Műhely

Domján Edit 1932. december 25-én látja meg a napvilágot Budapesten. Szülei egyszerű emberek: édesapja a Ruggyantaárugyár műszaki ügyintézője, édesanyja egy jómódú orvoscsaládnál cseléd. Szerény körülmények között élnek. 1946-ban Maglódra költöznek. Az általános iskola nyolc osztályát itt járja ki. Jó tanuló. Az iskolai ünnepségeken rendszeresen fellép és verseket szaval, de szavalóversenyeken is részt vesz. Tanárai és a család ismerősei egy későbbi színészi karrier lehetőségét látják benne, de „amikor tanáraim és ismerőseim jósolgatták, hogy valószínű a film- vagy színipályára fogok kerülni, szüleim – sajnos – csak keserűen mosolyogtak rajta. Nekem sem jutott eszembe ilyesféle gondolat, mert szüleimtől tudtam, hogy abban az időben nem voltak lehetőségek, hogy egy szerény körülmények között élő valaki ilyen fényes, úgynevezett kiváltságos pályára lépjen.

Sikeres szereplései hatására azonban mégis úgy határoz, hogy színésznő lesz. „Az idők folyamán határozottan megerősödött bennem először a vágy, majd a tudat: színésznő leszek. Éreztem már azt is, hogy ez a pálya nekem nem a ragyogás, a csillogás, a fény elérését jelenti: lelki szükségletnek érzem, melyen keresztül a munka, embertársaim gyönyörködtetése a cél”– mondja.

Ezt követően a hátralevő iskolás éveiben is egyre inkább ennek a vágynak a teljesülése érdekében szervezi életét. „Ennek a reménynek éltem, ezért tanultam – írja önéletrajzában – Szüleim már kiskorom óta hozzászoktattak a komoly és pontos munkához. Az iskolában feladataimat lelkiismeretesen végeztem és már az első elemitől kezdve színjeles bizonyítványt kaptam. Amikor pedig megszületett bennem ez a vágy, még fokozottabb figyelmességgel hajtottam végre kötelességeimet.”

Az általános iskola befejezése után szülei is támogatják, hogy a Színház- és Filmművészeti Főiskolára nyújtsa be felvételi kérelmét. A felvételi vizsgán kitűnik arca ragyogásával, mosolygós megjelenésével, kedves természetével, természetes nevetésével és különleges hangjával. Hegedűs Géza, aki a felvételi bizottság tagja, később így emlékszik vissza produkciójára: „Jól skandált, érezte a vers zeneiségét...szabatosan fogalmazott, és feltűnt értelmes kérdéseivel."

A tanulmányai megkezdése előtt, egy év alatt jeles eredménnyel leteszi az úgynevezett szakérettségi vizsgát.

A főiskolán Olty Magda osztályába jár. Tanárai Balázs Samu, Básti Lajos, Bessenyei Ferenc, Dajka Margit, Gellért Endre, Hegedüs Géza, Lehotay Árpád és Sulyok Mária. A harmadik év végén a vizsgára Rosalinda szerepét kapja, az Ahogy tetszik című Shakespeare darabban. Játékáról Lehotay Árpád feljegyzi, hogy „ötletesen, őszinte átéléssel és színesen formálja meg Rosalinda figuráját. Érzései, indulatai hihetőek, van fantáziája. Jól érzi a jelenet fordulópontjait, és közvetlen, szoros kapcsolatban van partnerével. Bíztatóan fejlődik.”

1954-ben a végzősök diplomaelőadásukon Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok komédiáját adják elő, melyben Domján Edit Viola szerepét játssza.

A diploma megszerzése után házasságot köt a vele együtt végző Kaló Flóriánnal, majd mindketten elfogadják Ádám Ottónak, a Szegedi Nemzeti Színház főrendezőjének szerződés ajánlatát. A fiatal színésznő, pályakezdésére így emlékszik vissza: „A legnagyobb örömöm az volt, hogy volt ott egy operatársulat, s a zenekari árokból figyelhettem, ahogy a zenészek muzsikálnak, a karmester vezényel. (…) Nagyon sok operát végigültem, és ennek köszönhettem, hogy rengeteget tudok szinte taktusról taktusra kívülről… Talán a zene szeretete a legnagyobb öröm, amit Szegednek köszönhetek. Ha Pesten kezdem el a pályámat, akkor ez a bensőséges kapcsolat, amit ott a zenével kötöttem, soha nem alakul ki.”

