Rövid leírás
A sárospataki református gimnázium r. tanára (1941–1943), a II. világháborúban, tábori lelkészként, a keleti fronton szovjet hadifogságba esett (1943), a fogolytáborban antifasiszta propagandamunkára jelentkezett, a Vörös Hadsereg által kiadott Magyar Újság szerkesztőségének munkatársa (1944. szept.–dec.). A II. világháború után az Ideiglenes Nemzeti Kormány Honvédelmi Minisztériumának (HM) osztályvezetője (1944–1945), a népművelési miniszter első helyettese (1951–1954), a Hazafias Népfront Országos Tanácsának (HNF OT) főtitkára (1954–1955), a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója (1955–1957).
A Nagy Imre körül csoportosuló pártellenzék tagja (1955–1956), a forradalom és szabadságharc alatt végig a miniszterelnök mellett tartózkodott, a szovjet intervenció megindulásakor vele együtt a jugoszláv nagykövetségre menekült (1956. nov. 4.), ahonnan társaival együtt bántatlanságot ígérve kicsalták (1956. nov. 22.), s a romániai Snagovba hurcolták (1956. nov.), majd letartóztatták, s visszaszállították Budapestre (1957. ápr.). A Nagy Imre-per hetedrendű vádlottjaként nyolc év fegyházra ítélték (1958. jún. 16.; egyéni kegyelemmel szabadult: 1960. ápr. 1.). A budapesti XIII. kerületi Közért Vállalat tervelőadója (1960–1963), a Pest Megyei Levéltárban, a helytörténeti krónikaíró-mozgalom egyik vezetője (1963–1968). A Nagy Imre-per többi vádlottjával együtt rehabilitálták (1989. júl. 6.).