Műhely

Bár Júlia csak két évig volt Petőfi hitvese, mégis így vonult be ez emlékezetbe. Mindössze 39 évet kitevő rövid életének második szakaszáról alig esett szó. 1925-ben régi kéziratok kerültek a Pesti Napló birtokába. Szendrey Júlia eltűntnek hitt naplói, írásai bukkantak elő, amelyekről korábban azt terjesztették, hogy az asszonnyal együtt eltemették. Végre fény derült azokra a titkokra, amelyek miatt Júlia évtizedekig rossz színben tűnt fel a közvélemény előtt.

Szendrey Júlia Keszthelyen született, édesapja akkoriban a Festetics család birtokán volt gazdatiszt, később a Károlyiakhoz szegődött Erdődre. A fiatal lány magánintézetben nevelkedett, szeretett zongorázni, táncolni és olvasni. Rajongott az irodalomért, George Sand, a különc francia írónő volt a példaképe. Júlia leánykorától fogva próbálkozott az írással és naplót vezetett. A felvilágosult nevelésben részesült, csapongó lelkű fiatal lány 1846 őszén találkozott először a nagykárolyi megyebálon Petőfi Sándorral. Nem lobbant azonnal szerelemre a költő iránt, de hamarosan közel kerültek egymáshoz. Júliát apja hiába tiltotta a szegény költőtől, a fiatalok eljegyezték egymást. Szendrey Ignác félelmei nem voltak teljesen alaptalanok, a heves vérmérsékletű Petőfi rövid jegyességük idején majdnem elvette Prielle Kornéliát, az akkor Debrecenben játszó fiatal színésznőt. Júlia azonban megbocsátott neki, és egy évvel megismerkedésük után már össze is házasodtak. Petőfiné különbözött az akkori asszonyoktól. Gyakran járt nadrágban, szivarozott és néha felöntött a garatra. A forradalmi eszmék őt is magukkal ragadták. A francia trikolor mintájára ő tűzte az első kokárdát Petőfi mellére, magának pedig nemzetiszín főkötőt varrt, miközben férje a Nemzeti dalt írta. Ekkor már szíve alatt hordta egyetlen gyermeküket. Míg Petőfi Bem oldalán küzdött a szabadságért, ő Tordán, majd Kolozsvárott várta kisfiukkal. Hiába hozták Petőfi halálhírét a honvédek, a fiatalasszony bízott férje menekülésében, és sokáig még Erdélyben várta, hogy előkerüljön. 

A házaspárt 1849 első felében több családi tragédia is érte: elveszítették Júlia édesanyját és öccsét, Petőfi szüleit pedig a kolerajárvány vitte el. Petőfi szintén honvéd öccsét büntetésképp besorozták a császári seregbe. Júlia csak az apjára támaszkodhatott, akinek 10 évvel fiatalabb húgáról, Mariskáról is gondoskodnia kellett, így végül Erdődre ment. Kedélye egyre inkább elborult, öngyilkos akart lenni. Búcsúlevelet írt 16 hónapos fiának, amelyet az 10 évesen vehetett volna kézbe. Végül összeszedte magát, fiát családja gondjaira bízta, és férje keresésére indult. Naplója mérhetetlen fájdalomról és elkeseredésről árulkodik. Ellentmondásos híreket kapott. Volt, aki a segesvári csatamezőn szúrt sebbel a mellkasán látta a költőt, volt, aki szerint az osztrákok még élve jeltelen tömegsírba dobták és volt, aki állítólag Törökországban látta, sőt, beszélt is vele. 

