Rövid leírás
A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Régészeti Osztályának gyakornoka (1951–1952), segédmuzeológusa (1952–1955), muzeológusa (1955–1959). Az ELTE BTK Régészeti Tanszékének egy. adjunktusa (1959–1962), egy. docense (1962–1969), egy. tanára (1969–1987); közben a Régészeti Tanszék (1977–1983) és a Muzeológiai Tanszékcsoport (1978–1983), majd az Ókortörténeti Tanszék vezetője (1983–1987), az ELTE rektorhelyettese (1974–1976). Az MTA II. Osztályának elnökhelyettese (1976. máj. 17.–1985. jún. 7.), elnöke (1985. jún. 7.–1987. jan. 20.).
Tudományos pályafutásának kezdetén Pannonia provincia történetével, epigráfiai és régészeti emlékeivel foglalkozott, később érdeklődése kiterjedt az egész császárkori Római Birodalom had- és társadalomtörténetére. Barkóczi Lászlóval kidolgozta a római személynevek társadalomtörténeti forrásként való felhasználásának új módszerét, a pannóniai, majd a moesiai személynevekből kiindulva a leletcsoportot a romanizációs társadalmi-gazdasági kutatások nemzetközileg is új, önálló forrásává tette. Az általa összegyűjtött hatalmas névanyag először a Nomenclator provinciarum Europae (1983) c. munkában jelent meg, majd munkatársai az Onomasticon Provinciarum köteteiben adták ki (1994-től). A Pannónia-kutatás eredményeit összegző szintézisét pedig a Pauly–Wissowa-féle, minden korábbi kiadványnál átfogóbb ókori lexikonban tette közzé (1962-ben).
(A kép forrása: http://regeszet.elte.hu/wordpress/index.php/2017/03/12/az-intezet-tortenete/)