Rövid leírás
A Hét (1892-től), a Pesti Napló (1901-től), a Géniusz (1902-től), a Szerda (1906) és a Nyugat munkatársa, rendszeres publicistája. A Tanácsköztársaság idején (1919) az Írók Szindikátusának elnöke. Főként cikkeket és novellákat írt, de szinte minden prózai műfajban alkotott. Írt útirajzokat (Vándortáska, 1910), drámát (A fekete pásztor, 1917), portrékat (Írói arcképek, 1922), esszéket (Modern nők, 1923), karcolatokat (Pesti konfetti, 1912). Első regényét (Egy sápadt asszony, 1910) követően éves rendszerességgel jelentek meg kötetei.
Témái és írásai erősen kötődnek Budapesthez. A hazai szimbolizmus és szecesszió első képviselői közé tartozik, novelláit erős líraiság hatja át. Magyarra fordította – többek között – Boccaccio, Dickens, Balzac, Wilde műveit.