Rövid leírás
A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) segédfogalmazójaként a színházi ügyeknek a Belügyminisztériumból (BM) való átvételét intézte (1906–1909). A Nemzeti Színház rendezője (1909–1919), főrendezője (1919–1924 és 1931–1935), az Unió Színház Üzemi Rt. vagyonfelügyelője (1925–1931), a Magyar Színház és az Andrássy úti Színház művészeti igazgatója (1940–1941). A Kisfaludy Társaság (1917-től), a Petőfi Társaság r. tagja (1921-től); a Kisfaludy Társaság másodelnöke (1936–1944).
A társadalmi problémákat kerülő, könnyed, szórakoztató művei a két világháború között igen népszerűek voltak. Termékeny színpadi szerző volt, darabjainak többsége a táblabíróvilágban játszódik. Több művét francia, lengyel, olasz, svéd és török nyelvre is lefordították, a legtöbb németül és olaszul jelent meg. Mint színházi rendező főként saját darabjait vitte sikerrel színre, de modern magyar szerzők és külföldi klasszikusok darabjainak bemutatásával is sikereket aratott. Emlékezéseiben hiteles képet rajzolt kortársairól és a régi Nemzeti Színházról.
(A kép forrása: Wikipédia)
Irodalom
„A műtermemben igazán megfordul mindenféle és rangú kül- és belföldi szépség, a legkitenyésztettebb magyar arisztokratatípustól az angol-szász faj kimondhatatlan bájú virágszerű jelenségeig, de ki kell jelentenem, hogy ennél lélegzetelállítóbb szépség, ennél fantasztikusabb, örvénylően titokzatosabb arc még nem állott gépeim lencséi elé”. Funk Pál fotóséhoz hasonló, revelatív élményt élhetett át a két világháború közötti irodalmi és színházi élet egyik jelese, Csathó Kálmán, amikor 1937 végén először meglátta villájukba betoppanni a rendkívül elegáns hölgyet. A húszas évei végén járó lány Egyed Zoltán újságíró-laptulajdonos ajánlására érkezett. Csathó persze megszokta már, hogy szép nők vették körbe munkahelyén, a Nemzeti Színházban. Az általa jegyzett művek színpadi adaptációiban is szemrevaló teremtések alakították a főbb szerepeket. Bajor Gizitől kezdve, Váradi Arankán át Ligeti Juliskáig sokakat dirigált. Nem is beszélve Aczél Ilonáról, akit sem sokkal megismerkedésük után, 1911-ben el is vett feleségül. A szépség - mint az elmúlt két évben mindig, így 1939 februárjában is - elsősorban Ilonához jött, aki több neves kortársához hasonlóan magán színiiskolát gründolt Hidegkúti úti lakásukban. „Gyémántcsiszoló akarok lenni, aki a nyers értékekből pompás briliánsokat készít. Első és legfontosabb feladat, hogy meglegyen a gyémánt. Ez a tehetség. De ahhoz, hogy briliáns legye, hogy beszélni tudjon és szó nélkül is ki tudja fejezni magát, - ahhoz tanulni kell. Sokat, lelkiismeretesen és következetesen. Különösen meg kell tanulni egy titkot: a színpadon mindig dupla mássalhangzókkal kell beszélni.” Cs. Aczél Ilona mellett természetesen Csathó Kálmán is több alkalommal végighallgatta a növendéket és váltig állította, hogy megtalálták az új Márkus Emíliát, és aki azt mondja, hogy operettben van a helye, annak nincs szeme, se füle. Ilyen drámai karakter régen született - győzködte a házaspár a kétkedőket. Cs. Aczél Ilona és Csathó Kálmán készítette fel a sztárszerepre - ahogy Bajor Gizi jellemezte - a „halálsugárt és szivárványt”. Karády Katalint. (Csathóék még megérték, hogy pártfogoltjuk Ralben Editként berobban a mozikba. A Halálos tavasszal Karády karrierje villámsebesen indult, azonnal kiérdemelte a szexszimbólum státuszt. A művészházaspár gyémántcsináló lett.)
a kép forrása: az Ilyeneknek láttam őket: régi nemzeti színházi arcképalbum című könyv