Szegeden már az első évében három darabban is fellép. Első szerepe Rozina A sevillai borbély-ban, melyet Gorkij: Kispolgárok drámája követ, melyben Polját alakítja. Nem is akárhogy. Egy kollégája szerint: „Süt belőle a tehetség, a belőle áradó vonzerő és talentum betölti a nézőteret." Az ő alakításának is köszönhetően a Magyar Színjátszás Ünnepi Hetén az egyik legtöbb pozitív visszajelzést a szegediek Kispolgárok előadása kapja. Pályakezdésének első évében fellép az akkoriban országosan is, de Szegeden különösen sikeres Csárdáskirálynőben, melyben „szívével, hangjával és tehetségével tűnik ki az ország sok Stázija közül.”

A következő évben a színház előadja Merimée: A művésznő hintaja című darabját, melyben nemcsak a szép, de okos és ravasz Camilát alakítja. A darabot bemutatják a Budapesti Színházi Fesztiválon is, ahol hatalmas sikere van. A nívódíjat elnyerő Domján Edit nagy örömmel nyilatkozza egy riporternek, hogy „A fesztivál alatti budapesti szereplésem életre szóló élményt jelentett, ez volt eddigi legnagyobb sikerem. Azt hiszem, ezek után egészen természetes, ha azt mondom, hogy nagyon-nagyon boldog vagyok."

A Szegedi Nemzeti Színháznak 1961-ig tagja. Hét éves tagsága ideje alatt mintegy negyedszáz bemutató előadásnak részese. Liedenwall Edit A kőszívű ember fiai-ban, Kláva a Bolond Vasárnap-ban, Krisztina a Szép juhászné-ban, Vuca A szelistyei asszonyok-ban, Ánya a Cseresnyéskert-ben, Viola a Vízkereszt, vagy amit akartok-ban, Cordelia a Lear király-ban, Abigail az Egy pohár víz-ben, Cecile az Apák iskolájában, Lucrezia a Mandragórában, Mása az Élő holttestben, Rosine a Fiúk, lányok kutyák-ban, Etelka A szabin nők elrablásában, Vera a Nem vagyunk angyalok-ban, Lida az Ilyen nagy szerelem-ben, Zsóka A teremtés koronájában, finoman és halkszavúan játssza Dunyát A postamester-ben, Piroska a Különös házasság-ban, Puck a Szentivánéji álom-ban, Válja az Irkutszki történet-ben, Belfor grófnője A kertész kutyájában, és Olga Vancsurova a Szemtől szemben darabban.

A feszített munkatempó nemcsak fizikailag, de szellemileg és lelkileg is igen megterhelő. Minden bizonnyal ennek is tulajdonítható az a megökkentő kijelentése, melyet később többször is megismétel. Egy alkalommal Lehoczky Zsuzsával és másik két kolléganőjével kártyázik és közben szó esik egy nyugdíjba menő színésztársukról. Domján Edit talán ez alkalommal jelenti ki először, hogy „Úgy gondolom, hogy egy színésznőnek negyven éven túl nem szabad élni.” Majd még hozzáteszi: „Én meghalok negyvenéves koromban. Öngyilkos leszek.”

Növekvő népszerűségének is köszönhetően egyre gyakrabban hívják más társulatokhoz vendégszereplésekre.

„Pályafutásom legnagyobb izgalma akkor fogott el, – emlékszik vissza –, amikor évekkel ezelőtt Szegedről vendégszerepelni hívtak Budapestre Brecht Koldusoperájának Polly szerepére. Az egykori Petőfi Színházban, a főpróbán teljesen berekedtem, csak tátogatni tudtam. Túljutottunk a premieren, sikerünk volt. Nekem jólesett, hogy a kollégák, vidéki színésznő létemre milyen szeretettel fogadtak.”

