Nemzeti Sírhelyek

Magányos és különc jelleme ellenére a magyar urbánus irodalom előfutára nagylelkű, életvidám költő volt, akire senki nem tudott haragudni. Érzékenységét, emberszeretetét viszontagságos élete dacára mindvégig megőrizte. Karrierje csúcsán rendkívül népszerű volt. Kabaréi és drámai művei nagy sikert arattak a színpadon. Idős korára méltatlanul elfeledték a Nyugat nagy nemzedékének jeles egyéniségét, azonban halála óta újra az értékes művek írói között tartják számon. Szerelmi élete fordulatokkal teli, változatos volt. A Budapestre költözött, a nagyvárosi élet bugyraiban is megmártózó költő addig költötte a pénzét utazásokra, szórakozásra, amíg tartott. A vidám agglegény beutazta Európát, egyúttal még a szerelmét is meglepte a nem éppen szomszédos Szentpéterváron.

De nem ezért szeretjük és tiszteljük az írót, akinek nevét ma egy drámaírói díj viseli. Miért is hívjuk őt az urbánus irodalom előfutárának? A gyermeki sorsa nem múló emléket hagyott benne, talán ennek tudható be érzelmes kifejezésmódja. A városi lét, és a kávéházi nyüzsgés szellemi szabadsága viszont egy merőben újszerű életbe sodorta.  Megélt tapasztalatai adják a történeteinek magját. Humorral és öniróniával szemlélte és írta le a magyar városi életet, és annak kispolgári lakóit. A nagyvárosról írt közérthető nyelven. Legfontosabb művei: A Lila ákác, A patika, az Emberszag, Vőlegény, Arany óra. A Nyugat folyóirat munkatársa 1908-tól, 1910-től az Est szerkesztőségének tagja.

Liberális felfogását még az első világháború viszontagságai között is megőrizte, hiszen egy róla szóló történetben arról írnak, hogy a tisztavatás alkalmából a kardjába is egy kevésbé harcias jelmondatot vésetett: „Leben und leben lassen!” (Élni és élni hagyni.)

A második világháború végén, 1944-ben csillagos házba internálták, de a svéd követség menlevelével sikerült szabadulnia. Később rövid időre a nyilasok munkaszolgálatra hurcolták. Akár élete mottójának is nevezhető felirat olvasható a sírkövén: „De gyönyörű, de boldog ünnepre voltam híva”.

Antoni mester otthona

Pontosan kilenc óra volt.

– Á, jó napot Lord Beefsteak, ön pontos, mint mindig! Nagyon örülök, hogy kicsiny otthonomban most is meglátogat minket. Azaz, mit is beszélek! Nincs nekünk otthonunk: hotelszobákban élünk, ma Budapest, tegnap Bécs, holnap Hamburg. Az én kalendáriumom a menetrend, akácfáim a telegráfoszlopok, nincs nekem házam: a hotelszobákban nincs festmény a falon, muskátli az ablakban. Bizony nincs nekem senkim barátom, csak ez a szépasszony, Marie és a tízéves fiunk Moritz. Marie Antoni és a fia, Moritz. Különös nem igaz Lordom? Mit szólna egy parti sakkhoz? Vagy előbb inkább igyunk egy pohárral ebből a jó magyar borból?

– Bizony kedves barátom, igazán nagyon megható, hogy minden előadás után meglátogat minket. Mert nekem aztán igazán nagy sikereim voltak: Moszkva, Lemberg, Breslau varietéi tomboltak, ha Professzor Antoni és Társulata fellépett: volt olyan hotelszoba, ahol a műsorom fotográfiáival ragasztották tele a falakat, feleségem hatalmas csokrokat kapott, mozdulni sem lehetett a rengetet padlóvázától, amelyekben kötegekben álltak a rózsák! Elárulok Önnek egy titkot Lord Beefsteak: én nem vagyok professzor, sőt doktor sem, noch dazu egyetemre sem jártam! Az ember a varieténél vagy professzor, vagy ezredes. Különös nem igaz Lordom? No, igyunk még néhány pohárral, ez a jó kis magyar vörösbor, csak nem árt meg?

– Hanem azért, az igen különös, hogy minden előadásom után meglátogat minket a hotelszobánkban! Mondja csak kedves barátom, miért is jön hozzánk mindig? Talán nem is sakkozni akar velem, nem is a borom ízlik, hanem a feleségemnél érdekelt? No lám, meg sem szólalnak! Csak egymást nézik! Lord Beefsteak, mit fixírozza maga a feleségemet! Feldúlja egy békés család nyugalmát! Maga egy gazember! Marie, azonnal fektesd le Moritzot! Látni sem akarlak benneteket! Legjobb, ha Ön is távozik, Lord. Nem lenne szabad az embernek senkit sem a házába engednie. A legjobb így most, egyedül, néhány üveg borral: ez a legjobb társaság. Mert nincs nekem senkim: az én kalendáriumom a menetrend, akácfáim a telegráfoszlopok, nincs nekem házam; a hotelszobákban nincs festmény a falon, muskátli az ablakban. És családom sincs, asszonyom sincs, barátom sincs. Ez a jó kis magyar vörösbor, csak nem árt meg?

Pontosan tizenegy óra volt.

Az orfeumszolga tudta, hogy Antoni mester – miután befejezte műsorát – két üveg bor elfogyasztása és hosszas kiabálások után, nemsokára megnyugszik és elalszik. Az orfeumszolga tudta, hogy Antoni mester hangjai az alkohol hatására eltűnnek, ezt azonban a „professzor” nem volt hajlandó tudomásul venni, s a megmaradt egy, saját hangján, éktelenül üvöltözni szokott; majd nemsokára megnyugszik és elalszik. Az orfeumszolga tudta, hogy Antoni mester végül az alkohol hatására erőteljes horkolásba kezd: benyitott a hotelszobába, felnyalábolta Lord Beefsteaket, Marie-t és a kis Moritzot, s valamennyi bábut elhelyezte a szekrényben. A mai nap is véget ért, úgy ahogy a többi.

(A hasbeszélő. Szép Ernő egyfelvonásos játékával a június 30-án elhunyt íróra emlékeztünk. A Kozma utcai Izraelita Temetőben lévő sírja a nemzeti sírkert része.)