Nemzeti Sírhelyek


Hieronymi Ottó Ferenc

Rövid leírás

Hieronymi Ottó Ferenc

Tanulmányait a pesti Institutum Geometricumban végezte. Huszár Mátyás, később (1827-től) Vásárhelyi Pál mellett részt vett a Duna-felmérés munkálataiban. Vásárhelyi angliai tanulmányútja idején helyettese volt az al-dunai térképezésnél (1833–1834). Utóbb rövid ideig Lányi Sámuel munkatársa a Tisza-felmérésnél, majd 1835-től az Al-Duna-szabályozással megbízott Vásárhelyi utódjaként a Duna-térképezés vezetője. 1847-ben a Nyitra folyó szabályozási munkálatait irányította. Az első magyarországi, még lóvontatású vasútvonalat (Pozsony–Nagyszombat) ő tervezte és építette (1844–1847), majd a Pest–Szolnok közötti vasútvonal tervét készítette el (1847). 1848–1849-ben Görgei hadtestében teljesített hadmérnöki szolgálatot, amiért fogságra vetették, s ott szerzett betegségében halt meg.

Irodalom

„Vonaton utazni merő gyönyörűség. Vagy a lábad fagy el, vagy kiver a hőség; Bordatöréseken eshetik legföljebb némi keserűség.” Így hangzik az a korabeli rigmus, amely akár ma is megállná a helyét. A XIX. századtól az egyik legfontosabb köz lekedési eszközünk a vasút, a mai Magyarország területén az első vonal Pest és Vác között szállította az utazóközönséget. Az első útra 1846 forró júliusában került sor, két év építkezést követően. A kivitelezés a kor legjobb mérnökeinek tervei alapján készült, a tervező csapat vezetésével Hieronymi Ottó Ferencet bízták meg, aki 211 évvel ezelőtt született február 19-én. Korának tapasztalt szakembere volt, kiemelkedő szerepet játszott a hazai folyók vízrajzi felmérésében, de a Pozsony és Nagyszombat között közlekedő lóvasút is az ő nevéhez köthető. Hadmérnökként Görgey oldalán részt vett a szabadságharcban, annak leverése után fogságba vetették. Nem sokkal szabadulása után, 1850-ben hunyt el, sírja a Farkasréti Temetőben található.

Élő Emlékezet