Rövid leírás
Budapesten magántisztviselő (1934–1935), a Baumgarten Könyvtár könyvtárosa (1942–1946), a Pázmány Péter Tudományegyetem Görög Tanszékének tanársegéde (1946–1947), egyúttal a Színművészeti Akadémián a művészettörténet tanára (1945–1947). A Magyar Néphadsereg Tiszti Akadémiáján irodalomtanár (őrnagyi rendfokozatban, 1948–1954). A Szabad Hazánkért c. katonai folyóirat szerkesztője (1953–1956), szabadfoglalkozású író (1956-tól). A Magyar Írók Szövetségének főtitkára (1949–1951).
Csupán tizenöt éves, amikor megjelenik Karinthy Gáborral közös kötete (Somlyó Zoltán előszavával, 1932). A Nyugat harmadik nemzedékének tagja, Babits Mihály, Szerb Antal és Kerényi Károly követője, irodalmi példaképének Kosztolányi Dezsőt tekintette. Lírai műveit többsíkú szimbólumrendszer alkalmazása, a múlandóság élménye, erős intellektualizmus, tudatos és érzékeny formavilág jellemzi. Tanárához, Kerényi Károlyhoz hasonlóan kezdettől fogva vonzotta az antik világ irodalma, története, mitológiája, művei. Antikvitásélménye leginkább Odüsszeusz szerelmei c. verses drámájában jutott kifejezésre (1961). Görög–római irodalmi tanulmányai tudományos hitelességű, szubjektív, lírai vallomások az ókori művészetről, irodalomról (Műhely és varázs, 1959). Sajátos műfajú görögországi útinaplót is írt (Homéroszi utazás, 1961). Az antik szövegek magyarításában új műfordítói iskolát teremtett: a klasszikus magyar fordítói iskolát sikeresen ötvözte a modern életérzéseket kifejező magyar költői nyelvvel. Lefordította Catullus valamennyi költeményét (1938), a homéroszi himnuszokat (1938–1940), Homérosz eposzait (Odüsszeia, 1947; Iliász, 1952).
(A kép forrása: mandarchiv.hu)