Rövid leírás
Tanulmányai befejezése után belépett a hadseregbe (a gyalogságnál, majd a huszároknál szolgált nagykorúsága eléréséig, 1826–1831). Leszerelése után átvette apai örökségét, leromlott birtokai rendbetétele rákéyszerítette, hogy megismerkedjen a korszerű gazdálkodási ismeretekkel. Ikervári birtokán gazdálkodott, és fokozatosan bekapcsolódott Vas vármegye társadalmi és politikai életébe (1830-as évek eleje). Az 1832–1836. évi országgyűlésen már a főrendi ellenzéki csoport egyik képviselője, az 1839–1840. és az 1843–1844. évi országgyűlésen a fiatal ellenzéki arisztokraták vezetője. Az 1840-es évek elején megismerkedett Kossuth Lajossal, akinek hatására nézetei egyre radikálisabbakká váltak. Az ellenzék ún. központi választmányának elnöke (1845), vezetésével dolgozták ki az Ellenzéki Nyilatkozatot (1847).
A forradalmi események hatására István főherceg nádor az első felelős magyar minisztérium elnökévé nevezte ki (1848. márc. 17.; a kormánynévsort 1848. márc. 23-án terjesztette fel; márc. 31-én foglalta el hivatalát; a kormány ápr. 7-én alakult meg), ill. ideiglenesen a Hadügyminisztériumot is ő vezette (1848. ápr. 19.–máj. 23.). Az első népképviseleti országgyűlésen a Sárvári választókerület képviselője.
Miniszterelnökként feladatkörébe tartozott a honvédség toborzása, valamint az, hogy a horvát támadás megelőzéséről tárgyaljon az udvarral – az osztrák sikerek hatására azonban az uralkodó nem tárgyalt Batthyánnyal, a kudarc után lemondott (szept. 11., de Kossuth kérésére ismét elvállalta a kormány vezetését). A horvát támadás hírére népfelkelést hirdetett meg (szept. 13.), s a hadsereg irányítására István főherceg nádort kérte fel, aki azonban elhárította a felkérést és elhagyta az országot (szept. 25.). Az ismét kudarcot valló Batthyányt az uralkodó felmentette kormányfői megbízatása alól (szept. 27.) és helyébe Lamberg Ferencet nevezte ki királyi biztosnak (a feldühödött tömeget a pest-budai hajóhídon felkoncolta, szept. 28-án). Batthyány megpróbált közvetíteni az udvar és a forradalmi magyar kormány között, ám nem tekintették tárgyalópartnernek (okt. 2-án végleg lemondott).
Nem vonult vissza a politikai eseményektől: az országgyűlés 1848. dec. 31-én Deák Ferenccel, Mailáth Györggyel és Lonovits Józseffel együtt békekövetként küldte Windisch-Grätz tábornagyhoz. A sikertelen tárgyalások után visszakísérték a már osztrák megszállás alatt lévő Pestre, ahol a Károlyi-palotában letartóztatták (1849. jan. 8.). A budai laktanyába zárták, majd a honvédsereg közeledtére Pozsonyba, később Laibachba (= Ljubljana) szállították. Pest-Buda újabb elfoglalása után Olmützben raboskodott (1849. júl.–aug.), a haditörvényszék előbb börtönbüntetésre, utóbb a bécsi udvar nyomására halálra ítélte, de kir. kegyelemre ajánlotta. Haynau, a teljhatalommal felruházott katonai parancsnok okt. 3-án jóváhagyta az ítéletet. A kivégzése előtt éjszakán a felesége által becsempészett tőrrel súlyos sebet ejtett a nyakán, ezért végül a pesti Újépület udvarán golyó által végezték ki (okt. 6-án).
(A kép forrása: Wikipédia)