Júlia végül Pestre ment, ahol a legnagyobb eséllyel kaphatott híreket. A kis Zoltánék közben Mágocsra költöztek, Júlia úgy képzelte, idővel követhetik Pestre. Ő maga szívességből a betegeskedő költőbarát, Garay János családjánál lakott. Nem találta a helyét, Törökországban akarta folytatni a kutatást férje után, ehhez azonban útlevélre volt szüksége, amit Haynau megtagadott tőle. Júlia ezek után fordult Liechtenstein tábornokhoz, aki emberségesebb vezető hírében állt. A tábornok biztatta és türelemre intette a nőt, akit még szállásán is felkeresett. Petőfi barátai, a Pilvax kávéház törzsvendégei rossz szemmel nézték az asszony erőfeszítéseit, még Liechtensteinnel is hírbe hozták. Nem a kiszolgáltatott, egyedülálló nőt látták benne, hanem kizárólag Petőfi Sándornét, a nagy költő és szabadságharcos özvegyét. A herceg később állítólag váratlanul közölte a még mindig nagyon fiatal (20 éves) és szemrevaló Júliával, hogy a segítségért cserébe ellenszolgáltatás vár, sőt még azzal is megfenyegette, hogy Pestről is kiutasítja. Ekkorra már bemutatták neki Horvát Árpád történész egyetemi tanárt, aki felajánlotta, hogy azzal együtt is feleségül veszi a fenyegetéstől valószínűleg megrémült asszonyt, hogy tudta, a szíve még a költőé. Ehhez azonban Júliának nyilatkozatot kellett tennie a szertartást végző plébánosnak: férje, Petőfi Sándor halott. A korabeli sajtó gúnyos cikkeket jelentetett meg Júliáról, aki még a gyászév leteltét sem várta meg az özvegyi fátyol eldobásával. Az ismerősök még az utcán is elfordították fejüket a hirtelenjében egybekelt pár láttán.  

Immár biztos egzisztenciával rendelkező, házas nőként Júliának végre lehetősége volt rá, hogy a kis Zoltánt magához vegye. Verseket kezdett írni, amelyeket a korabeli lapok publikáltak is. Legtöbb verséből végtelen szomorúság árad, ugyanakkor gyermekei iránt érzett szeretetéről is tanúskodnak. 1857-ben lépett a nyilvánosság elé három fiáról (Zoltán, Attila, Árpád) szóló Három rózsabimbó című versével. Később még született két lánya, Viola és Ilona, a kis Viola azonban csak pár napig élt. Sokan nem tudják, de Hans Christian Andersen meséi először Júlia fordításában jelentek meg hazánkban (1856). Szerepelt köztük A császár új ruhája vagy a Rendíthetetlen ólomkatona. A meséket igyekezett teljesen érthetővé formálni a magyar közönség számára. Bár férje támogatta tollforgató tevékenységét, és gyermekeiket alkotó légkörben nevelték, kapcsolatuk megfeneklett. 

Júlia vallomásaiból kirajzolódik, hogy Horváth Árpád elsősorban testi vágyainak kielégítését várta a feleségétől, és azt pletykálták, kicsapongó életet él. Júliát vérig sértették férje elvárásai, és megbotránkozva számolt be róla, hogy pornográf tartalmú albumok nézegetésére próbálta rávenni, és azt is a szemére vetette, hogy kapcsolatuk kezdetén a megmentő képében tetszelgett, majd „kéjenc állattá” vált. Tudjuk, hogy Júlia csöppet sem volt képmutató. Visszaemlékezések szerint Petőfivel gyakran társaságban is ölelkeztek, csókolóztak, és volt olyan is, hogy az ifiasszonyt férje ölében találták, ami szintén szembe ment a kor szokásaival. Horvát Árpáddal valószínűleg soha nem kerültek ennyire közel egymáshoz, a férfi igényei házassága legelejétől felzaklatták. Júlia sokáig kizárólag a húgának számolt be ezekről a dolgokról, és azért nem vetett véget házasságának, hogy imádott gyerekei mellett lehessen. 