„Több száz előadást ért meg a Koldusopera, mindig telt házak előtt. Az utolsó előadásomon mindenki meghatottan játszott, a kollégák felejthetetlen búcsúztatót rendeztek. Először is minden vagánytól kis virágcsokrot kaptam a színpadon, az előadás utolsó jelenetében pedig, amikor Bicska Maxi után átveszem a parancsnoki tisztet, „okmányt” készítettek. Feleki Kamilltól kezdve mindenki aláírta, kis tréfás szövegeket pingáltak rá, amelyeknek ez volt a veleje: „a következő évadra visszavárnak Budapestre”. Elsírtam magam, úgy énekeltem a finálét.”

Az újságok is nagy elismeréssel írnak Polly alakításáról. „Alakításának legfőbb értéke a kitűnő stílusérzék. Érezte és értette a bizarr, egyszerre reális és illusztratív játékmodor követelményeit. A fiatal színésznő máris meglepően érett. Finom tud lenni és nyers, hamvas és rikító." - írja róla a Film, Színház, Muzsika.

1961 őszétől a Petőfi Színházhoz szerződik és férjével együtt újra Budapestre költözik. Lakásuk a Róbert Károly körúton egy szerény albérletben volt. Használtan vett Trabanttal, majd egy szintén korosabb kis 600-as Fiattal közlekedett.

„A pesti közönséget alig ismerem,– mondja egy nyilatkozatában –. Hét évig Szegeden játszottam és csak ősszel szerződtem a Petőfi Színházhoz. Most még csak méregetjük egymást és a bizalmat kölcsönösen előlegezzük. Hiszen a kezdet kezdetén vagyok.”

A következő darab melyet a Petőfi Színház műsorra tűz, Molnár Ferenc egy 1920-ban írt komédiája, Az üvegcipő, mely akkor, negyven évvel ezelőtt a nagyszerű szereposztás ellenére (Darvas Lili, Varsányi Irén, Hegedűs Gyula) csúnyán megbukott. Ezt a darabot most mégis sikerre viszi a Domján – Sennyei ­ Agárdi trió. Közülük is kiemelkedik Domján Edit, aki alakításában egy egészen új színt ad nemcsak Irmának, de a darab egészének is. Nagyon igaz Agárdi Gábornak az a meglátása, hogy „az Üvegcipő revelációja Domján Edit alakítása volt. Molnár Ferenc mintha csak neki írta volna Irmát. A romlatlan, butácska és szerelmes cselédlány szerepében jobb volt, mint maga a darab.”

Irma megformálásról a művésznő maga is nyilatkozik. „Tudatos színésznek tartom magam, most mégis kissé az ösztönöm is vezetett, amikor belebujok Irma színehagyott, mosószappan illatú barhetruhájába, s szinte az első olvasásra ráhibáztam a szerep lényegére: ennek a hajnaltól estig robotoló naiv, hiszékeny, gyermeteg lánynak – aki a környező világnak csak egy töredéknyi szegletét látja és ismeri – egyetlen valami tölti ki az életét: egy reménytelennek látszó, bután rajongó szerelem. Ez minden mozdulatának, minden tettének rugója, ez feledteti a sok-sok megaláztatást, gúnyt lenézést.”

„Nagy szerepeket szerettem volna játszani nagy drámákban. És most itt van ez a szegény kis Irma, ha nem is egy nagy drámában. Megkaptam, elolvastam, és beleszerettem. Öröm és bánat van benne, naivitás és okosság, aztán komolyság és komikum. Minden van benne, ami együtt nagyon nehéz és szép. (…) Ismerőseim azt mondták, hogy ezt a szerepet nem is lehet megcsinálni, annyira benne van minden. Éppen ezért tetszett meg nekem és nem féltem tőle.” 

Az Üvegcipő sikerén felbuzdulva a színház rövidesen egy másik híres Molnár darabot a Liliom-ot is a műsorára tűz. A teltházas előadások után a Liliomot alakító Agárdi Gábor újra csak partnerét dicséri. „Domján Edit csodálatos Julika volt, azt hiszem, még a nagy Varsányi Irén sem lehetett jobb nála abban a parádés vígszínházis előadásban, ahol Csortos Gyula játszotta Liliomot.

