Nemzeti Sírhely

Építészcsaládba született: édesapja, Vadász Mihály (1900–1967) a két világháború közötti magyar építészet kiemelkedő alakja, Preisich Gábor alkotótársa, de nagyapja, Vadász Károly (1876–1944) is építésznek tanult, Pogány Móric irodájában is dolgozott (diplomát nem szerzett).

A Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd 1952–1957 között építészmérnöki diplomát szerzett a Műegyetemen. Itt kötött életre szóló barátságot Iványi Lászlóval, Tokár Györggyel, Kévés Györggyel és ifj. Rimanóczy Gyulával. Legfontosabb egyetemi tanárai Weichinger Károly és Dávid Károly voltak, egy visszaemlékezésben azonban Jánossy Györgyöt említi igazi mestereként.[5]

1957-ben a Budapesti Városépítési Tervező Iroda (BUVÁTI) munkatársa, majd 1957–1964 között az Ipari Épülettervező Vállalat csoportvezető építésze lett. 1958–1961 között elvégezte a MÉSZ Mesteriskoláját. 1964–1985 között a BUVÁTI osztályvezető építésze. 1978-tól tanított a MÉSZ Mesteriskolájában; 1983-tól a Budapesti Városszépítő Egyesület vezetőségi tagja. 1983–1987 között Baja főépítészeként dolgozott, 1986–1998 között pedig Pásztón töltött be hasonló posztot. 1985-ben címzetes egyetemi tanári rangot kapott. 1985–1988 között az Artunion Széchenyi Építőművész stúdió, majd 1989–1990-ben a Déldunántúli Tervező Vállalat (PÉCSITERV) budapesti irodájának vezetője volt.

1991-ben hozta létre saját építészirodáját, Vadász és Társai Építőművész Kft.  néven. A műhelyben a mai magyar építészet közép- és fiatal generációjának számos tagja szerzett meghatározó élményeket, többek közt Vadász két gyermeke, György és Bence, Miltényi-Miltenberger Miklós, Váncza László, Fernezelyi Gergely és Basa Péter.

Első komoly szakmai elismerését, az Ybl-díj II. fokozatát 39 évesen kapta a Tétényi úti 258 ágyas kórház-pavilon épületéért. Az itt érezhető, konvencionálisan modern formálás már a Jókai téri MEDOSZ-székház épületénél érezhetően oldódik, más korabeli munkáinál, például az Árnyas utcai lakóház vagy a Gellérthegyi víztároló esetében pedig szinte szobrászi, természetes előképeket idéző részletek lágyítják.

A szobrászi formák iránti érdeklődése számos gyümölcsöző művészeti együttműködéshez vezetett. Az ilyen esetekben többnyire a háttérbe szoruló építészetet a képzőművészeti alkotások egyenrangú partnerévé emelte. Legjelentősebb ilyen típusú munkái a mohácsi csata és a muhi csata helyszínén kialakított történelmi emlékparkok. 1984-ben a 41. Velencei Képzőművészeti Biennálé magyar pavilonjában Varga Imre szobrai mellett állította ki építészeti rajzait, fotókat, maketteket. 1985-ben Bódy Gábor portréfilmet készített róla.

Munkáinak meghatározó csoportját adják a lakóházak, illetve a város-léptékű beépítések. Utóbbiak közül a legelső, Zalaegerszeg még a késő modern stílusában, előre gyártott szerkezetekből indult, de a későbbi fázisokra már egyértelműen posztmodern jegyeket öltött. Pásztón már ez az utóbbi meghatározó, akárcsak az 1994-ben elkészült, történelmi épületformákkal játszó székesfehérvári polgárházakon. Vadász az 1990-es évek közepén azonban határozott váltással a korai modernhez nyúlt vissza; ekkori épületei, közülük is elsősorban az 1996-os New Bauhaus-lakónegyed nagy szerepet játszottak abban, hogy a névadó iskola stílusa újból népszerűvé vált a hazai építészetben. Saját, egyszerűségében is kortársi modern családi házával 1996-ban elnyerte az Év Háza-díjat.

1998-ban Kossuth-díjat kapott. 1999-ben DLA-fokozatot szerzett. 2000-ben első díjat nyert azon a meghívásos tervpályázaton, amelyet a Nemzeti Színház Siklós Mária-féle terveinek átalakítására írtak ki, de munkája nem valósult meg.[8] Ugyanebben az évben a hannoveri világkiállításon az általa tervezett, hajószerű pavilon képviselte Magyarországot, komoly nemzetközi sikert aratva. 2007-ben vehette át aranydiplomáját.

Bár sosem kötelezte el magát egyetlen irányzat vagy csoportosulás mellett, Vadász György a kortárs magyar építészet meghatározó, befolyásos személyisége. Az „Öreg” személyéhez számos anekdota kötődik. 70. születésnapjára barátai, építész, művész kollégái kötetben tisztelegtek előtte. Ebben olvasható Miklós Zoltán, a Vadász és Társai építészének egypercese, amely jól lefesti Vadász különleges státuszát.