Rövid leírás
A Debreczeni Ellenőr segédszerkesztője, Kisújszálláson óraadó tanár (1902), a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) számvevőségi gyakornoka, majd a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkatársa. Kozma Andornak köszönhetően Az Ujság munkatársa (1903–1908); közben Szatmár vármegyében népköltési gyűjtőkörúton járt a Kisfaludy Társaság, majd az Országos Monográfiai Társaság megbízásából; 50 településről jegyzett fel főként meséket és népdalokat. Írásaiból élt (1910-es évektől). Osvát Ernő halála után a Nyugat prózai rovatának szerkesztője (1929–1933).A Kelet Népe szerkesztője (1939–1942).
Első sikerét a gyermekkor élményét feldolgozó Hét krajcár c. novellában találta meg (Nyugat, 1908). Azonos című, 12 novelláját tartalmazó kötetéről (1909) Ady Endre írt méltatást. Sári bíró c. színművét Blaha Lujza és Újházi Ede főszereplésével mutatta be a budapesti Nemzeti Színház. Osvát Ernő biztatására kezdett első regénye, a Sárarany írásához (1909 második felétől a Nyugat közölte folytatásokban). A realizmus és a naturalizmus műfaji elemeit ötvöző regény főszereplője, Turi Dani sorsán keresztül a magyar falu zárt és szűkös világából kitörni nem tudó, elkallódó tehetség pusztulását mutatja be. A kisváros félfeudális világának bemutatására vállalkozott Az Isten háta mögött (1911) c. regényében; a magyar Bovarynéként emlegetett mű Thomas Mann elismerését is kivívta. A háború kitörése után két éven át a frontokat és a hátországot járta (1914–1916), riportokban tudósított a katonák életéről, s írta háborús elbeszéléseit. Háborús témájú, drámai novellái két fontosabb elbeszélés-gyűjteménybe kerültek be (Haditükör; A tűznek nem szabad kialudni).
Az 1918–1919. évi forradalmi eseményekben tevékeny részt vállalt; a Néplap egyik szerkesztője, a Világszabadság főmunkatársa, rendszeresen írt a Vörös Lobogóba, a Fáklyába és a Pesti Futárba. A vidéket járva tudósításokat közölt, sürgette a földosztást, megírta A földtörvény kis kátéját (1919). A Tanácsköztársaság bukását követően, a forradalmak alatti közéleti szerepvállalása miatt a Petőfi Társaságból és a Kisfaludy Társaságból is kizárták, írásainak közlését – a Nyugat és az Est-lapok kivételével – visszautasították, színdarabjait levették a színházak műsoráról.
Közéleti mellőzése ellenére írói pályája tovább gazdagodott, 1921-től évente újabb és újabb kötettel jelentkezett. A kommün alatt és után megélt tapasztalatait és meghurcoltatását fogalmazta meg a Légy jó mindhalálig főhősének, Nyilas Misinek a tragédiáján keresztül. Ezt követően még számos önéletrajzi ihletésű vagy indíttatású regényt írt (Forr a bor; Bál; Míg új a szerelem). A Nyugat 1921-től kezdte el közölni történelmi regényét, a Tündérkertet, amely a 17. századi Erdélyt idézi meg, összehasonlítván Báthory Gábor tehetetlenül lázadó és Bethlen Gábor országot és egyben tündérkertet építő gesztusát. Nagyobb megszakítások után írta meg az Erdély-trilógia két újabb, A nagy fejedelem, ill. A nap árnyéka c. kötetét. Az 1920-as évek közepén publicisztikájában, novelláiban és regényeiben egyaránt visszatért a falusi és a városi sorslehetőségek latolgatásához. Poétikai értelemben ezt a szándékot a kritika szerint legegységesebb kompozíciójú művében, a Pillangóban (1925) valósította meg legsikeresebben.
Az 1920-as évek második felében született dzsentritémájú írásaiban a nemesség haláltáncát ragadta meg, éppúgy kemény kritikával ábrázolva az Úri muri Szakhmáry Zoltánját, a tenni, modernizálni és újítani akaró, de abba belebukó dzsentri figurát, ahogyan a panamista környezet által tönkretett Kopjáss Istvánt, a Rokonok főhősét is. Az 1930-as évek elején újra a novella műfaja felé fordult; kiemelkedik Barbárok c., balladisztikus elbeszélése. A regényíró Móricz pályájának újabb kihívása és kísérlete A boldog ember (1935), amelyben a szerző Joó György fiktív figurájával 26 beszélgetésen keresztül mondatja el egy parasztember életét; e művében a dokumentumirodalmat modern epikává formálta és szépirodalmivá emelte. A halála előtt két évvel írt Életem regénye c. vallomás a családtörténet, a szociográfia elemeit egyesítő regény, egyik legsikerültebb alkotása.
Az 1930-as évek második felétől kezdte írni az ún. Csibe-novellákat, amelyek ihletője egy, a társadalom perifériáján élő egykori lelenclány, Littkei Erzsébet, akit családjába emelt és iskoláztatott. A tőle hallott történetekből születő írások (Pesti kislány falun; Hurcolkodás) előlegezték meg „zsoltárokra” tagolt kisregényét, az Árvácskát. Utolsó két regénye a Betyár (1936) tematikáját folytató és újragondoló Rózsa Sándor a lovát ugratja (1941), valamint a Rózsa Sándor összevonja szemöldökét (1942). Ezeket a köteteket egy trilógia első két darabjának szánta, végleges változatnak csak az 1941-ben megjelent regényt tekintette, a befejező részhez azonban már nem tudott hozzákezdeni.
(A portrékép forrása:http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/d/dd/Moricz_Zsigmond_Radio_1935.jpg)