Nemzeti emlékhelyek

Pusztaszer története paradigmatikusnak számít a 19. század végi kelet-közép-európai nemzetépítési törekvések során létrejött emlékművek, emlékhelyek históriái között. A mai emlékpark központi emlékműve és közvetlen előzménye a 19. század legvégén, a millenniumi ünnepségek részeként épült Árpád-emlék a magyar nacionalista doktrína részeként, az ezeréves államiságot hirdetve született meg. Az emlékmű felállítása óta Pusztaszer jelentős változáson ment keresztül, majdnem minden korszak és rendszer, politikai oldal igyekezett kisajátítani, ezért az emlékhely története ezeknek a különböző politikai-társadalmi jelentésadásoknak a története is.

A pusztaszeri emlék megszületése elképzelhetetlen lett volna Anonymus Gesta Hungarorumának 18. század közepi újrafelfedezése nélkül. A korábban a bécsi udvari könyvtárban lappangó kis kódex Bél Mátyás latin nyelvű bevezető tanulmányával Johann Georg Schwandtner 1746-os forráskiadványában látott először nyomtatásban napvilágot. Így Anonymus műve, amely a középkori és a kora újkori politikai gondolkodást csak közvetetten, más gestákon, krónikákon keresztül formálhatta, a 18. század második felétől kezdett a történeti tudat részévé válni. Ez a latin nyelvű gesta tartalmazott egy rövid utalást, amely aztán a 19. század folyamán a Pusztaszer-kultusz alapjává vált. III. Béla névtelen jegyzője, P. dictus magister leírása szerint: „A fejedelem és előkelői azon a helyen rendelkeztek az ország szokásjogáról és az ott élőket megillető jogokról: miként szolgáljanak a fejedelemnek és előkelőiknek, vagy miként hozzanak ítéletet az elkövetett bűncselekmények ügyében. […] És azt a helyet, ahol minderről határoztak, a magyarok saját nyelvükön Szernek nevezték el, mert itt rendezték az ország minden dolgát.” A feltételezést már a 19. század utolsó harmadának történettudománya is kritikával kezelte, ám ez nem akadályozta meg az ezeréves magyar államot ünneplő politikai, társadalmi erőket abban, hogy Pusztaszert a kollektív emlékezetbe emeljék.

A honalapítás megünneplésének kérdése ugyan már a 19. század első harmadában megjelent, ám csak az 1880-as években indult el az a diskurzus, amely a későbbi pusztaszeri emlékhely megszületéséhez és az 1896-os millenniumi ünnepségekhez vezetett. Göndöcs Benedek gyulai lelkész, pusztaszeri apát ekkoriban vetette fel, hogy a közelgő millenniumra tervezett eseménysort Pusztaszeren kezdjék, ahol emlékkápolnát és emlékparkot javasolt kialakítani. Göndöcs abból a fikcióból indult ki, hogy az egykor itt található, Szűz Máriának szentelt bencés templom (amelynek ma csupán bokáig érő alapfalai láthatóak) valójában a szeri gyűlés helyszínén, mintegy annak emlékére emeltetett. Göndöcs Rómer Flóris nagyváradi kanonokkal, a magyar műemlékvédelem, művészettörténet, régészet egyik úttörőjével ásatásokba fogott a helyszínen, amelyek azonban az egykori alkotmányozó gyűléssel kapcsolatban semmilyen bizonyítékkal nem szolgáltak.

A millennium megünnepléséről és az emlékművekről az 1896. évi VII. és VIII. törvénycikkek rendelkeztek. Az utóbbi szerint a magyar „törvényhozás a honalapitás ezredik évfordulójának maradandó emlékekkel való megörökitése czéljából” határozott arról, hogy „az ország hét különböző pontján […] emlékoszlopokat emel”. A kormányzat ugyan nem támogatta Göndöcsnek azt az elképzelését, hogy az ünnepségek Pusztaszeren kezdődjenek, ám a honalapítás emlékére, elfogadva Thaly Kálmán javaslatát, hat másik helyszín mellett, a település közelében is emlékmű épült. A hét emlék közül öt az országhatárokon (a Brassó fölötti Cenk-hegyen, Dévénynél, a munkácsi várnál, a Nyitra melletti Zobor-hegyen, illetve Zimonynál), míg kettő az ország belsejében (Pannonhalma, Pusztaszer) hirdette a nemzeti nagyságot. Nem sokkal az állami építkezések megkezdése előtt Pusztaszertől nem messze egy másik emlékmű alapjait is lerakták, amely Kecskemét város és az Országos Diákszövetség támogatását élvezte, ám ez csak 1900-ra készült el.

A pusztaszeri emlékmű homokkőből, klasszicista stílusban épült kettős dór portikuszt formázva, a párkányzaton két oroszlánnal. Az emlék lépcsőzetes, gúlaszerű tetejére Kallós Ede alkotása, Árpád fejedelem szobra került, amelyet később újrafaragtak. Mind az antikizáló stílust, mind a silány anyaghasználatot, mind az ülő fejedelem alakját komoly kritika érte. Az emlékmű felavatására – még félkész állapotban – Darányi Ignác földművelésügyi miniszter jelenlétében került sor, ám a végleges átadás csak 1897 májusában történt meg. A ceremónián többek között a kuruc irodalmi hagyományt részben „feltaláló” Thaly Kálmán is jelen volt a Magyar Tudományos Akadémia képviseletében.

