Rövid leírás
Édesapja tanító, majd iskolaigazgató volt. Zoltán az öt gyermek között másodikként látta meg a napvilágot. Gimnáziumi tanulmányait a rimaszombati protestáns gimnáziumban kezdte, majd miután a család Budapestre költözött, a második osztálytól a VIII. kerületi állami gimnáziumban (Tavaszmező utca 17.) folytatta. Onnan jelentkezett 1907-ben kispapnak, így a gimnázium utolsó két évét kisszeminaristakánt az esztergomi bencés gimnáziumban fejezte be.[1] Érettségi után, 1909-ben pártfogója, Vaszary Kolos bíboros-hercegprímás, esztergomi érsek Rómába küldte továbbtanulni. Teológiai tanulmányainak nagy részét a Collegium Germanicum et Hungaricum növendékeként a Gregoriana Pápai Egyetemen végezte. 1912. július 20-án filozófiai doktorátust, 1913-ban teológiai diplomát szerzett.[2] Az első világháború miatt kényszerből egy ideig Innsbruckban is tanult; itt szentelte pappá 1915. október 28-án Franz Egger brixeni herceg-püspök.
Magyarországra történő visszatérése után először Komáromba nevezték ki káplánnak, de püspöke, Csernoch János bíboros-hercegprímás már néhány hónap múltán Esztergomba hívta, ahol a prímási kancellárián bíztak rá egyre fontosabb feladatköröket. 1917. március 2-án a kardinális érseki levéltárossá és szertartóvá nevezte ki. 1926. január 30-án hercegprímási és érseki titkár, majd 1931-ben a főkáptalan tagja, nógrádi és honti főesperes, később a káptalan helynöke lett. Serédi Jusztinián bíboros 1929. július 6-án az „érseki ház önálló és felelős vezetőjévè” nevezte ki.[2] 1930 és 1936 között irodaigazgató volt.
Püspöki tevékenysége
XI. Piusz pápa kinevezése nyomán, 1937. október 28-án Serédi bíboros-hercegprímás Sinope címzetes püspökévé szentelte. Az új püspök jelmondatául ezt választotta: „Fidenter ac fideliter” – „Bizalommal és hűséggel”. Ettől fogva a mindenkori esztergomi érsek segédpüspöke volt. Élete során jelentős egyházjogi tevékenységet folytatott: ebben a témában könyvet írt és tanított is, többek között az egri Érseki Jogakadémián és a Pázmány Péter Tudományegyetem Teológiai Karán.
Serédi Jusztinián 1945-ben bekövetkezett halála után Mindszenty József lett az új esztergomi bíboros érsek, aki Meszlényi Zoltánt minden hivatalában megerősítette. Amikor az állambiztonsági szervek a hercegprímást 1948. december 26-án letartóztatták, majd koncepciós perben elítélték, az egyházmegyei ügyeit Drahos János kanonok, esztergomi általános érseki helynök vette kézbe, aki azonban 1950-ben elhunyt. Ezután Meszlényi lett az esztergomi érseki helynök, mivel a káptalan nem volt hajlandó megválasztani az állam által támogatott Beresztóczy Miklóst. Helynöki székfoglalójában szinte ígéretet tesz: „Krisztus hű pásztoraként a hitet és Egyházunk iránti hűséget nem tagadom soha! Isten engem úgy segéljen.”
Halála
A kommunista hatalom nem tudta megbocsátani neki, hogy a káptalan nem az ő szándéka szerint választott helynököt, s beiktatása után 12 nappal, 1950. június 29-én a püspököt elhurcolták esztergomi lakásáról az Államvédelmi Hatóság emberei. A kistarcsai internálótáborba került, ahol a többi rabtól elkülönítve, magánzárkában őrizték és kínozták. Több szemtanú egybehangzó állítása szerint, télen éjjel-nappal nyitott ablaknál volt kénytelen tartózkodni. Meszlényi Zoltán ellen nem folyt semmiféle nyilvános per. Ítélet nélkül tartották fogva. Arra törekedett az állami elnyomó gépezet, hogy semmi hír ne kerüljön nyilvánosságra a letartóztatott püspök sorsáról. Úgy tűnik, utólag is eltüntettek a letartóztatásával kapcsolatos minden dokumentációt, ha egyáltalán volt ilyen.
Halálának körülményeiről sem tudni semmi bizonyosat, amely feltehetőleg az elszenvedett megpróbáltatások és az orvosi ellátás hiánya miatt következett be. Időpontja sem teljesen biztos: Kahler Frigyes történész szerint 1953. január 11. (Urbán Rezső áv. százados, a kistarcsai tábor parancsnoka ezt a dátumot jelölte meg 1953. január 17-én kelt jelentésében), mások szerint valószínűbb az 1951. március 4-i dátum.
Az elhunytat Rákoskeresztúron az Új köztemető területén temették jeltelen sírba. 1966. június 24-én földi maradványait exhumálták, átszállították Esztergomba, és az esztergomi bazilikában helyezték csendben örök nyugalomra, a nagy nyilvánosság kizárásával, az egyházmegye vezetőségének, néhány papjának és kispapjának szűk körében.