Rövid leírás
Kecskeméten élt (1841–1843), majd Petőfi Sándor vezette be a fiatal írók pesti társaságába (1845-ben). Első írásai a Pesti Hírlapban és az Életképekben jelentek meg. Novelláira nagy hatást gyakorolt Victor Hugo, Eugene Sue, ill. br. Jósika Miklós munkássága. Műveinek újszerű hangjával és stílusával hamarosan a legkedveltebb írók közé került, az Életképek és a Jelenkor belső munkatársa, szerkesztője (1846–1848). A pesti forradalom idején (1848. márc. 15.) a forradalmi ifjúság egyik vezetője, szónoklataival, újságcikkeivel szolgálta a szabadságharc ügyét. A bevonuló osztrák csapatok elől Debrecenbe menekült (1848 végén), ahol megindította a mérsékelt irányvonalat képviselő Esti Lapokat (1849. febr.). Állást foglalt a Habsburg-ház trónfosztása mellett, és Pest felszabadulása után visszatért a fővárosba, ahol megindította az új Pesti Hírlapot (1849. jún.). A kormánnyal végül Szegedre (1849. júl.), majd Görgei táborába ment; a világosi fegyverletétel (1849. aug. 13.) után bujdosni kényszerült; írásait Sajó álnéven jelentette meg.
A Délibáb c. lap főmunkatársa (1853–1854), a Vasárnapi Ujság alapítója (Nagy Miklóssal és Pákh Alberttel, 1854-től) és főmunkatársa (1858–1862), a Nagy Tükör c. „humorisztikus” lap (1856–1859), az Üstökös c. élclap szerkesztője (1858–1880), a Magyar Sajtó főmunkatársa (1858–1862), szerkesztője (1862–1863). A Hon c. lap szerkesztője (1863–1882), az Igazmondó szerkesztője (1867–1879), a Nemzet főszerkesztője (1882-től). A Kisfaludy Társaság tagja (r.: 1860). A Petőfi Társaság alapító elnöke (1878-tól).
1848. márc. 15-én este a pesti Nemzeti Színházban megtekintette a Bánk bán-t. Itt lépett fel Gertrudis szerepében Laborfalvi Róza, aki a már ismert író mellére egy kokárdát tűzött. Egymásba szerettek, aug. 29-én házasságot kötöttek. A házasság komoly felzúdulást váltott ki családjában és barátai körében is, ekkor szakadt meg barátsága Petőfivel is (Laborfalvi kilenc évvel idősebb volt, és volt egy titkolt, házasságon kívül született leánya is). A szabadságharc bukása után azonban felesége szerzett számára menlevelet, majd kegyelmet kapott, és otthonába is visszatérhetett. 1850-től Pesten élt, nyarait svábhegyi villájában vagy balatonfüredi nyaralójában töltötte, s az akkor már országosan ismert és ünnepelt író kizárólag csak irodalommal foglalkozott. Az ekkor megjelent nagyregényei, köztük az első történeti regénye, az Erdély aranykora (1851), valamint a rendi Magyarországot, a reformkorszakot és az abszolutizmus korát megjelenítő társadalmi regényei (Egy magyar nábob, 1853–1854; Kárpáthy Zoltán, 1854; Az új földesúr, 1863; Mire megvénülünk, 1865 stb.) a magyar próza klasszikusai, legtöbbet olvasott, sűrűn kiadott munkái. Írói tevékenysége később sem csökkent, alkotói korszakának második részét is társadalmi és történeti regényei (A kőszívű ember fiai, 1869; Fekete gyémántok, 1870; Eppur si muove! És mégis mozog a föld!, 1872, Az arany ember, 1877 stb.) uralják. Utolsó éveinek regényei (Gazdag szegények, 1890; A tengerszemű hölgy, 1890; Rákóczy fia, 1892; Sárga rózsa, 1893) a késői romantika jegyében születtek.
Az 1860-as években nagyregényei mellett politikai szatírái is nagy népszerűségnek örvendtek. Élclapjaiban feltűnő számos figurája (pl. Tallérossy Zebulon, Kakas Márton stb.) a magyar közélet egy-egy jellegzetes alakját tette nevetségessé. Drámái többnyire regényeinek és elbeszéléseinek átdolgozásai voltak, ezek azonban nem hoztak sikert számára (Dózsa György, 1857; A szigetvári vértanúk, 1860; Levente, 1897). Ezen kívül írt még útirajzokat, emlékiratot, majd Rudolf főherceg, trónörökös felkérésére elvállalta a birodalom népszerű bemutatására szánt, reprezentatív album, Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben c. kiadvány magyarországi részének szerkesztését (1885-től).
A Határozati Párt tagjaként a Siklósi választókerület (1861–1869), Budapest-Terézváros (1869–1872), Budapest-Józsefváros (1875–1878), Erdély-Erzsébetváros (1878–1881), az Illyefalvai választókerület (1881–1884), az Oravicai választókerület (Krassó-Szörény vármegye, 1884–1896) országgyűlési képviselője. A Határozati Párt feloszlása után a Tisza Kálmán-féle Balközéphez (1865-ben), majd annak a Deák Párttal történt fúziója után a Szabadelvű Párthoz csatlakozott (1875-ben). A Főrendiház örökös tagja (1897–1904).
1899. szept. 16-án az idős író feleségül vette Nagy Bella színésznőt. Második házassága legalább olyan nagy felzúdulást keltett, mint az első. A 75 éves Jókainak a 20 éves színésznővel kötött házassága erősen felbolygatta a közvéleményt. Ekkor írta Jókai Öreg ember nem vén ember (1900) c. művét, ill. egy kötet szerelmes verset is írt ifjú hitvesének.
(A portrékép forrása: OSZK-MEK ; http://www.mek.oszk.hu/01100/01149/html/images/jokaimor.jpg)