Nemzeti Sírhelyek


Nemes Nagy Ágnes (Lengyel Balázsné)

Rövid leírás

Nemes Nagy Ágnes (Lengyel Balázsné)

 

A Köznevelés c. pedagógiai folyóirat munkatársa (1946–1954), a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium tanára (1954–1958), szabadfoglalkozású író (1958-tól).

Áprily Lajos hatására és támogatásával diákkorától kezdve írt verseket, 1945-től publikált folyóiratokban. Első verseskötete (Kettős világban, 1946) évében férjével közösen megalapította az Újhold c. irodalmi folyóiratot, amely 1948 őszén történt betiltása után mintegy emblémája lett a Babits Mihály és a Nyugat eszmeiségét és szellemi örökségét ápoló írói-irodalmi törekvéseknek. A kommunista uralom éveiben csak műfordítóként és gyermekversek költőjeként publikálhatott. Elsősorban francia és német nyelvű műveket fordított: R. M. Rilke és B. Brecht műveit, Corneille, Racine, Molière drámáit, Victor Hugo, Saint-John Perse verseit. Szárazvillám (1957) c. kötetének megjelenésétől ismét az irodalmi nyilvánosság elé lépett, de mindvégig elhatárolódott a hivatalos kultúrpolitikától. Új verseit a Napfordulóban (1967), majd három gyűjteményes kötetének egy-egy új ciklusában adta közre (A lovak és az angyalok, 1969; Között, 1981; A Föld emlékei, 1986). A korszak meghatározó, nemzedékjelző alkotója lett, inspirálója a modern magyar líra további alakulásának. Költészetét a kortárs elemzők – Nemes Nagy Ágnes nyilatkozataira is építve – az „objektív líra”, az új tárgyiasság vonulatához sorolják, és az ún. klasszikus modernség kimagasló teljesítményét látják életművében. Késői, tömbszerű nagy versei révén egyúttal a magyar prózavers egyik megújítójaként is számon tartják. A magyar esszéirodalomnak is jelentős alkotója. Írásai elsősorban a költészet rendeltetéséről, a vers belső természetéről szólnak, szakszerűség és szemléletesség egyaránt jellemzi őket. Lengyel Balázzsal közösen, almanach formában újraindította az Újholdat (Újhold-Évkönyv, megjelent évente kétszer, 1986–1991).

 

(A kép forrása: Szép Versek antológia (1977), a kép köteten belüli sorszáma: 48, szerző: Balla Demeter fotográfus)