Júlia egészsége azonban a harmincas éveire megromlott, és esdve kérte az apját: értse meg és fogadja el különválási szándékát. Szendrey Ignác teljesítette lánya kérését: 1867-ben lakást vásárolt számára és két cselédet is fogadott az ápolására. Júlia ide költözött legkisebb gyermekével, az akkor 8 éves Ilonával. Petőfi Zoltán már a maga útját járta, a Horvát fiúk az apjuk házában maradtak, de minden nap felkeresték anyjukat. Tóth József tanító látogatta sokat az akkor már nagybeteg, évek óta méhrákkal küzdő asszonyt, felolvasott neki, beszélgetett vele, sőt, feleségül akarta venni. Júlia a bizalmába fogadta, el akart válni és református vallásra térni, hogy hozzámehessen, e tervébe apját is beavatta. Szendrey Júlia 1868-ban halt meg. Tóth József, valamint a sógora, Gyulay Pál, befolyásos irodalomtörténész és a férje, Horvát Árpád megegyeztek, hogy a naplókat nem hozzák nyilvánosságra és Tóth József fogja őrizni azokat. Mivel azonban rajtuk kívül senki nem tudta, hogy az asszony miért menekült el házasságából, tovább romlott Petőfi „víg özvegyének” megítélése, akinek első komolyabb életrajzát második férje „szinte tollba mondta”. 
Csak Petőfi Sándor halálának 60. évfordulója után kezdett érdeklődni a közvélemény Júlia igazsága iránt, amikor Petőfi szüleit, öccsét, valamint Júliát és Zoltánt közös sírba temették át. Júlia szempontjai a már említett kéziratokból derült ki 1925-ben. A hagyaték valószínűleg Tóth József halála után került a Pesti Napló birtokába. Júlia írásaiból kiderül, hogy nem volt sem csapodár, sem pedig hűtlen Petőfi Sándor emlékéhez, ahogy második férjét sem kalandvágyból hagyta el. 
Halálos ágyán édesapjának írt levelében megvallotta, soha nem szűnt meg Petőfit szeretni: „Apám azt mondta, hogy én boldogtalan leszek Sándor mellett. Asszonynak még nem adatott olyan boldogság, mint amit én éreztem, mikor együtt voltunk Sándorommal. Királynője voltam, imádott engem és én imádtam őt. Mi voltunk a legboldogabb emberpár a világon s ha a végzet közbe nem szól, ma is azok volnánk.” 

Sírkövén a Petőfi Sándorné Szendrey Júlia név szerepel. A Fiumei úti sírkertben nyugszik a Petőfi család síremléke alatt.
 

Felhasznált irodalom: 

Ajkay Alinka – Szentes Éva: Előszó. In: „Naponként árvább.” Szendery Júlia naplója. (Női tükörben. NŐK - naplók - vallomások.) EditioPrinceps, 2016, 7–48.  
A Petőfi-leganda áldozatává vált Szendrey Júlia. In: Múlt-kor. Történelmi magazin
https://mult-kor.hu/a-petofi-legenda-aldozatava-valt-szendrey-julia-20180906
Gyimesy Emese: Versíró nők a 19. század közepén – Szendrey Júlia, Majthényi Flóra, Malom Lujza, Wass Otilia és Bulyovszky Lilla pályája. In: Török Zsuzsa (szerk.), Nőszerzők a 19. Században: lehetőségek és korlátok, Reciti Kiadó, 2019, 155–183.
Gyimesi Emese: „… egy nő, több mint csak asszony” Szendrey Júlia és Horvát Árpád házassága. In: A test a társadalomban, Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 2013. évi, sümegi konferenciájának kötete. (Rendi társadalom – polgári társadalom 27., szerk. Gyimesi Emese, Lénárt András, Takács Erzsébet.) Budapest, 2015, 228–242.
Gyimesi Emese: „Mama meséit kiadják” A nyilvános és a privát szféra összjátéka a Szendrey–Horvát család írásgyakorlatában. In: Sic Itur ad Astra, 2015, 117–136.
Nemzeti felháborodás kísérte Petőfi özvegyének második házasságát. In: Múlt-kor. Történelmi magazin 
https://mult-kor.hu/nemzeti-felhaborodas-kiserte-petofi-zvegyenek-masodik-hazassagat-20170906 
Tarján M. Tamás: 1868. szepteptember 6. Szendrey Júlia halála. In: Rubiconline. Történelmi magazin
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1868_szeptember_6_szendrey_julia_halala/