A millenniumi ünnepségek és a fényes külsőségek között végbemenő avatást követően az emlékmű és „Szer” kultuszát egy szegedi asztaltársaság, a „szombatosok” karolták fel. Ez nem sokkal később, 1902-ben szegedi székhellyel Pusztaszeri Árpád Egyesület néven alakult újra, amely fő céljának az apátsági romok fölé emelt katolikus templom felépítését tűzte ki. A nagy tervekből pénz híján semmi nem lett, és a Pusztaszer-kultusznak az újabb történettudományi, régészeti kutatások eredményei sem kedveztek. Ugyanakkor a századforduló után, többek között a turanizmusnak (a keleti, „Turáni-népek” rokonságát és együttműködését hirdető politikai mozgalom) köszönhetően az egykor a millennium tiszteletére emelt emlékmű kultikus emlékké vált. A két világháború közötti időszakra az Árpád-emlék és Pusztaszer értelmezése elszakadt a dualista keretekben gondolkozó nacionalista programnak az ezeréves magyar államiságot a középpontba állító ideológiájától és a „fajra” hivatkozó nemzetkarakterológiai érvelés elemeivel töltődött fel. Az Árpád-szobor a katolikus elitnek és az egyház lobbierejének köszönhetően – Kovács Ákos kulturális antropológus szakkifejezésével – nem csupán „a kultikus, hanem immár a szakrális emlékhely funkcióját is kezdte betölteni”.

A második világháború után a berendezkedő „népi demokrácia” politikai erői közül a Magyar Kommunista Párt (MKP) a földosztás szimbolikus kezdőpontjaként Pusztaszert választotta, amely a Pallaviciniek negyvenezer holdas latifundiumán feküdt. Az eseményen helyi és országos, katonai és civil elöljárók is megjelentek, az MKP-t Nagy Imre földművelésügyi miniszter és Révai József, a kommunisták első számú kultúrpolitikusa képviselte. A Pusztaszerhez és a honalapításhoz fűződő kultusz összekapcsolása a földosztással a népi, illetve függetlenségi-hagyományt mozgósító kommunista történelemszemlélettől sem volt idegen. A földosztás szimbolikus eseménye a reformkori kultusz felelevenítésével és átértelmezésével egyfajta „második honfoglalásként” is felfogható volt, amely így alkalmassá vált arra, hogy a kommunistáknak népszerűséget és politikai tőkét szerezzen.

Több mint tízéves kihagyás után, 1957-ben került sor legközelebb nagyobb ünnepségre az emlékműnél. Az Árpád-ünnepen a népi-nemzeti motívumok mellett a marxista-leninista hivatalos ideológia jelképrendszere volt az uralkodó. A politikai agitáció és propaganda szolgálatába állított ünnepségek sikeresnek számítottak, évről évre egyre többen vettek részt rajtuk szervezett vagy kevésbé szervezett keretek között. Itt zajlott a földosztás 25 éves jubileumáról megemlékező rendezvény is, a pusztaszeri Árpád-ünnep lassan kinőtte a helyi kereteket és megyei szintre emelkedett. Az, hogy az emlékhely új réteggel gazdagodott és országos jelentőségűvé vált, elsősorban Erdei Ferenc javaslatainak köszönhető.

Erdei a népi mozgalom felől, falukutatóként érkezett a Rákosi-, majd Kádár-rendszer establishmentjébe. A társadalomtudós, aki maga is részt vett az 1970-es pusztaszeri rendezvényen, cikkben foglalta össze a Pusztaszerrel kapcsolatos feladatokat. Annak ellenére, hogy valószínűleg tudatában volt az Anonymushoz köthető mítosz történetietlenségének, mégis arra tett javaslatot, hogy Pusztaszeren a „magyar állam megalapítására” emlékezzenek. A kultusz „ősiségét” a névváltoztatással, az országos népszerűséget pedig egy a honfoglalást bemutató történeti emlékpark kialakításával látta elérhetőnek. A hivatalos pártideológiában már ekkoriban középpontba került a nemzethez való viszony kérdése. A „burzsoá nacionalizmussal” szemben a hatvanas-hetvenes években alkották meg a „szocialista hazafiságot”, amely a marxista-leninista ideológia és a patriotizmus „helyes” elegye volt. Erdei ugyan 1971-ben meghalt, ám javaslatai nem maradtak visszhang nélkül.

Az ünnep és Pusztaszer jelentősége a hetvenes évek végétől valóban országos szintre emelkedett, ugyanis 1978-ban az Árpádnak szentelt megemlékezést hivatalosan is összekapcsolták az augusztus 20-án tartott „új kenyér ünnepével”, Sövényháza települést pedig már 1974-ben Ópusztaszernek nevezték át. A hetvenes években született döntés a népi kultúrát bemutató skanzen felépítéséről is, az emlékhely a nyolcvanas évek elejétől pedig Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark néven működik. Erdei eredeti tervének megfelelően 1995-től vált megtekinthetővé a helyszínen Feszty Árpád monumentális körpanorámája, A magyarok bejövetele, amely az egykori vurstlibeli rotundából lett Feszty-körképként szinte kultikus műalkotássá. A nemzeti emlékhely, illetve történelmi emlékpark mind a mai napig tovább bővül, hirdetve egy 19. század végén „feltalált hagyomány” sokszor újraértelmezett örökségét.