Hírek

Az 1950-ben megszüntetésre ítélt szerzetesrendek közül jezsuiták, szaléziek, premontreiek, domonkosok, pálosok, ciszterciek, bencések, piaristák és ferencesek rendjük feloszlatása után a főapátság épületében lévő otthonban leltek menedékre, majd a közeli temetőben örök nyugodalmat.
 
A mai eseményen Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója beszédében elmondta, 1950-ben közérdekkel indokolták a szerzetesrendek feloszlatását. A 23 férfirendben 157 rendházban 2429 rendtag élt. Ők 106 plébániát vezettek, 74 iskolában tanítottak. A 44 női szerzetesrendben 580 rendházban 9036 nővér élt, 328 iskolában tanítottak, 127 óvodát vezetett, 80 kórházban, 127 szociális intézményben tevékenykedtek. Mindezt szüntették meg 1950-ben egyetlen tollvonással. „Sokat, de soha nem eleget beszélünk a megfélemlítettekről, megkínzottakról, bebörtönzöttekről és kivégzettekről. A több mint tízezer szerzetest érintő intézkedésre emlékeztető, előttünk álló mementók segítenek mély barázdákkal az emlékezetünkbe vésni, milyen is volt a kommunizmus igazi arca. Kegyetlen, istentelen és hitetlen - hangsúlyozta Móczár Gábor. Hozzátette: ezer éve vagyunk keresztény nemzet, és soha ne feledjük el, hogy a szerzetesrendeknek hitünk, életlátásunk és emberképünk kialakításában és megtartásában óriási szerepe volt és van is.
 
Hortobágyi T. Cirill főapát arra mutatott rá, hogy a szerzetesrendek működését megvonó 1950-ben megjelent rendelet értelmében több mint tízezer szerzetes és szerzetesnővér vált földönfutóvá. Először öt rendházat jelöltek ki 440 idős, beteg szerzetes ápolására, majd 1951 novemberétől Pannonhalmát is.  A főapát hozzátette: a hatalom a szerzetesek számára az otthont nem azért hozta létre, hogy gondoskodjon róluk, hanem azért, hogy elkülönítsék és megfigyelés alatt tartsák őket – tette hozzá Hortobágyi T. Cirill.