Nemzeti Sírhelyek


Regéczy-Nagy László

Rövid leírás

Regéczy-Nagy László

1936 és 1944 között katonai tanulmányokat folytatott Pécsen, Kőszegen, majd Marosvásárhelyen. Tisztavatását követően az 1. harckocsiezredhez került. 1945-ben Németországban brit hadifogságba esett, ahonnan 1946-ban tért haza.

Az 1956-os forradalom és szabadságharcban való részvételéért bíróság elé állították a Nagy Imre- és a Bibó-perben, majd 15 év börtönbüntetésre ítélték.

1963-ban amnesztiával szabadult. Ezt követően segédmunkásként és fordítóként dolgozott.

1988-ban a Történelmi Igazságtétel Bizottság alapítója, majd elnöke lett.

Részt vett Nagy Imre és társai újratemetésének megrendezésében, majd az MDF tagja lett.

1990-től a köztársasági elnök hivatalának főosztályvezetője, majd az elnök szárnysegédje lett.

1999 és 2021 között a Nemzeti Kegyeleti Bizottság, majd a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tagja volt.