A művésznő pedig megvallja: „Nagyon szeretem Julikát. pedig nem könnyű feladat. Először a rádióban játszottam, s talán a hangbeli megformálás segített, közelebb hozni a színpadi alakhoz.”

A szép feladatok és azok sikerei dacára mégis igent mond Meruk Vilmosnak a Nemzeti Színház frissen kinevezett igazgatójának, amikor az a színházához hívja, hogy az immár bizonyítottan nagyon tehetséges művésznővel erősítse meg társulatát. A nemzet elsőszámú teátrumában egy évadot tölt el. Előbb Annát játssza a Rendetlen bűnbánat drámában, majd az Életem, Zsókában ő a címszereplő. Odaadó és hiteles alakítását Szakonyi Károly, a dráma írója is dicséri: „Játéka mély erkölcsi erőt sugárzott: ha a közönség megszerette Zsókát, ő tette azt. Az önátadástól a megsebzettségig a szemünk előtt végigélt egy egész életet, mozaikokból építkezve, mégis a teljességet megmutatva.”

Alakításával kapcsolatban Gyurkovics Tibor pedig azt emeli ki, hogy alakítása „tömény nőiességet árasztott, s ezzel a ritka adottságával nagyon ökonomikusan élt. Sohasem vált vamppá, démonná, nő maradt, aki ha belépett a színpadra, még az asztal fiókja is nőiességet sugárzott.”

A másik emlékezetes alakítása a nemzeti társulatában a Katona József Színházban Jean Anuilh: Colombe című darabjának címszerepe. A szereplők névsora impozáns: Mezei Mária, Balázs Samu, Fülöp Zsigmond, Rajz János és Sztankay István, aki így emlékszik vissza rá: „Sajnos mindössze egyszer játszottam Edittel, az azonban sok szempontból meghatározó volt egész pályám alakulására. (…) Valóságos őrangyalom volt a színpadon..(…) …ennek az előadásnak a sikere indította el valójában színpadi pályámat.”

Ez időtájt jelenik meg a Film Színház Muzsikában művészi hitvallásának is tekinthető nyilatkozata.

„A hókusz-pókuszt nem szeretem a művészetben. A hókusz-pókusz: az üresség, a szemfényvesztés. A léleknélküli színjátszás. A rutin, a bevált sablonok.

Ismertem egy színészt, játszottam vele. Csillogott, brillírozott. Egyszer dicsérték, hogy milyen jó. Nem szóltam, de arra gondoltam: talán a nézőtérről úgy tűnik fel, valóban jó, s ez jó. De én láttam közelről, a szemét. A szeme üres volt és közönyös, hideg és lélektelen. Ez lehet jó virtuóz, de művész soha. Hallottam tőle mondatokat, melyek közönyösen kongtak, s én, a partner, éreztem, nem hisz bennük, még abban a pillanatban sem. Kiabálni szerettem volna: miért nem húzza ki a szövegből, ha nem hiszi! Ne mondja el, mert ezt hallani is borzalmas. Ilyen is van. Ezt tartom én hókusz-pókusznak. S ezt is csak azért mondom el, mert ilyen nem akarok lenni.”

Sokat dolgozik és nemcsak a mindenkori „anyaszínházainál”. Hosszú sora van vendégszerepléseinek a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a Bartók Teremben, a Bartók Gyermekszínházban, a Gyulai Várszínházban, a Fővárosi Operettszínházban és a Városmajori Színpadon. A fővárosi színházi sikerek is hozzájárulnak ahhoz, hogy Herskó János felkéri a Kaló házaspárt új filmjében való szereplésre. A „Két emelet boldogság” című film országosan ismertté teszi őket. A művésznő népszerűsége is egyre nő. 1963-ban három filmet is forgatnak vele. A Latinovits Zoltán főszereplésével készülő és Jancsó Miklós rendezésével készülő Oldás és kötés c. filmben Mártát alakítja. Makk Károly Az utolsó előtti ember c. filmjében Nagy Attila, Szegedi Erika, Psota Irén és Tordai Teri a partnerei. Szemes Mihály az Új Gilgames filmjéhez hívja meg, melyben talán a legemlékezetesebb és legmegrázóbb alakítását nyújtja Lilla szerepében. Partnerei Darvas Iván és Pécsi Sándor.

