Rövid leírás
A Magyar Hírlap (1890–1892), A Hét munkatársa (1892–1903) és budapesti lapok párizsi tudósítója (1890-es évek), a Vígszínház dramaturgja (1900), a Pesti Hírlap belső munkatársa (1903–1914), az I. világháborúban a lap konstantinápolyi haditudósítója (1914–1915). A Vígszínház dramaturg igazgatója (1915), az Athenaeum Kiadó irodalmi vezetője (1918–1929), a Belvárosi Színház (1929–1932), a Magyar Színház igazgatója (1932–1934). A Pesti Hírlap (1935–1943), a Magyar Nemzet és a Mai Nap tárcaírója (1945–1946), a Színház munkatársa (1946–1948). A Magyar Pen Klub alelnöke (1926–1945), elnöke (1945–1949).
Első versei a Figaro c. erotikus lapban jelentek meg, később hivatásos újságíróként tárcáival érte el sikereit. Korai versesköteteiben korábban elképzelhetetlen, feltűnő szókimondással jelentkezett, darabjait a jellegzetesen nagyvárosi kifejezések használata, a francia sanzonok stílusa, mulatók, orfeumok hangulata, s iróniával leplezett érzelmesség jellemezte (Modern dalok, 1892; Kató, 1894). A kabaré egész pályafutásában fontos szerepet játszott, dalszövegeket, humoros jeleneteket írt. Kacsoh Pongráccal közösen szerzett operettje, a János vitéz (1904) a népszínmű elcsépelt kliséivel szemben a népies színpadi játék műfajának megújítására törekedett. Korai vígjátékaiban (Bernát, 1907; Naftalin, 1908; A masamód, 1910), akárcsak korai novelláiban (Lou, 1900; Scherzo, 1910; Színes kövek, 1911; A tündérlaki lányok, 1914) és néhány regényében (Hét sovány esztendő, 1897; Az utolsó bohém, 1911) az I. világháborút megelőző időszak bohémjainak életéből merített.
A színpadi művek írása szintén egész életét végigkísérte, fiktív helyszíneken játszódó politikai paródiáiban saját kora problémáira reflektált (VII. Emánuel és kora, 1913; Family Hotel, 1913), a Jaguárban (1914) az angol abszurd humor színpadra vitelével kísérletezett. Legjelentősebb regénye, az Álmokháza (1929) Budapest I. világháború utáni nyomorát mutatta be egy misztikus szerelmi történet keretében. Novelláinak, regényeinek alakjai könnyűvérű színésznők, kokottok, bohém kalandorok, vagy ellensúlyozásként komikus nyárspolgárok. Az író derűsen mesél hősei erkölcseiről, csendes beletörődéssel, megértéssel és szelíd iróniával mutatja be szereplői kalandjait. Későbbi műveiben előszeretettel fordult a mesék különleges világához. Legnagyobb színpadi sikerét A néma levente (1936) c. mesejátéka aratta, a reneszánsz korába helyezett történetben minden színműírói tudását, tapasztalatát felvonultatta, míg Az ezerkettedik éjszaka (1939) két botcsinálta tolvaj meséje. Fűzfasíp (1913) c. kötete után több mint harminc évig nem írt verset. Elfelejtett versek (1946) c. kötetének versei már minden frivolságtól mentesek, játékosság, csiszolt formakezelés, bölcs irónia jellemzi műveit.
(A kép forrása: http://ekultura.hu/2016/12/13/heti-vers-heltai-jeno-december)