Rövid leírás
A debreceni református kollégiumban a történelem, a görög és a latin irodalom (1794–1822), a hittudomány r. tanára (1808–1822). A tiszántúli református egyházkerület főjegyzője (1813–1821) és a debreceni gyülekezet lelkipásztora (1821–1822), püspöke (1822. aug. 9.–1841. júl. 14.).
A magyar nyelvű klasszika-filológia úttörőjeként sokat tett a korabeli latin nyelvű oktatás helyett a magyar nyelvű oktatás bevezetéséért. Számos magyar nyelvű latin nyelvkönyvet és nyelvtankönyvet, valamint történelemkönyvet írt és szerkesztett, magyar nyelvű térképet nyomtattatott, ill. latin klasszikusokat korszerű magyar nyelvű magyarázatokkal látott el. Nevéhez fűződik a református iskolák 1807. évi tanrendének és oktatási rendszerének, az ún. álmosdi Ratiónak a kialakítása (Ratio Institutionis). Új rendszerű iskolai rendszert dolgozott ki a hagyományos, latin grammatikára és a latin szerzők műveire épülő tartalommal, s ennek szellemében reformálta meg a debreceni kollégiumot is. Püspökként kiállt a felekezeti jogegyenlőség mellett, kezdeményezte a zsinatpresbiteri rendszer bevezetését, több templomot és paplakot építtetett. Legjelentősebb munkája, a Magyarország históriája (I–III., 1805–1812) az első tudományos értékű magyar történeti munka. Az I. kötet a mohácsi vészig, a II. kötet Buda visszafoglalásáig, a III. kötet 1812-ig tárgyalja a magyar történelmet, sok forrásközléssel. Kezdeményező szerepet játszott a Magyar Tudós Társaság megalapításában, részt vett az MTA alapszabályainak kidolgozásában (1828; érdemeiért az elsők között választották meg a tiszteleti tagok közé, 1831-ben). Kiadta testvére, Budai Ferenc művét (Magyar ország polgári históriájára való lexicon, 1804–1805), az egyik első magyar életrajzi lexikont.
(A kép forrása: Wikipédia)