Szerepel továbbá a Megszállottak, a Húsz évre egymástól, a A férfi egészen más, a Imposztorok, Az alvilág professzora és A vendég című filmekben. A közreműködésével készült TV filmek száma közel kéttucatnyi. A rádiós felvételeinek, hangjátékokban való szerepléseinek száma is jelentős.

Az emlékezetes Zsóka és Colombe alakításai ellenére a Nemzetiben nem érzi jól magát. Ismét a régi ismerős Ádám Otto „nyúl utána” és meghívja a Madách Színház társulatába. Hasonlóan szegedi éveihez itt is mintegy negyedszáz bemutatóelőadás részese. Ezek közül mindjárt a második – jórészt neki köszönhetően – kirobbanó siker. 1964-ben mutatja be a Madách Színház Marcel Achard: A bolond lány című színdarabját, mely egy ártatlanul megvádolt szobalány történéről szól. Egri Istvánnak, az előadás rendezőjének az érdeme, hogy a darabot a Madách Színház műsorra tűzte. Az pedig, hogy akkora sikere lett, hogy Magyarországon először egy mű 550 előadást élt meg, abban kulcsszerepe van Márkus Lászlónak, Garas Dezsőnek és főleg a Jozefát játszó Domján Editnek. Amikor Achard az 500-ik előadásra hazánkba látogat, elragadtatással nyilatkozik a magyar előadásról és elismeri, hogy Jozefa magyar alakítója sokkal jobb alakítást nyújt, mint az eredeti francia előadásban Annie Giraldot.

Egri István szerint: „Jozefa szerepe sok színt igényel. Elsősorban humort, nőiességet, lírát. Ez utóbbi azért fontos, mert Jozefa megszállottja, „bolondja” az őszinteségnek. Ettől szinte fanatikus, „bolondos” igazságkereséstől válik költőivé. Domján Editben mindezt megtaláltam.”

A bolond lányban Jozefa és az Új Gilgamesben Lilla alakítása is hozzájárul ahhoz, hogy 1965-ben Jászai Mari díjjal tűntetik ki.

A Madách Színház sikerszériája Füst Milán: Negyedik Henrik király drámájával folytatódik. Domján Edit ebben a darabban a király feleségét formálja meg a kiemelkedő alakítást nyújtó címszereplő, Gábor Miklós mellett.

Németh László: Mathiász panzió darabjában ismét díszes a szereplők névsora: Tolnay Klári, Vass Éva, Domján Edit, Bessenyei Ferenc, és Mensáros László. A művésznő és Mensáros László barátsága is ennek a darabnak a bemutatása idején kezdődik, amikor felismerik, hogy „sok hasonlóság van közöttük.” Mensáros László szerint mindkettőjük érzelmi ügyei zátonyra futottak, mégpedig a saját hibájukból. „Mert vágytunk a szerelemre, de ugyanakkor féltünk is attól, hogy rabul ejt, lefoglal, s előbb-utóbb megszokott, hétköznapi érzelemmé szelídül. Az ember vágyott a boldogságra, ugyanakkor menekült is előle, s ez mindkettőnk életét alaposan megkeserítette.”

A művésznő alakítja Corie Brattert, a Mezítláb a parkban, Verát, az Egy hónap falun című Turgenyev darabban, Titániát, a Szentivánéji álomban, Isabel Haversticket, az Amig összeszoknak című Tennessee Williams drámában, és a Kávéfözőnőt, Dunakanyar című színműben. Karinthy Ferenc szavaival mondja azt, ami a saját életére is érvényes. „Maga mer a magányról beszélni? Újonc, kezdő, zöldfülű. Mit tud maga arról, az én feneketlen, monumentális magányomról!... Ha én egyszer egy pszichológusnak elmesélném az álmaimat és a félálmaimat, az katedrát kapna érte, Kossuth díjat!”

