Rövid leírás
A Fodor Zeneiskola (1927–1943), majd a Goldmark Zeneiskola tanára (1943–1944). A német megszállás és a nyilasuralom idején munkaszolgálatos volt. A II. világháború után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán a zongora főtárgy r. tanára (1948-1952), egyetemi tanára (1952-tól). A Magyar Művészeti Tanács elnökhelyettese (1945–1949), a Magyar Zeneművészek Szövetsége elnökségi tagja, több ízben ügyvezető elnöke. A magyar zenei élet intézményei (Országos Filharmónia, Zeneműkiadó, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja) mellett működő tanácsadó testületek tagja, a Szerzői Jogvédő Hivatal és a nemzetközi szerzői jogi testület zenei bizottságának (CISAC) elnöke. A Londoni Royal Academy of Music tb. (1967) és a Deutsche Akademie der Künste tagja (1970).
Zongoraművészként első hangversenyét 1923-ban adta. Elsősorban a kortárs zene tolmácsolását tekintette fő hivatásának. Első nemzetközi sikerét az Új Zene Nemzetközi Társasága (IGNM) amszterdami fesztiválján (1933) I. zongoraversenyével aratta. I. divertimentóját a velencei Biennálén (1934), II. vonósnégyesét az IGNM New York-i fesztiválján adták elő (1941). Játékát intellektuális töltés, erőteljes, telt hangzás, következetes ritmika jellemezte. – Zeneszerzői munkássága nem maradt érintetlen Bartók Béla és Kodály Zoltán hatásától, mégis elsősorban a német neoklasszicizmushoz kötődött, stílusa ugyanakkor jellegzetesen egyéni. Legmaradandóbbnak hangszeres műveit tartja a kritika. Az 1950-es évek elején írt tömegdalaival, oratorikus műveivel (Sztálin esküje stb.) a korabeli politikai kurzus igényeit elégítette ki.