Nemzeti Sírhelyek


Csermely Károly

Rövid leírás

Csermely Károly

 

A 20. század elején a legismertebb magyar autótúra-versenyzők közé tartozott, gépkocsival megtette a Budapest–Párizs (1904) és a Budapest–Isztambul utat (1912).

Párizsban, a Blériot testvérek üzlettársa révén került kapcsolatba a repüléssel. Repüléseit 1910 tavaszán kezdte meg: a francia fővárosban vásárolt nyolchengeres, 90 lóerős gépével Rákosmező felett repült, az útra magával vitt felesége volt az első magyar nő, aki repülőn ült. Üzleti vállalkozásai miatt a repülést kénytelen volt abbahagyni (1911), de a repülés iránti érdeklődése továbbra is megmaradt. Az I. világháborúban a gépkocsis csapatoknál frontszolgálatot teljesített, irányította a gépkocsik javítását, majd a hadsereg gépkocsivezetési oktatója (1914–1918). A Tanácsköztársaság idején (1919) a hadsereg-parancsnokság gépkocsi-felülvizsgáló bizottságának szaktanácsadója.

Az I. világháború után megépítette Benz-Mercedes szerkezetű autóját, melybe egy 260 lóerős Benz-repülőmotort szerelt be, s ezt bemutatta az 1920. évi Budapesti Nemzetközi Vásáron, autójával megnyerte a sváb-hegyi autóversenyt. 1920 után behatóan foglalkozott a motor nélküli repülés kérdéseivel, elsőként vontatott autóval motor nélküli repülőgépet (1933). Gödöllőn, a motor nélküli repülés oktatására fiával megalapította az első magyarországi magániskolát.

(A kép forrása: Wikipédia)