Nemzeti Sírhelyek

Apja textil-nagykereskedésében dolgozott (1847-től), cégvezető (1852–1858), az időközben Wahrmann és Fia nevet felvevő cég társtulajdonosa (1858–1859), apja halála után, előbb Sándor testvérével társtulajdonos (1859–1871), majd egyedüli tulajdonos (1871-től). Később megalapította a bécsi Wahrmann és Társa árubizományos üzletet, ill. létrehozott egy saját pénzváltó üzletet is. Kormánypárti programmal Budapest-Lipótváros országgyűlési képviselője (1869–1892). A pesti neológ (kongresszusi) hitközség elnöke (1883–1892). Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának tagja (1873–1892).

A 19. század végének egyik legsikeresebb magyarországi üzletembere, az emancipálódó magyar zsidóság első közéleti szereplője. Az 1860-as évek elején néhány újságcikket írt a magyar hiteléletnek Ausztriától történő függetlenedéséről. Alapos közgazdasági érvelése, és sikeres vállalkozásai felkeltik Deák Ferenc és a körülötte kialakuló, már a „kiegyenlítést” előkészítő politikusi körök figyelmét, akik támogatták országgyűlési képviselővé történő megválasztását. Ő volt a magyar képviselőház első, zsidó vallású tagja (a túlnyomórészt zsidó nagytőkések által lakott korabeli V. kerületben, a Lipótvárosban). Nyolc cikluson át tagja a parlamentnek, pártja, a Szabadelvű Párt pénzügyi szakértője, a Képviselőház pénzügyi-gazdasági bizottságának tagja. Politikai elképzeléseiben a dualizmus feltétlen híve, ugyanakkor erőteljesen hangsúlyozta a magyar gazdasági érdekeket és a magyar nemzeti piac fontosságát, igényelve a szabad verseny biztosítását (mindezt a magyar gazdaság balkáni terjedésével és a magyar nagyiparnak nyújtott kedvezményekkel próbálta meg keresztülvinni). Szimbolikus jelentőségű volt, hogy Házmán Ferenccel együtt ő nyújtotta be a Képviselőházban Pest, Buda és Óbuda egyesítéséről, az egységes Budapest főváros megalakulásáról szóló törvényjavaslatot (1872-ben).