Nemzeti Sírhelyek


Bárczi Géza

Rövid leírás

Bárczi Géza

 

Az I. világháború alatt Franciaországban tanult, ahol, mint ellenséges ország állampolgárát internálótáborba zárták (1914–1917), a Nemzetközi Vöröskereszt segítségével rossz egészségi állapota miatt Svájcba távozhatott (1917). Az összeomlás után a budapesti Ponty utcai és a Mester utcai kereskedelmi iskola (1919–1920), a budapesti Eötvös József Reálgimnázium (1920–1929), a Középiskolai Tanárképző Intézet gyakorló gimnáziuma r. tanára (1929–1941). A szegedi Ferenc József Tudományegyetem (1932–1940) és a Pázmány Péter Tudományegyetem, ill. az ELTE BTK magántanára (1938–1951); a debreceni Tisza István Tudományegyetemen, ill. a Debreceni Tudományegyetemen a magyar és összehasonlító finnugor nyelvészet ny. r. tanára és a Magyar Népnyelvkutató Intézet igazgatója (1941–1952), az ELTE BTK II. sz. Magyar Nyelvészeti Tanszék tanszékvezető egy. tanára (1952–1971).

Tudományos pályafutásának kezdetén elsősorban romanisztikával, a francia–magyar nyelvi és művelődési kapcsolatok történetével foglalkozott. Az 1940-es évek elejétől kibontakozott széles körű magyar nyelvészeti kutatásai során legjelentősebb eredményeit a magyar nyelvtörténet, ezen belül a történeti hang- és alaktan területén érte el. A módszeres történeti nyelvjáráskutatások magyarországi megindítója.

(A kép forrása: Wikipédia, http://www.bibl.u-szeged.hu/exhib/evfordulo/barczi/barczin.jpg)