Rövid leírás
A Phőnix Életbiztosító Társaság tisztviselője (1927–1936), a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sajtóreferense (1938–1948). Magyarországon elsősorban a Kassák által szerkesztett Dokumentum és Munka c. folyóiratok közölték írásait (1927-től), majd Füst Milán levélben hívta fel a Nyugat szerkesztőinek figyelmét verseire. Első kritikája 1927. nov. 16-án jelent meg a Nyugatban, nem sokkal később a lap verseit is rendszeresen közölni kezdte, s a Nyugat lett legfontosabb fóruma. 1928-ban ismerkedett meg József Attilával, barátságuk mindkettőjük költészetére jelentős hatást gyakorolt. 1928. nov. 29-én Debrecenben, az Ady Társaság irodalmi estjén együtt szerepelt Németh Lászlóval, Szabó Lőrinccel, Kodolányi Jánossal és Erdélyi Józseffel. Mint a népi írók mozgalmának egyik vezéralakja az 1930-as évek elejétől jelentős szerepet játszott az irodalmi közéletben. Sallai és Fürst perének idején részt vett a halálbüntetés elleni röpirat megszövegezésében, ezért perbe fogták (1932). Nagy Lajossal meghívást kapott az első írókongresszusra, és hosszabb utazást tett az akkori Szovjetunióban (1934). A Válasz munkatársa (1934-től), itt adta közre először folytatásokban a Puszták népét. Zilahy Lajosnál találkozott Féja Gézával, Gömbös Gyulával, Móricz Zsigmonddal, Németh Imrével, Németh Lászlóval és Tamási Áronnal (1935). A Márciusi Front alapító tagja (1937). A Nyugat társszerkesztője (Babits Mihállyal, 1937–1941), Babits halála után a Nyugat utódjának, a Magyar Csillagnak szerkesztője (1941–1944). Az ország német megszállása (1944. márc. 19.) után, a Magyar Csillag beszüntette működését, s mivel Markos Györgytől értesítést kapott, hogy szerepel a Gestapónál a letartóztatandók listáján, Németh Lászlóval Felsőgödön, majd a Dunántúlon bujkált (1944–1945).
A II. világháború után a Nemzeti Parasztpárt (NPP) egyik vezetője, a párt képviseletében az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja (Nagy-Budapest, 1945. ápr.–nov.), nemzetgyűlési képviselője (országos lista, 1945–1947), országgyűlési képviselője (országos lista, 1947–1948; lemondott: 1948. nov.). Az újraindított Válasz szerkesztője (1946–1949). 1948-tól visszavonult a közélettől, írói munkásságának élt. 1956 máj.-ában Marosvásárhelyen részt vett a Fáklyaláng századik előadásán, majd Kemény János kíséretében ellátogatott Marosvécsre, ahol megismerkedett Sütő Andrással. A forradalom és szabadságharc alatt beválasztották a Petőfi Párt irányító testületébe (1956. okt. 31.). A különösen 1956 okt.-ében nevezetessé vált verse, az Egy mondat a zsarnokságról (1951; 1956; 1971) a szocializmust ígérő hatalommal szemben emelt szót. A vers csak az 1971-es zágrábi kiadásban tartalmazhatta először az addigi kiadásokból hiányzó húsz sort is. Szintén történelmi, filozófiai számvetés eredménye az áldozatok árán is haladás mellett érvelő műve, A reformáció genfi emlékműve előtt (1953). Ekkor teljesedett ki drámaírói munkássága is, a nemzeti történelmi önvizsgálat drámatípusával (Ozorai példa, 1952; Fáklyaláng, 1953), hangsúlyozva az egyéni és kollektív felelősséget a nemzet és haladás kérdésében. Az 1950-es években több népmesegyűjteményt, mesefeldolgozást, verses mesét tett közzé (Hetvenhét magyar népmese, 1953; A csodafurulyás juhász, 1954), ill. műfordítással is foglalkozott. Hosszabb nyugat-európai utazást tett, találkozott Tristan Tzarával, Guillevickel, Frénaud-val (1963). Mint a magyar irodalom legismertebb élő klasszikusa az 1960–1970-es években több külföldi kongresszuson, találkozón vett részt, számos díjat vehetett át. Nemzetközi tekintélyének elismeréseként, 1981-ben, a Francia Köztársaság elnökének, François Mitterrand-nak kérésére találkozót szerveztek a Parlamentben, ahol a francia államfő elismeréssel adózott munkája iránt. 1983 febr.-jában kórházba került, ápr. 15-én meghalt. A Farkasréti temetőben többek között Illés Endre és Sütő András búcsúztatta.
(A kép forrása: http://enciklopedia.fazekas.hu/palyakep/magyar/Illyes.htm)