Rövid leírás
Pest-Pilis-Solt vármegye szolgálatába állt, mint tb. alügyész, első aljegyző (1828–1839), főjegyző (1839–1845), Szentkirályi Móric mellett másodalispán (1845–1847), első alispán (1847–1848), az első népképviseleti országgyűlésen a vármegye ráckevei kerületének képviselője (1848). Az országgyűlési követutasítást készítő megyei bizottmány tagjaként (1845–1847) jelentős szerepet játszott Kossuth Lajos megyei követté választásában (1847). A forradalom idején, az Országos Honvédelmi Bizottmány tagja, alelnöke (1848. szept. 16.–1849. ápr. 14.). Pest-Pilis-Solt vármegye alispánja (1860–1867). A Határozati Párt, majd a Balközép tagjaként ismét a ráckevei választókerület országgyűlési képviselője (1861–1871). A kiegyezési törvényjavaslatot kidolgozó 67-es bizottság 15-ös albizottságának tagja (1866–1867).
A forradalom kirobbanásakor a pesti radikális egyik vezetője, akinek személyét a Petőfi köré gyűlt márciusi ifjak is elfogadták (későbbi történelmi munkák a 43 éves Nyáry Pált is a márciusi ifjak között emlegették!). Nyáry igyekezett a néphangulatot mérsékelni, egyúttal a radikális fiatalokat megpróbálta a Pozsonyban ülésező utolsó rendi országgyűlés liberális reformellenzéke mögé felsorakoztatni. A Batthyány-kormányban mégsem kapott tárcát, csak a belügyi államtitkárságot kínálták fel neki, ám ezt ő nem fogadta el. Megválasztották viszont a főváros rendjére ügyelő Középponti Bizottmány tagjának és a Pest Megyei Rendre Ügyelő Bizottmány elnökének. Az áprilisi–májusi népgyűlések állandó szereplője, kiváló szónoklataival az izgatott forradalmi tömeg lecsillapítására törekedett. Nyáry Pál hívta össze azt a megyei közgyűlést, ahol ő szólította meg először a jelenlévőket „Összes Polgártársak“ néven (a Tekintetes Karok és Rendek helyett, 1848. márc. 21-én). A májusi első kormányválság idején ismét felvetődött belügyminisztersége, ám ezúttal is elmaradt a felkérése. Az első népképviseleti országgyűlésen a Pest megyei Ráckeve követének választották meg, ahol a radikális ellenzék markáns képviselője és a Batthyány-kormány egyik legelszántabb bírálója volt. Felszólalásaiban rendre a magyar honvédelem megerősítését szorgalmazta. Amikor Kossuth Lajos híres beszédét elmondta, s kérte a nemzetet 200 ezer katona és 42 millió forint megajánlására Nyáry Pál emelkedett elsőként szólásra, és őt követve a ház közfelkiáltással fogadta el Kossuth javaslatát („Megadjuk!“, 1848. júl. 11-én). A Batthyány-kormány lemondása után – a honvédelemmel kapcsolatos indítványai miatt – az Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) tagja, alelnöke (Kossuth távollétében elnöke). Az OHB tagjaként polgári közigazgatási és hadsereg-szervezési kérdések tartoztak hozzá, befolyása nemcsak formális volt, jóllehet a döntő kérdéseket Kossuth hozta meg, ám Nyáry Pál ellenállásán bukott meg Kossuthnak az a terve, hogy az OHB kormánnyá alakuljon át! Fokozatosan eltávolodott Kossuth politikájától, a Debrecenbe költöző országgyűlésen már a Békepárt egyik vezérszónokaként tevékenykedett. A radikális Marczius Tizenötödikével szemben megalapította az Esti Lapokat (Jókai Mór szerkesztésében, 1849. febr. 22-étől 1849. máj. 31-ig, Debrecenben 83; 1849. jún. 4-étől 1849. júl. 7-ig, Pesten 26 száma jelent meg). A lap a Habsburg-dinasztiával való szakítás és a végsőkig folytatott harc helyett megegyezésre, valamint a törvényes alapokon álló önvédelemre helyezkedett.
Az aradi haditörvényszék előbb halálra, majd tíz év várfogságra ítélte (1851. okt. 7-én hirdették ki az ítéletet a pesti Újépületben). A bécsi josephstadti várbörtön foglya (1881–1856; amnesztiával szabadult: 1856). Kiszabadulása után visszavonult a politikai élettől, birtokain gazdálkodott, csupán protestáns hitéleti kérdésekben szólalt meg. Az 1860-as években ismét bekapcsolódott a közéleti küzdelmekbe, az újjáalakuló Pest-Pilis-Solt vármegye alispánja (1860-tól), s az ismét összeülő országgyűlésen a Határozati Párt egyik vezérszónoka (1861-től). Népszerű beszédeiben az 1848-as törvényi alap teljes visszaállítását követelte, adómegtagadási indítványában pedig a nemzet törvényes ellenállását hirdette meg („az országgyűlésen kívül kivetett és így törvénytelen adó fizetése megtagadtassék“, 1861). Az 1865. évi országgyűlésen a Ghyczy–Tisza-csoporthoz csatlakozott, bekapcsolódott a kiegyezést előkészítő jogi munkálatokba, nem ellenezte a megállapodást a Habsburgokkal, de ragaszkodott a 48-as törvényekhez, ebben nem kívánt kompromisszumot kötni.
A „kiegyenlítés“ eredményével elégedetlen volt, a megállapodás megszületése után egyre ritkábban kért szót az országgyűlésben, elkedvetlenedett, közéleti szereplései megritkultak, lassan meg is szűntek. Makacsul ragaszkodott elveihez, mindenekelőtt az 1861-es adómegtagadáshoz, aminek következtében súlyos anyagi körülmények közé került, végül teljesen eladósodott. Helyzetét kilátástalannak ítélte, úgy érezte, hogy élete ellehetetlenedett. Megírta búcsúbeszédét nemzetéhez, és Pest legmagasabb épületéről levetette magát.
(A kép forrása: Wikipédia)