Nemzeti Sírhelyek


Kiss Károly, csávári (Csávási Kiss Károly)

Rövid leírás

Kiss Károly, csávári (Csávási Kiss Károly)

A Hunyad megyei Hátszeg Sas gyógyszertárában volt gyakornok. A pesti tudományegyetemen 1846-ban szerzett gyógyszerészi oklevelet. Pályáját a temesvári Fekete Sas gyógyszertárban kezdte, ahol 4 év múlva társtulajdonosként működött. Pestre került 1853-ban, ahol 2 év múlva a Kígyó gyógyszertár tulajdonosa lett. A lelkiismeretes és pontos munkájával 1869-ban elnyerte a császári és királyi udvari gyógyszerész címet. Részt vett a Magyarországi Gyógyszerész Egyesület alapításában. Az 1874. évi közgyűlésen az I. járás elnökévé választották meg, majd 1 évvel később az Egyesület alelnöke lett. A nyugdíj- és segélyalap elnökének is megválasztották 1883-ban. Az Országos Közegészségügyi Tanács tagjaként a gyógyszerészképzés fejlesztését szorgalmazta. A gyakornoki tanfolyam egyik alapítója és vizsgáló bizottsági tagja volt. A gyógyszertárát 1898. máj. 1-jén eladta és a gödöllői birtokára vonult vissza.