Rövid leírás
Különböző zenekarokban játszott, közben zeneiskolákban zeneelméletet tanított, a Magyar Rádió részére hangszereléseket készített (1936–1941). Az 1930-as évek közepétől részt vett az illegális kommunista mozgalomban. A Nemzeti Zenedében a zeneszerzés, zeneelmélet és partitúraolvasás (1941–1948), majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán a zeneszerzés tanára (1949–1977); tanítványai közé tartozott – többek között – Balassa Sándor, Madarász Iván, Huszár Lajos, Serei Zsolt. A német megszállás (1944) idején embermentő tevékenységet folytatott. A II. világháború után a Szabad Nép zenekritikusa (1945–1949). A Munkáskarnagyképző Intézet tanára (1945–1949).
Első alkotó periódusára Bartók Béla és Kodály Zoltán erőteljes hatása, a világos, diatonikus, a magyar népzenével rokon szerkesztés jellemző (I. vonósnégyes, 1938; Divertimento, vonószenekarra, 1939). 1945 utáni, a kommunista-szocialista értékrendet felvállaló művei közül jelentősebb a Honvédkantáta (1949), a Klarinétszerenád (1950), a Zenekari rapszódia (1951) és a Fuvolaverseny (1954). 1954–1955 utáni, az illúziókkal is leszámoló alkotói korszakának műveit elsősorban a tizenkét fokú (dodekafon) szerkesztési technika és a bartóki örökség továbbvitele jellemzi (Zenekari concerto József Attila emlékére, 1954; II. vonósnégyes, 1957; Hat zenekari darab, 1959; Variációk zenekarra, 1965; Klarinétverseny, 1965). Kései művei közül a Pilinszky János verseire írt Requiem emelkedik ki. Zeneszerzői életművét a dallaminvenció gazdagsága, nagy kifejezőerő, a főként a kontraszthatásokra épülő feszültségteremtés, tömörség jellemezte.