmi vezetője (1945), a Szabad Nép kulturális rovatvezetője (1946), a Magyar Írók Szövetsége főtitkára (1946–1949 és 1953); egyúttal a Révai Kiadó, ill. a Szépirodalmi Kiadó igazgatója (1946–1951). A Közlekedési és Postaügyi Minisztérium (KPM) Sajtóosztályának vezetője (1956–1959), a Budapester Rundschau munkatársa (1967-től).
Pályafutását novellistaként kezdte (Hét novella, 1940), majd irodalmi tanulmányokat, történeti esszéket közölt, később történeti tanulmányai alapján több népszerű könyvet írt a magyar történelem haladó személyiségeiről. A valós életrajzon alapuló prózai műfajokat különösen kedvelte, gyakran azonban a történelmi személyiség életútjának fikciója más, szimbolikus tartalommal bővült. Allegorikus művében, Girolamo Savonarola (1452–1498) életrajzi regényében, a fasizmussal foglalkozott (Máglyák Firenzében, 1942). Savonarola komor, rajongó alakjában a fasizmus könyörtelen fanatizmusát ítélte el. Martinovics Ignácról (1755–1795), az első magyar köztársasági mozgalom vezetőjéről írt könyve az ország II. világháborús részvétele, majd megszállása után az ún. szellemi honvédelmet szolgálta – a fővárost megszálló német csapatok a már kiszedett kötet megjelenését lehetetlenné tették. (A mű csak a II. világháború után, 1945-ben jelent meg Martinovics élete címmel). A szászvári apátról szóló fiktív története nagy mértékben hozzájárult a magyar jakobinus mozgalom és vezetője történetének idealizálásához.
(A kép forrása: arcanum.hu)