Rövid leírás
Lenkey János, 1807. szeptember 7-én látta meg a napvilágot Egerben, nemes lenkei és zádorfalvi Lenkey Károly és Keszlerffy Terézia másodszülött gyermekeként. Miután szülei viszonya 1812-ben megromlott, édesapja a két fiával Aradon kezdett új életet. Kisebbik fiát egy osztrák nevelőintézetbe adta, így Lenkey János hét éves korától családjától távol, előbb Bécsben, majd a korneuburgi utásziskolában nevelkedett. Lenkey apja és bátyja nyomdokain haladva a katonai hivatást választotta. Tanulmányai mellett, 1822-ben a 33. Bakonyi gyalogezredbe sorozták be, majd 1827-ben a 6. Württemberg huszárezredbe kérte áthelyezését. Tehetséges huszártisztként szépen haladt a katonai ranglétrán, 1845-ben már századparancsok.
1848-ban a márciusi események híre Galíciában, Lengyelországban érte az ezredüket, ahonnan a forradalom hívó szavára májusban szökött haza századával, tettükkel példát mutatva más külföldön állomásozó magyar katonai alakulatok számára, hiszen ők voltak az első katonák, akik így tértek haza. A század és Lenkey neve egy szempillantás alatt ismertté vált az országban, nem véletlenül örökítette meg Petőfi Sándor is a hazaszeretet mintaképéül a Lenkei százada című versében.
Ezt követően a Délvidékre vezényelték századával együtt, ahol 1848. augusztus 19-én esett át a tűzkeresztségen Szenttamás második ostromakor. Lenkey János karrierje gyorsan ívelt fölfelé, előbb őrnaggyá, majd alezredessé léptették elő, október közepén pedig ezredesi rangban bízták rá a 13. Hunyadi huszárezred szervezését. Decemberben dandárparancsnok a bácskai hadtestnél. 1849. márciusában Kossuth tábornokká nevezte ki és a 8. hadtest parancsnokaként a komáromi várba irányították. Lenkey az osztrákok éberségét kijátszva, bejutott a körülzárt komáromi erődbe és egy rövid ideig ő látta el a várparancsnoki teendőket is. Április 22-én az általa vezetett hadoszlop rajtaütéssel kiűzte az ellenséget a Csallóközből, így az odaért magyar főseregek megkezdhették az ostromgyűrű teljes felszámolását.
Májusban az újoncokból szerveződő tartalék hadtestben a lovasság parancsnokának nevezték ki, de betegségére hivatkozva hamarosan szabadságoltatta magát. A szabadságharc utolsó két hónapjában nem teljesített katonai szolgálatot, de részt vett a különböző haditanácsokon és augusztus 13-án elment a szőlősi (világosi) fegyverletételre.
Lenkey Jánost, a többi fogságba esett tábornokkal együtt szintén hadbíróság elé állították Aradon, s a kivégzést csupán azért kerülte el, mert szeptember közepén az elmebetegség jelei mutatkoztak rajta. Az egyébként is érzékeny, gyenge idegrendszerű Lenkey a szabadságharc leverése és a várható felelősségre vonás terhe alatt összeroppant.
1850 februárjában halt meg az aradi várbörtönben. Hamvait 1936-ban hozták haza szülővárosába és temették el ünnepélyes keretek között bátyja, Lenkey Károly és édesanyja mellé az egri Kisasszony temetőbe.
Egerben Lenkey Jánost ugyanúgy aradi vértanúként tartjuk számon, mint az Aradon kivégzett 13 tábornokot, s közülük ő az egyetlen, akinek a sírja Magyarországon található.