A Gyerekszínházban ő játssza a Tüzet, Gáli József A tűz balladája című mesejátékban. Kerényi Imre szerint ebben az előadásban Domján Edit élete egyik legszebb alakítását nyújtja.

Felejthetetlen alakításai közé tartozik Clodia a Catullus-ban, Natasa Az éjjeli menedékhely-ben, Gilberte a Léni néni-ben, Indi az Estére meghalsz-ban.

A hatvanas években a színházi, a filmes és a rádiós elfoglaltságok egyre jobban leterhelik. Egy hatvanas évek második felében készült statisztika szerint a legtöbbet játszó színészek listáját havi 31 fellépéssel Domján Edit vezeti.

Minden bizonnyal a sok munka is közrejátszik abban, hogy házasélete megromlik. 1969-ben, tizenöt év együttlét után elválik Kaló Flóriántól, és egy kis garzonlakásba költözik a Hollán Ernő utcába.

„Emlékszem, egyszer teljesen feldúlva jött be a színházba – meséli Mensáros László. Szinte magánkívül, zokogva mondta el, hogy sétáltatta a kutyáját (nagyon szép orosz agara volt), s az egyik járókelő kiköpött: pfuj, mi ez, kecske? Szülne inkább egyereket. „Laci – zokogta – , ezek nem tudják, hogy én királynő vagyok.

Ezt a mondatát azóta sem felejtem el, nagyon fontosnak, nagyon lényegesnek tartom. Igen, a színésznők valóban királynők, akiket nem szabadna hétköznapi mércével mérni. Csak ma szürkítették őket olyan hétköznapivá azok, akik kitalálták, hogy a sztár árt a színháznak. A középszerűek diadala ez, ők irigyelték azokat, akik miatt a néző bejön a színházba, akik tehetségesebbek náluknál. A „királyokat” és a „királynőket” lefokozták, elszürkítették, kiszolgáltatottá tették. Domján Edit is azzá vált.”

Egyedi, érdekes és különleges élményt nyújt, a századelőt idéző, 1916-ban írt Szomory „szín-mű”, a Hermelin 1969-es előadása a Madách Színházban. Az abszurd humorba hajló játék és fantáziát ingerlő érzelmi kavalkád két főszereplője Gábor Miklós és Domján Edit, akiket az érzelmi parádéban Tolnay Klári, Márkus László, Almási Éva és Schütz Ila is támogat.

Emlékezetes Anna királynő alakítása, a Sakk-matt-ban, Celimene, a Mizantrop-ban, Ágnes, a Te meg én – musicaljében, Márta, a Hosszú előszobában és utolsó szerepe a Candida alakítása.

Ezidőtájt mondja Nagy Anna színésznőnek: „Anna, ha az élet ilyen, nem csinálom tovább. Az utolsó tíz évben nagyon sokat szenvedtem. Elég volt. – S a csuklóját mutatva halkan hozzáteszi: – Fájdalmas ugyan, de nincs más megoldás.”

1972 december 26-án a Madách Színházban a Candida délutáni előadására készülnek egyre jobban aggódnak, mert Domján Edit nem érkezik meg és a telefonhívásokra sem reagál. Kollégái rosszat sejtenek, és taxival lakására mennek. Mivel a csengetésre sem történik semmi, betörik az ajtót és bemennek – ám már későn érkeznek… Az asztalon búcsúlevelet, az ágyon üres orvosságos üvegeket, a fürdőszobában zsilettpengét és egy halott testet találnak….

Születésének 87-ik évfordulóján tisztelettel emlékezem a sokunk által most is szeretett és hiányolt felejthetetlen színművésznőre.

Budapest, 2019. december 25.                                                        

Weszelovszky Zoltán

 

„Szemeden bánat könnye pereg,

S legördül hirtelen,

Mint a hulló csillagok.

Ne félj, én itt maradok Veled,

Megfogom a kezed.

Hát felejtsd el a bánatod!”