Hírek

Feledy Balázs művészeti író, a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány kuratóriumának elnöke emlékbeszédében kiemelte: Barcsay Jenőé egy kivételesen tudatos, ösztönös, de persze nem belső feszültségektől távoltartott életút. Szívósságból, tehetségből, kitartásból építkezett, a tradíciót mindig tisztelve, ám a közhelyes megoldásokat korai éveitől elkerülő, elmélyült magatartással mindig a megújulás felé haladt. Ma már történelmi távlatból kijelenthető, hogy kivételesen tiszta eszmeiségű, folyamatosan felívelő pálya az övé, amely a nagy szakmai tudásra alapozó figuratív felfogásból – amelynek része a művészi anatómiai munkássága is – halad a nonfigurativitás, a konstruktív absztrakció felé. Hozzátette: életműve egyre tisztább értékű, Barcsay a csendes zseni. 

Móczár Gábor, a Nemzeti örökség Intézetének főigazgatója köszöntő beszédében azt emelte ki, hogy a Munkácsy Mihály síremléke köré tudatosan kialakított művészparcellákban nyugvók mindegyike számottevő művész, akiknek emlékét ápolni kell. „Mi, a Nemzeti Örökség Intézetében mindig örülünk, ha az évfordulós megemlékezéseinkhez partnereket találunk, mert meggyőződésem, hogy ezek a rendszeres megemlékezések a művészparcellákban nyugvók emlékezetének megőrzésének biztosítékai” – tette hozzá a főigazgató. 

Barcsay Jenő (1900–1988) Kossuth-díjas magyar festő, grafikus, művészeti író, főiskolai tanár, a magyar konstruktív-geometrikus művészet legjelentősebb egyénisége volt. Az Erdélyben született festő a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult, és itt is tanított aztán 1945-től egészen a nyugdíjazásáig. 1926-ban egy ösztöndíjnak köszönhetően először Párizsban, utána Olaszországban járt – Párizsban Cézanne, Itáliában a Quattrocento művészete nyűgözte le. 1929-ben csatlakozott a Szentendrei Festők Társaságához, a kisváros élete végéig inspirációs forrása és ihletője lett, haláláig Szentendrén élt és alkotott. Nem alapított családot, a művészet töltötte ki az életét, tanítványai lettek a családja. 1945-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskolán rábízták az anatómia és szemléleti látszattan tárgyak oktatását. „Nem értettem többet az anatómiához, mint bármelyik más festő” – mondta maga Barcsay, aztán a következő években kitartóan járta a bonctermeket, könyvtárakat, rajz- és metszetgyűjteményeket, rajzolva tanult, és később így tanította diákjait is. 1988-ban halt meg, Fiumei úti sírkertben található síremléke 2001 óta a nemzeti sírkert részeként védett.