Nemzeti Sírhelyek


László Gyula

Rövid leírás

László Gyula

 

A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Történeti Osztálya gyakornoka (1937–1939), múzeumi segédőre (1939–1940), a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem, ill. Babes-Bolyai Tudományegyetem magántanára (1940–1944), a régészet ny. rk. (1944–1945), ny. r. tanára (1945–1951), egyúttal az Erdélyi Tudományos Intézet r. tanára (1944–1947). Visszatért Budapestre (1951), a Múzeumi Központ előadója (1951–1952), az MNM Középkori Osztályának vezetője (1952–1956), az ELTE BTK Népvándorlás-kori és Középkori Régészeti Tanszéke tanszékvezető egy. tanára (1957. jan. 1.–1980. dec. 31.).

A magyar régészettudomány kiemelkedő személyiségeként elsősorban a honfoglalás és az államalapítás korának kutatása terén ért el nemzetközileg is jelentős eredményeket. A honfoglaló magyar nép élete (1944) a korszak alapvető fontosságú kézikönyve, a kettős honfoglalással kapcsolatos elmélete (1978) igen nagy hazai és nemzetközi visszhangot váltott ki. Elképzelése szerint a Kárpát-medencébe 670 k. érkező népesség zöme magyar anyanyelvű volt, s utódaik alkották a magyar köznép tömegeit, akiket az Árpád vezetésével bejövő törökös vezető réteg szervezett újjá. Temető-térképezési módszerével iskolát teremtett, számos kisebb dolgozatában alapvetően új megállapításokat tett az avarkor néprajzáról és társadalomtörténetéről. A középkori egyházművészettel kapcsolatos tevékenysége is értékes. A közvéleményre rendkívül nagy hatást gyakoroltak közérthető, olvasmányos stílusban megírt tudományos népszerűsítő könyvei.

 

(A kép forrása: http://arpad.btk.mta.hu/eletrajzok/105-laszlo-gyula.html)