Rövid leírás
A Pázmány Péter Tudományegyetem III. sz. Sebészeti Klinika műtősebésze (1934–1936), a Fül-orr-gégészeti Klinika egy. tanársegéde (1936–1947), a Kórbonctani és Kórszövettani Intézet tud. főmunkatársa (1947–1962), az MTA tud. főmunkatársa (1962–1972), nyugdíjas tud. tanácsadója (1972–1974). A BOTE-n az orvostörténelem mb. előadója, majd c. egy. tanár (1971-től).
Tudományos pályafutásának kezdetén elsősorban a különböző fül-orr-gégészeti betegségek klinikumával és patológiájával foglalkozott, majd érdeklődése az orvostörténet felé fordult. Nemzetközi viszonylatban is a modern paleopatológiai kutatások egyik megalapítója, érdeklődési köre a primitív szakrális és mágikus gyógyászattól a modern medicina irányzataiig terjedt. Alapvetően új eredményeket ért el a patológiás és a kései posztmortális lebomlás szövettani elkülönítése terén. Kórbonctani szempontból vizsgálta a különböző sírleletek torzult és torzított koponyáit, a primitív trepanációkat, s az ezzel összefüggő testtorzításokat és testdíszítéseket. Tanulmányozta a történelmi korok, elsősorban a neolitikum, az óegyiptomi, a kelta, a hun, az avar, ill. a honfoglalás kori csont- és múmialeleteket, valamint történelmi személyiségek (pl.: III. Béla és felesége Antiókhiai Anna, Brunszvik Teréz, Semmelweis Ignác stb.) csontmaradványait. Fontos megállapításokat tett Semmelweis Ignác betegségére és halálának okára vonatkozóan.