Nemzeti Sírhelyek


Bóna Zsigmond

Rövid leírás

Bóna Zsigmond

A középiskolát még Berényben végezte, majd az Állatorvosi Főiskolán tanult, ahonnan a harmadik évben tanulmányi okok miatt kizárták. Ettől kezdve fizikai munkásként, majd a pomázi állatorvos mellett felcserként dolgozott. 1956-ban Pomázon ő lett a nemzetőrség parancsnoka, s jórészt neki köszönhető, hogy ott viszonylagos rend uralkodott a forradalom alatt. Végzetét ez a tisztsége, illetve az a fegyverkészlet okozta, amit a nemzetőrség foglalt le, s melyet a forradalom bukása után jobb híján a közeli homokbányában kellett elrejtenie. 1956 decemberében, miközben visszavették a főiskolára, letartóztatták, és „az ellenforradalomban való részvétel és fegyverrejtegetés egy újabb ellenforradalom előkészítése céljából” koholt vádjával statáriális bíróság elé állították, kötél általi halálra ítélték, s az ítéletet másnap, 1957. február 12-én hajnalban a Kozma utcai börtönben végrehajtották.

Testét először jeltelen sírba temették, melyet szülei tízévi keresés után találtak meg. Onnan került először a budapesti Farkasréti temetőbe, majd a jászberényi Fehértói temetőben levő családi kriptába, ahol ma szülei mellett nyugszik. A rendszerváltás után Pomáz posztumusz díszpolgári címet adományozott számára, emlékművet állítottak tiszteletére, Göncz Árpád köztársasági elnök pedig posztumusz kitüntetést nyújtott át a család hátramaradott tagjainak.

http://www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/kultura/a-megtorlas-fiatal-berenyi-aldozata-467600