Nemzeti Sírhelyek


Vendel Miklós, vitéz (1943-ig Vendl Miklós)

Rövid leírás

Vendel Miklós, vitéz (1943-ig Vendl Miklós)

Eötvös-kollégistaként 1914-től végezte felsőfokú tanulmányait a Budapesti Tudományegyetemen. Időközben az első világháború olasz frontján teljesített katonai szolgálatot, melynek során az egyik isonzói csatában megsebesült, s végül leszereléséig nyolc hadi kitüntetésben részesült. 1919-ben fejezte be az egyetemet természetrajz–vegytan szakos tanári képesítéssel, majd 1919–1920-ban az egyetem ásvány- és kőzettani tanszékének gyakornoka volt. 1920-ban kőzettani tárgyú értekezésével bölcsészdoktori oklevelét is megszerezte, ekkor Mauritz Béla tanársegédjévé léptették elő, s 1923-ig oktatott a fővárosi egyetemen.

1923-ban lehetősége nyílt visszatérni szülővárosába, amikor a Sopronra költöztetett Magyar Királyi Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola ásványföldtani tanszékének nyilvános rendkívüli tanárává nevezték ki. A fővárostól sem szakadt el egészen: 1925-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem kőzettani magántanára lett. 1926-tól már nyilvános rendes tanári címmel vezette a soproni tanszéken folyó oktatómunkát egészen 1959-ig. Katedráját akkor is megtarthatta, amikor a soproni főiskola 1934-ben a budapesti Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem bánya-, kohó- és erdőmérnöki kara, majd 1949-ben a miskolci Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetem bánya- és földmérnöki kara lett. Időközben 1941-ben átvette a Vitális István távozásával megüresedő földtani és telepismeret-tani tanszék vezetését. Egyidejűleg 1937–1938-ban a kar dékáni tisztét is betöltötte.

1959-ben a bányamérnökképzés megszűnt Sopronban, s a teleptani tanszéket is áthelyezték Miskolcra. Vendel ekkor lemondott egyetemi tanári állásáról, és rövid ideig a Nehézipari Minisztérium csoportvezető főmérnöke volt, majd 1961-ben kinevezték a soproni Bányászati Kutatóintézet petrográfiai osztályának tudományos főmunkatársává. 1965-ben az osztály vezetőjévé lépett elő, mely tisztséget 1972-es nyugdíjazásáig betöltötte, azt követően pedig az intézet tudományos tanácsadója volt. Ezzel párhuzamosan 1967-től 1970-ig látta el az igazgatói feladatokat a soproni Központi Bányászati Múzeum élén.